Stranica 213 [213]
A HONFOGLALÁSKORI MAGYAR VISELET. 53
már kezdetét vette köztük és a törökség közt az a soknemű kapcsolat, mely a szibériai
ugoroknál csakhamar megszakadt, a magya arságnál azonban több mint ezer évig tartott.
Úgy látszik, a parthus korban történt a nyereg legelső használata, mert a szkithák és
6-kori szarmaták az emlékek tanúsága szerint szőrén ülték meg a lovat. A régi turán
(s így az ősi magyar) nyereg alakja nem igen vehető ki a régi ábrázolatokon, annyit
azonban megállapíthatunk, hogy nem annyira az volt a rendeltetése, hogy a lovas a
karosszék alakú középkori nyergek módjára benne kényelmesen megtámaszkodjék, mint
inkább az, hogy a ló föl ne törje, keletkezésének szüksége tehát ott állt elő, hól a turánok
a bőr ruha mellett vászonruhát is használtak. Kifelé hajló alacsony nyeregkápa (v. ö
4., 1.) és nagy négyszögű vagy kerek nyeregtakaró (v. 6. 13. 6, 14. 1—2.) jellemezte
a régi anagyar nyerget, melynek egykori alakját a középázsiai nyergek őrizték meg s a
török befolyás idejében hazánkban ismét elterjedtek, ha ugyan — a mi bajosan hihető —
a középkor folyamán teljesen kivesztek volna is. A ló szügyén és farán átvezetett szü¬
gyelő és farkasszíj vagy farmatring s kétségkivül a heveder is már a népvándorlás
korában megvolt s mint említettük, gazdagon volt diszítve aranyozott ezüst boglárokkal,
pitykékkel és sallangokkal. A kengyel idoma különbözik úgy a hunn-germán, mint az Kengyel.(12.4.,
avarkori kengyeltől. Általában véve körteidomu, széles talppal, mely alul gyakran Hae Hl
gerinczczel van ellátva; a kengyelszárak laposak s egyenes folytatásukat képezi a
négyszögü füllemez, mely négyszögü szíjtartó réssel van ellátva; egy másik változatnál
a kerek vagy rhombus idomu fül már külön tagozott önálló részként emelkedik a
kengyelszárak fölé s nem úgy tünik föl, mint azoknak a folytatása.