OCR Output

Abban az esztendőben, a melyikben a bol- Úr
gárok ellen a görögökkel szövetkezett, a
morvák társaságában dúlta a németek Pan¬
noniáját. Nagyobb feladatnak tartotta a
tiszamenti bolgárság szétugratását. Ennek

a hadjáratnak vezetésére Smaga vallalko¬
zott; az Al-Dundhoz csak egyik fiát küldte.
Fia két győzelem után elvesztette a hadjá¬
ratot, mielőtt Árpád megkezdhette volna a |
magáét. Az etelközi szállásban a győztes
dunai bolgárok miatt többé meg nem ma¬
radhatván, most minden erejével a tiszai
bolgárokra vetette magát. Századok mulva
Nagy
Lajos és Mátyás birodalmának jogosultsága
azon kezdődik, hogy Árpád a Duna torko¬
latától az Enns torkolatáig mindenütt hada¬
kozott a középső és az alsó Duna vízkör¬

a magyar imperialis politikának,

nyékének, a legtermészetesebb határoknak
megszerzéséért.

Ez a törekvés vezette a negyedik hazának,
a mai Magyarországnak elfoglalására.

ELET ROKON NÉPEI. Száza- |

) dokon át tartó véndorlasaikban

a magyarok gyakran érintkeztek,
szövetkeztek, sőt olykor egyesültek is rokon
népekkel. Rokonaiknak tekintették a kozáro¬
kat, bolgárokat, besenyőket, úzokat (kuno¬
kat); pedig egyikkel-másikkal nyilt ellensé¬
geskedésben álltak.

Európában Árpád idejében az egykorú
írók szerint ezek a turk (törökös) testvérnépek Os
ilyenformán helyezkedtek el:

1. A bolgárok két nagy birodalomban
éltek. Az egyik Európa keleti részében a
népnek is nevet adó Volga vagy Bolga fo¬
lyam mellékén, a Volga, Oka és a Kama¬
Csuszovája közt olyanforma nagy volt, mint
a mai Magyarország. A másik a Duna,
Száva, a Fekete-tenger és a Balkán fő¬
gerincze közt a Balkán-félsziget észak-keleti
felét foglalta magában, a mi a mai Magyar¬
ország területe kétharmadának felel meg. [
Mindakét helyen monarchiában éltek; amott, "7
a Nagy-Bolgárországban almusnak (almos- 4
nak?), emitt, a balkáni területen, czárnak

nevezték a kagánt. Amannak Bolgari, emen¬
nek Persthlaba (Preszláv) volt a fővárosa.
Régibb a" balkáni állam volt, mert Kuv¬
rat volga-maeotisi bolgár birodalma fel¬
bomlása után fia, Aszparuk (Iszperik) még
678 táján alapította, Vele jött két más testvére
is, a kik azonban útközben (677), vagy
visszavándorolva (700— 704) a mai Magyar¬
országba költöztek. Nagy-Bolgárország csak
a kilenczedik század elején keletkezett. Az
itt uralkodó három törzs: a bolgár, bar¬
szila (berzul) és eszegel (székely?) nyel¬
vileg csakhamar csuvas-térdk hatás alá ke¬
rült, a balkáni államban pedig már meg- é
indúlt az elszlávosodás. A bolgárok nagy 7
része amott az iszlámra, emitt a keleti ke- ae
f

reszténységre tért át. , templ.
kat, iskolákat már mindakét államban épí¬
tettek s fimdrsdggal és bérkereskedéssel
mindakét helyen foglalkoztak.

2. A kozárok birodalma Nagy-Bolgár¬
országtól és Baskardiától délre az Emba

folyó, a Kaspi-tenger, a Kaukázus és Fekete¬
tenger közt terjedt el. Nyugati határai a
besenyők és az oroszok földje felé nyitva
voltak. Körülbelül ötakkora lehetett, mint a
mai Magyarorfag. A Volga bal partján lévő
területet Fejér- s a jobbpartit Fekete-Kozar¬
országnak nevezték. Az egészet viszonylag
alkotmányos államnak mondhatni; politikai

fee zeti; biEzale

mennyi Mudpébem alakult turáni ország
közt, Élén a kagán állott, kinek helytartója
és mindenese az isa (bég vagy kender¬
kagán). Szoros államegységbe maguk a

félnomád kozárok semmiesetre sem kény¬
szeríthették a velők és főségők alatt élő szá¬
mos néptöredéket. Tízezer lovasuk és 7000
zsoldosuk a határok megvédésére nagyon
kevés volt; de az úzok, a besenyők, a
kámai bolgárok s egy ideig a magyarok
épen a határok oltalmára szövetkeztek ve¬
lök. Legnagyobb erősségök: Szárkel a Don
tövénél 835 táján épült. Az ország fővárosa
Szárasán (a mai Zarew) és Atil vagy Ba¬
langiar (Asztrakán közelében.) A nép föld¬

léssel hale

s némi
foglalkozott. A kagán, az isa és a főbbek
a zsidóvallást követték; de a keresztény,

mohamedán s az ősi pogány vallás is állami

védelemben részesült.