Stranica 324 [324]
Hadi
viselet.
Sisak.
166 ÁZ ÚJKORI MAGYAR VISELET.
alacsony hengeralaku, később pedig magas kúpalaku tetővel volt ellátva. Egyik neme
volt a xvil. század vége felé emlegetett pozsonyi csákós süveg, melyről már föntebb
szóltunk; ebből alakult a későbbi csákó. A jancsár süveg, magas vol (V. ő. 58. 12.) 5
karimája ki volt varrva skófiummal, arany-, ezüst fonállal, selyemmel. A cseh süveg bár¬
sonyból készült s pártás karimával volt ellátva és gyöngyökkel diszítve. Bónis Ferencz
1665-ki ingdsagai közt szó van a cselebi stivegrdl is; a név törökös, tehát a jancsar stivegnek
lehetett változata, a leltár szerint ezüst szin selyemposztobol készült és nyusztos volt. A stive¬
get, kalapot, kalpagot tollakkal s ékköves boglárokkal díszítették. A tollak közt a legkereset¬
tebb volt a fekete kócsag, mely a fejedelmi méltóságnak volt egyik megkülönböztető jelve¬
nye, bar egyes főurak is hordták, azután a fehér kócsag, sas- és rárótoll, kerecsen- vagy
kelecsentoll, fekete gém, fehér darutoll, a miért, mint Apor irja: «sok darvakat tartot¬
tanak fejedelem, urak, főemberek udvarában és mivel az darvak többnyire szürkék,
kiszedték az tollokat szép gyengén s fa olajat öntöttenek az tollu tokjában s ismét helyre
rakták az kiszedett tollakat, úgy fejéredtenek meg ; a strucctoll főleg a xvi. században
divatozott, később már csak a kalap vagy kalapos süveg mellett hordták. A tolltok
gyöngyös, skófiumos aranyból, ezüstből, karmazsinból készült; a strucctoll elé a XvII.
században pántlika-rózsát tettek; az Apor említette medály ékkövekkel kirakott kerek
vagy hosszukás boglár volt; a forgó előbb sas vagy griffkörömben végződő arany vagy
aranyozott ezüst szárnyból allt, «egy griff köröm, a két szárnya ezüst és aranyas» már
1529-ben, Maghy Pál ingóságai közt előfordul, a tulajdonképeni forgó, hol a szárny
szabadon mozgott egy rud körül, csak a xvil. század második felében alakult meg.”
A hadi viseletben a xvi. század dereka felé már teljesen szakított a magyarság a
teljes vasöltözékkel, a mi még a mohácsi csata idejében is uralkodó divat volt az elő¬
kelőknél, e helyett a szabadabb mozgást nem akadályozó fegyverzetre és vértezetre tért át.
A zárt sisakot felváltotta az elől csupán orrvédő vassal, oldalt pofa- vagy fültakaró¬
val, hátul rákfarkas nyakvérttel ellátott sisak, melynek jellemző idoma (XIX—XX. tábla),
a tulajdonképeni magyar sisak, a xvi. század negyvenes vagy ötvenes éveiben alakult
meg részint a Mátyás korabeli salade-ból s a mohácsi csata idejében még általános
használatban levő könnyebb fajta salapból (56. 2.), részint pedig a sodronyos és orr¬
védős keleti sisakból (56. 4.) Az átmeneti formák az 1540—60 közti időből ismeretesek.
(56. 5. — V. 6. XVIII. 1. magyarázatával. A huszárságnál egész a Xvil. század elejéig
meg volt a sisak, azután mindinkább elhagyták, úgy hogy a XvII. század második felé¬
ben már teljesen felhagytak használatával s a régi huszársisakokat a császári hadsereg
vérteseinek fölszerelésére használták föl.
A pánczélzatból megtartották a mellvasat, czombtakaró rákfarkas vértezetet (XVIII.
9. — 60. 4.) és a sodronyos vasinget, mely utóbbit a mellvas alá s a felimeg vagy
pánczéling fölé öltöttek. (53. 1. XVIII. 4. XXV. 5.) A xvi—xvil. századbeli magyar pán¬
czél csupán ennyiből állt, sőt igen gyakran még ennyiből sem. Néha megelégedtek a