Stranica 350 [350]
OCR
Női viselet a XVIII. század első felében. eee AZ UJKORI MAGYAR VISELET. nem volt «sem paszomantos köntösü, sem porozott haju vagy hatul zacskoban ees üstökü magyar csak egy is». Szokásba jött még a haj befonása is, különösen e Uae roknal (XXX. 6. XXXII. 5. XXXIV. 6.), a mit a hosszú haj divatja tett szükségessé ; a kurucz katonák közt még nem találunk befonott hajúakat, azok a hosszú hajat hátra simítva hordták, a császári katonák azonban az allonge-paróka módjára jobbrúl és balról a halántéknál! leeresztették az oldalfürtöket s összefonva, fölélesztették az ősi csimbókot s ez megmaradt Mária Terézia uralkodásának első felében is, sőt a nép viseletében szinte napjainkig eljutott. Ebben az időszakban terjedt el a paróka viselése is; különösen a kopaszok kaptak rajta, holott a régi időben a kopasz sem viselt Apor szavaival szólva cidegen kurva hajat, az kit most barokának hinak». Egész Maria Teréziáig a hosszú s göndör fürtökbe rendezett magas, elől — jobbrúl és balrúl két szárnyban s hátul a hát közepéig leeresztett allonge-paróka (XXVIII. 1.) divatozott s ezt csak 1740 felé váltotta föl az elől bodrozott rövid paróka (XXXIII. 2.) A noi viseletben legnagyobb változást a kivágott ruhák divatja idézett elő. Meg is botránkozott miatta a jó Apor Péter s keményen kikelt a korabeli asszonyok és leányok ellen, kik zsibvásárra bocsátják «az csecseket szemtelenül, hogy csaknem egészlen, többire félig nyakok csecsek mezitelentil úgy áll, mintha épen az férfiakot kinálnák csecsekkel. Ugyancsak Aportól tudjuk, hogy a hasított mellű, nyakig érő inget a ránczba szedett egész mellű kivágott ing váltotta fel az ő korában. Általában pedig a női viseletben is, miként a férfiviseletben, nem annyira új ruhaformák, mint inkább a szertelen diszítés okozták a korábbi viselettől való eltérést s különösen nagy keletük volt a «semmit nem érő semmi ideig nem tartó, mégis drága pénzben álló czifrasagoknak», szalagoknak, pántlikáknak sat. A menyecskék, mondja Apor, régen is majdnem úgy jártak, mint az ő korában, csakhogy a fejükön nem volt annyi módi annyi táré. Egészen máskép itéli meg a magyar asszonyok viseletét egy hazánkban járt — igaz hogy 20 évvel előbb — angol nő, Wortleyné, szül. Montagu Mária, ki Péterváradról 1717 január 30-án azt irja nővérének. hogy a magyar nők igen illedelmesen öltözködnek ; Vukováron egy ezredesnél szállt meg, kinek magyar nő volt a felesége ; — asszony létére nem állhatja meg s mi hálásak lehetünk érte, hogy pár szóval háziasszonya ruházatáról is ne beszéljen; vörös bársony ruhát viselt — mondja — mely nagyszerűen simult testéhez, a ruhaújjak feszesen szorították a karokat s a ruhaderekát elől két sor arany-, gyöngy- és gyémántgomb tartotta összes. Azt is észrevette, hogy a magyar nők sokkal szebbek, mint az ausztriaiak, az összes bécsi szépségek — teszi hozzá — Magyarországból kerülnek ki. Általában elmondhatjuk az egész XVIII. századbeli magyar női viseletről, hogy jóformán megállapodott a fejlődésben, a külföldi divat a maga teljességében honosodott meg, nem pedig módosító befolyást gyakorolt. Gvadányi ifjukora az itt tárgyalt időszak végső
