Stranica 350 [350]
Női viselet a
XVIII. század
első felében.
eee AZ UJKORI MAGYAR VISELET.
nem volt «sem paszomantos köntösü, sem porozott haju vagy hatul zacskoban ees
üstökü magyar csak egy is». Szokásba jött még a haj befonása is, különösen e Uae
roknal (XXX. 6. XXXII. 5. XXXIV. 6.), a mit a hosszú haj divatja tett szükségessé ; a
kurucz katonák közt még nem találunk befonott hajúakat, azok a hosszú hajat hátra
simítva hordták, a császári katonák azonban az allonge-paróka módjára jobbrúl és balról
a halántéknál! leeresztették az oldalfürtöket s összefonva, fölélesztették az ősi csimbókot
s ez megmaradt Mária Terézia uralkodásának első felében is, sőt a nép viseletében
szinte napjainkig eljutott. Ebben az időszakban terjedt el a paróka viselése is; különösen
a kopaszok kaptak rajta, holott a régi időben a kopasz sem viselt Apor szavaival szólva
cidegen kurva hajat, az kit most barokának hinak». Egész Maria Teréziáig a hosszú s
göndör fürtökbe rendezett magas, elől — jobbrúl és balrúl két szárnyban s hátul a
hát közepéig leeresztett allonge-paróka (XXVIII. 1.) divatozott s ezt csak 1740 felé vál¬
totta föl az elől bodrozott rövid paróka (XXXIII. 2.)
A noi viseletben legnagyobb változást a kivágott ruhák divatja idézett elő. Meg is
botránkozott miatta a jó Apor Péter s keményen kikelt a korabeli asszonyok és leányok
ellen, kik zsibvásárra bocsátják «az csecseket szemtelenül, hogy csaknem egészlen, töb¬
bire félig nyakok csecsek mezitelentil úgy áll, mintha épen az férfiakot kinálnák cse¬
csekkel. Ugyancsak Aportól tudjuk, hogy a hasított mellű, nyakig érő inget a ránczba
szedett egész mellű kivágott ing váltotta fel az ő korában.
Általában pedig a női viseletben is, miként a férfiviseletben, nem annyira új ruha¬
formák, mint inkább a szertelen diszítés okozták a korábbi viselettől való eltérést s
különösen nagy keletük volt a «semmit nem érő semmi ideig nem tartó, mégis drága
pénzben álló czifrasagoknak», szalagoknak, pántlikáknak sat. A menyecskék, mondja
Apor, régen is majdnem úgy jártak, mint az ő korában, csakhogy a fejükön nem volt
annyi módi annyi táré.
Egészen máskép itéli meg a magyar asszonyok viseletét egy hazánkban járt — igaz
hogy 20 évvel előbb — angol nő, Wortleyné, szül. Montagu Mária, ki Péterváradról
1717 január 30-án azt irja nővérének. hogy a magyar nők igen illedelmesen öltözködnek ;
Vukováron egy ezredesnél szállt meg, kinek magyar nő volt a felesége ; — asszony
létére nem állhatja meg s mi hálásak lehetünk érte, hogy pár szóval háziasszonya
ruházatáról is ne beszéljen; vörös bársony ruhát viselt — mondja — mely nagyszerűen
simult testéhez, a ruhaújjak feszesen szorították a karokat s a ruhaderekát elől két sor
arany-, gyöngy- és gyémántgomb tartotta összes. Azt is észrevette, hogy a magyar nők
sokkal szebbek, mint az ausztriaiak, az összes bécsi szépségek — teszi hozzá — Magyar¬
országból kerülnek ki.
Általában elmondhatjuk az egész XVIII. századbeli magyar női viseletről, hogy
jóformán megállapodott a fejlődésben, a külföldi divat a maga teljességében honosodott
meg, nem pedig módosító befolyást gyakorolt. Gvadányi ifjukora az itt tárgyalt időszak végső