Stranica 338 [338]
180 AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET.
A kisebb fajta mente, Apor szerint, házi-ruha volt, melyet különböző szinü segue
és bársonyból készitettek, a téli mentét vad bőrrel, a nyarit könnyű szövettel bélleltéis
s előbb arany-galanddal szegték be, a xvil. század második felében pedig, mint a
palástot, arany és ezüst csipkével prémezték, arany, ezüst zsinórral kihányták s roe
és vitézkötéses kötött vagy ékköves gombsorral látták el; a gombok száma 11—24 közt
váltakozott. A női mente a xvi. század derekától (1552) kezdve egy századig nem fordul
elő a leltarakban; legelőbb 1630—1639 közt említik mantli néven s nyilván ennek felel
meg az 1648—1688 közt emlegetett kis mente, mentike vagy mentécske, a mi alatt néze¬
tem szerint korántsem ujjatlan köpenyke-félét kell érteni, a hogy van pl. ábrázolva a
Hallerek czimeres könyvében xvII. század utolsó harmadában Haller Jánosné (XXIII 10.),
hanem azt a rövid, újjas felöltőt, a mit a magyar nép ma is «mandliv-nak nevez.
A mentike vagy kis mente mellett már a xvII. század dereka táján magában, minden jelző
nélkül is emlegetik a leltárak a mentét, mely kétségkiviil hosszabb volt amannál. Idoma, sza¬
bása az akkoriban járatos férfi-mentének felelt meg s hogy nem az idegen divat hatása
alatt átvett, hanem régi magyar ruhának tartották, mutatja az, hogy az Esterházy Pál
nádor által kiadott «Tropheum Estorasianum» a korábbi századok képzelt női alakjait
mentében ábrázolja (XXVI., 8., 11.), természetesen ezek a menteformak csak annyiban
régiek, hogy nem a századvégnek, hanem a század elejének divatját mutatják, a mikor
a mente bő volt s rojtos, meg száras gombbal volt ellátva. A xvi. század vége felé a
női mente testhez álló szabast nyert (67. 2.); nyilván ezt értették a szorító mente alatt.
Mente.
vail. A ruhaderéknak a szoknyatél való különválásával egy újabb női felöltő alakult a
XVII. században, melynek különböző változatai voltak elterjedve. Általános neve vdil volt
s a szoknyával hol egyező, hol meg attól különböző kelméből készült, a század első
felében több rend arany-prémmel és paszománttal, arany- és ezüst-kötésekkel s galanddal
szegélyezték, a század derekán túl pedig csipkediszítéssel, ritkábban arany- s ezüst¬
zsinórzással látták el. A xvil. század első tizedeiben, körülbelől a negyvenes évekig a
váll szabása a külföldi divatot követte, feszes volt, nyakig ért; elől, hol ékalakban nyult
a derékon alul, hosszabb volt, mint hátul s alját a század harminczas, negyvenes évei
felé elálló peremmel látták el (XXIII, 7—9., 11.); hogy a merev, feszes idomot meg¬
kapják, laposra hasított nád- vagy halcsont-bordákkal látták el s az ilyen halcsontos
van ruhaderekat nevezték 1621-től kezdve korczoványnak, korczovatynak, vagy korczánynak.
Vendégújj. A xvi. század első felében nagyon el volt terjedve az olasz divatu, lecsüngő s végig
fölhasitott vendégújjak használata (XXIII., 7.. 9. XXVI., 8.), melyeket igen gyakran más
szinű kelméből készítettek; sokszor maga a derékújj is föl volt hasítva (XXVL, 8.) s alul
ismét összekapcsolva, úgy, hogy kilátszott a felimeg hólyagos újja, melyet a kéztőnél
csipkés kézelő fogott össze. Az újjatlan vállak szintén használatban voltak XS 8.
XXIV., 7. XXV., 4.) s átmenetül szolgálnak a magyar vállhoz, melyet a harminczas évek¬
ben kezdenek emlegetni a régi leltárak. Dubovszky György czímeres levelében ugyan