Oldal 305 [305]
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET, nay,
vizszintesen fekvő ágán (jobbról) julius ef (balról) pariens folirat volt olvasható ; a kidltott
nyelvü négy lábú sárkány köralakban volt meghajlítva s hosszú farka a nyaka köré
tekerve. A második osztályba tartozó lovagok száma korlátlan volt s ezek csak a sár¬
kányt viselték. (43. 4.)21°)
A ló felszereléséhez tartozó tárgyak közt egészen eltünnek azok a XIII—XxXIVv. szá¬
zadbeli, karosszékalakú nyereg-formák, melyeknek kápája elől s hátul körülfogta a
derekat. Helyükbe lép az alacsony magyar nyereg, melyet az 1432-ben a szent földön
járt Bertrandon de la Brocguiére bourgognei lovag is említ, ki haza menet Török- és
Magyarországon keresztül tért vissza Francziaországba s Budán végig nézett egy lovag¬
játékot; mint mondja, a küzdők «az ország szokásai szerint, kis lovakkal és alacsony
nyergekkel vettek részt a tornában s hozzáteszi, hogy összecsapáskor mindkét félnek
vagy legalább is egyiknek földre kell esni; — itt azután biztosan megtudhatni — foly¬
tatja — ki tudja jól megülni a nyerget.)
Nyilván ilyen magyaros tornanyergek voltak azok az elefántcsontból készült s kü¬
lönböző faragványokkal ékített disznyergek (43. 9.), melyek az európai muzeumok leg¬
nagyobb ritkaságai közé tartoznak, úgy hogy összesen valami 21 ismeretes, ebből is
három a Magyar N. Muzeum birtokában van, a negyedik pedig a hg. Batthyányak kör¬
mendi fegyvertárában; bár német a föliratuk, alakjuk szerint hazánkban magyar főurak
számára készültek s nyugoton Zsigmond külföldi utazásai alatt terjedhettek el. A rendes
magyar nyereg különben, mint a bécsi udvari gyüjtemény ezen korbeli, I. Miksa
császár birtokából származó példánya mutatja (43. 13.), elől alacsonyabb és keskenyebb,
hátul pedig rézsutosan hátradülő félköralakú széles kápával volt ellátva, mig a német és
nyugoti nyereg hátsó kápája egyenesen állt s még mindig körülfogta a derekat, miként
az előbbi korszakban. Mint Boeheim mondja, a német, meg a magyar s a többi keleti nyereg
közt abban állt a főkülönbség, hogy amannál a súlypont a ló hátára esett, emezeknél pedig
megoszlott a ló oldala és háta között. A magyar lószerszámnál régebben, nem mint nap¬
jainkban a fekete, hanem a piros bőr volt a legkedveltebb ; a föntebb említett nyereg is
piros bőrrel van bevonva s festett arany cziradakkal ékítve. A lószerszámban különben a
legnagyobb pompát fejtették ki őseink. Csótár, sallang, kantár, szügyelő, farmatring: tele
volt réz, ezüst, arany-pitykékkel, gombokkal, ékkövekkel s gyöngyökkel. (V. ö. 30. 1—2.,
31. 1—2., 38. 1. 44. 8., 48. 3, 5.) Bretagnei Anna franczia királyné heroldja mondja a
II. Ulászló és Candalei Anna 1502-ki menyegzőjéről irt tudósításában, hogy a leendő
magyar királyné elé küldött lovakat aranynyal átszőtt, vagyis mint őseink mondták, majczos
csótárok és sallangok diszítették; a koronázási menetben Székesfehérvárott a több mint
négy ezer ló közül legalább is négyszáz aranyozott szerszámot, bársony csótárt, ezüst
és arany csörgőket, kagylókat, drágaköveket s gyöngyöket viselt; midőn pedig Székes¬
fehérvárról Budára mentek, a királyné karmazsin bársonyból készült csótáros és vert
arany szerszámos fehér lovon ült.
19*
Nyereg.
Loszerszam.