Stranica 337 [337]
AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. 154)
láttatták a felső szoknyához hasonlókép gazdagon diszitett alsó szoknya elejét, e helyett
az előkötók vagy kötények jöttek általános használatba; a haj már a xvi. század vége
felé szabadabbá vált s nem burkolták be annyira, mint előbb, főkötővel, fedéllel, homlok¬
elővel, fejkendővel, hogy semmit sem lehetett belőle látni; a kemény fodor- vagy csipke¬
gallérok divatja alatt hátrafésülték, a konty felé kis süveg-alaku főkötőt tettek, a homlok
fölött pedig hullámosan kisütötték (XXI., 10. XXIII. 7—8.); később, a század dereka felé
a konty mind alább csuszott (XXIII., 9., 10.), majd a haj fodros fürtökbe foglalva csüngött
le (XXV., 8—1o.), a század utolsó tizedeiben pedig a franczia divat befolyása alatt a
az eddig lecsüngő fodros fürtöket az u. n. «Fontange» hajviselet módjára magasan föl¬
felé sütötték s eldl tornyos csipkézettel látták el. (XXVIL, 3., 7. XXIX 5., 14.) Ebben a
században, körülbelől dereka felé kezdődik a legyezők használata is.
A felöltők közül a hosszú suba csupán a XvII. század két első tizedében fordul elő;
utoljára 1622-ben, Máriássy Anna ruhái közt találjuk folemlitve. Rendesen tafota-bársony
ból, ritkábban kamukából készítették, bélése többnyire nyest volt, vagy pedig rókamál, s
arany-paszománttal prémezték, mellére aranyfonálból kötöttvitézkötéses gombokat varrtak.
A kis suba (63. 8.) a xvil. század derekáig maradt asszonyoknál és leányoknál
általános használatban; ezen időig (1600—1655.) tizével-huszával vitték hozományba,
a XVII. század második felében azonban elmarad a leltárakból — s mint Apor mondja —
ekkor már csak a leányok viselték. A kis suba mindössze derékig ért s bő és széles
volt, galléra s bélése nyest, nyuszt, hiuzmal, menyét s tengeri nyúlbőr, a nyárit gubás
bársonynyal, kamukával is bélelték; elől s hátul vadbőrrel szélesen be volt szegve, a
század első felében gyakori volt a paszománt, arany- és ezüst, meg tűzött prém is;
kivül arany és ezüst csipkével s kötésekkel volt meghányva.
Hosszabb, de újatlan női felöltő volt a paldst (63. 2., 64. 2., XX., 11., 3.), melylyel
a XVII. század húszas éveitől kezdve a hosszú subát helyettesítették. Többnyire virágos
fekete bársonyból vagy selyemből készült, más szinű — mint Apor is irja — ritka volt;
a téli palástot nyesttel, fekete nyúllal, hiuzzal, petymettel, ritkábban nyuszttal, a nyárit
könnyű tafotával vagy gubás bársonynyal bélelték s a xvii. század első felében több
rend szélesebb és keskenyebb arany-prémmel látták el (XXII. 3.), vagy arany-galanddal
szegték be, a xvi. század derekán túl pedig arany, ezüst, vagy egyszerű fekete selyem
csipkével, sőt csipke-formára varrt skófium ezüsttel és aranynyal is diszitették; a csipke
rendszerint egysoros volt, de a négy-6t, sót a hétsorosra is van példa (V. 6. 63. 2.);
a század vége felé széles, aranyos ezüst franczia vitézkétéssel is megrakták. A galléra,
Apor szerint, valamint az eleje karmazsin szinű, veres- vagy zöld bojtos bársony¬
nyal volt prémezve, öregrend-asszonyok azonban széles, fekete-selyem csipkés gallért
hordtak, melynek szélén a csipke alul-fölül egy ujjnyira alá volt eresztve. A palástot,
mint Apor mondja, ünnepi alkalommal, templomba-menetelkor, lakodalmakban vagy
temetési alkalmatossággal viselték.
Suba.
Palást.