Stranica 323 [323]
AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. 165
bagaria bőrből volt készítve és szironynyal, selyemmel s ezüst fonállal kivarrt majczos
szíjjal kötötték fel. ;
Csizmával, saruval járt a sarkantyú, melyet a xvi. században még felkötve hordtak —
az előkelők természetesen ékkövekkel kirakva, aranyos ezüstből s aranyos, ezüstös
majczczal vagy szíjjal s csak a xvii. század folyamán kezdték fölszegezmi. A sarkantyú
a xvi. század első negyedétőljkezdve fokozatosan kisebbedett, a széles lemezüek (56. 10.)
a Xvi. század utolsó negyedében mentek ki a divatból. (V. ö. 53. 1.). A xvi. században
csillagos, a xvil. században pedig csipkés tarajjal volt ellátva, a pengős sarkantyúk leg¬
előbb a kuruczkorban tünnek föl. (XXXI. 8.) Bocskay István 1595-ki végrendelete
«yeréborru sarkantyúv-ról tesz említést. A sarkantyú rudja a xvi. században rézsutosan
állt fölfelé s az u. n. renaissance formánál közepe táján könyökszerűleg volt megtörve,
a mely idom a xvi. század vége felé n alakba ment át.
A süveg általános neve volt a fövegnek, akármilyen anyagból készült is, akár szőr¬
ből és nemezből, akár kelméből, bársonyból, selyemből, posztóból, akár pedig vadbőrből,
nyusztból, vadmacskából vagy petymegből, közönséges s aztán fekete és fehér rókából,
farkasból meg báránybőrből, mig kalap alatt csak a könnyebbfajta s azért inkább csak
nyáron hordott szőr föveget értették, a mi különben úgy a XvI., mint a XvII. században
eléggé el volt terjedve. A hasonló anyagból készült könnyű nyári süvegtől főleg a karimája
különböztette meg a kalapot; a süveg karimája a keleti népek évezredes szokása szerint
fel volt hajtva úgy, hogy az arczot alig védte a nap sugarai ellen, mig a kalap vagy
esak elél vagy k6résk6riil el volt latva kiálló peremmel. (V. 6. 49. 1. 54. 8. XXIl. 5.
XXX. 1.) Ritkábban jön elő a kalpag név. Berényi György ingosagainak 1656-ki leltára
német kalpagról beszél, maga az elnevezés ugyan törökös, vagy legalább is keleti és délszlá¬
vos jellegű fövegre utal s nyilván kelméből készült könnyebb fajta alacsony süveget értettek
alatta, melynek karimája oldalt jobbról is, balról is fel volt hasítva (XVIII. 11. 51. 2.) úgy,
hogy tetszés szerint akár elől, akár hátul le lehetett hajtani. Báthory István lengyel király
kortársainál Erdélyben, Felső-Magyarországban és Lengyelországban az a kalpagforma volt
nagyon elterjedve, melynek széle elől volt ernyőszerüleg lehajtva s hogy keményebben
álljon, talán bőrt is varrtak alája. (XVIII. 9. 10. 59. 3.) Ennek lehetett egyik változata
az 1595-ben említett árnyéksüveg, a mely tehát nyilván ernyővel volt ellátva. A spanyolos
bretra (biretum, barette) a xvi. század vége felé említtetik. A szórből, kelméből készült
kalapok, kalpagok és stivegek divatja a xvi. századra esik, mig a xvil. században inkább
a prémes lengyel és kozák süvegeket kedvelték. Ezek közt a pompára valót nyusztos
süvegnek nevezték, mely — mint Apor Péter után említettük — egy, két, három vagy
négy sor nyusztfarkkal volt körülprémezve. A prémes süvegek teteje bársonyból vagy
posztóból készült s vége többé-kevésbbé lefelé konyult. A tulajdonképeni magyar süveg
alatt — úgy látszik — nem értettek prémes süveget, rendesen fekete selyemből készült,
az egyszerübb pedig fekete nemezből s a xvi. században s a xvil. század első felében
Sarkantyú.
Süveg. Kalap.
Kalpag. Bretra.
Csákós süveg.