Stranica 339 [339]
AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. 181
(Szendrei J. Viseletképek. 47. sz.) már 1611-ből keltezve, előfordul a század derekáról
és masodik felébél ismert magyar váll (63. 2., 64. 2., 3. XXIIK 10. XXII, 6. XXV., 8., 10,
XXVI., 11. XXVII., 3., 7. 10. XXIX. 3., 5.), de valószinű, hogy a czimert csak utólagosan
rajzolták be. A magyar váll elől s hátul rövid volt, elől nyitott s egymást keresztező
zsinorokkal összefűzve, csak a hónaljig ért, négyszög-alakban vagy kerekre volt vágva,
újja nem volt, a mellet, nyakat és karokat a gazdagon himzett, hólyagos, bőújju ing¬
váll takarta, melynek újjai előbb a kéztőnél csipkés, szűk kézelőben végződtek, a század
második felében pedig, franczia divat szerint, két-három helyen csokros szalaggal kötöt¬
ték össze a felső karon és a könyök táján s az alsó kötésnél, mindjárt a könyök alatt,
csipkével diszített bő szájban végződtek. A magyar váll mellett a halcsontos, elől zárt
s hosszan lenyuló, feszes dereku vállak is divatban voltak, csakhogy a kivágás ezeknél
is megvolt, ilyet viselt pl. Zrinyi Ilona (XXIX., 6.); ezeket németesen bomeznek, vagy
wambesznek (wams) nevezték s a szintén halcsontos és feszes derekú korczánytól talán
abban különböztek, hogy a korczány újjas volt, pl. Máriássy Jánosné Palugyay Zsófia
hozomanyaban, 1635-ben említenek egy szöld bársony korczoványt, veres Ujjal», mig
a bomeznek nem volt újja. Egyik változata szárnyas wambesz néven fordul elő az
1668-iki pozsonymegyei árszabásban. Ugyanez emliti a galanddal befoglalt és csipkével
prémezett scheibelt s a franczia formára csinált, egészen halcsontos, prémezett vagy
kétszer, háromszor zsinorozott réklit.
A magyar vállnál elmaradhatlan volt az ingvall, melyet török, lengyel és közön¬
séges patyolatból, olasz vászonból s török, gallos, sléziai és szepesi gyolcsból készítettek
és skófiummal csillagosan, gyöngygyel csöpögetett virágalakú kötésekkel kivarrtak, irás
(rajzminta) után arany-, ezüst fonallal, vörös selyemmel himeztek, olasz kötéssel, lengyel
varrással diszítettek. A xvII. század elején, mint említettük, fodros gallérral, azután fel¬
álló, késóbb — a század dereka felé — lehajtott csipkegallérral látták el. Újja többféle
volt; a xvil. század első éveiben a dolmányújjut, a font hólyagos-bő, alant a könyöktől
kezdve szűk újju, vagy sipújju ingvállat 1595—1639. közt emlegetik; 1639-ben Monaky
Anna hozományában van szó a félújjuról (64., 2.) és a csipkés újjuról. (V. ö. XXV., 4.
XXVI., 11.). A ránczos paraszt ingvállat, mely mar a xvi. század utolsó tizedeiben elő¬
fordul, utoljára 1630-ban, Monaky Erzsébet ruhái közt említik.
A spanyol köntös vagyis abroncsos fardagály (verdugado) és spanyol janker hasz¬
nálata a XVII. század derekáig fennmaradt s mint Radvánszky B. mondja, leginkább
gyöngyös szoknyához viselték. Egész a negyvenes évekig virágos fekete bársonyból s atlasz¬
ból készítették, ettől fogva azonban a szederjes, kék, levendula, baraczkviragszinti sat. tar¬
czolán is előfordul. Gazdagon megrakták gyöngyös és zománczos boglárokkal.
A szoknya, melyet a derékon ránczokba szedtek, a század elejétől kezdve a század
végéig alján fokozatosan bővült. Mint föntebb már említettük, a xvii. század első felében
lett a vállból külön ruhadarab s ezzel az újjas szoknyák is mindinkább kimentek a
"Vambesz.
Scheibel.
Rékli.
Ingváll.
Spanyol köntös.
Fardagály.
Janker.
Szoknya.