OCR Output

A , nemek osztalyharca”

A közösségek felmorzsolódása és hiánya nemcsak a személyiség alapjául szolgáló
kapcsolatokat és értékrendet semmisíti meg, nemcsak az egyén elmagányosodását von¬
ja maga után, hanem megváltoztatja a nemek viszonyát is. Ez a másik jelentős törésvo¬
nal, amely már épp úgy jelen van a kulturális mitológiában, mint az individualizmus
térhódítása a közösségek rovására. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy napjainkban a
férfi-nő viszonylatban, a ,, nemek osztályharcában" folyik az egyik leghevesebb vita,
amely kilépve a különböző értelmezési keretekből, hovatovább a társadalmi reproduk¬
ció alapjait, az élet folyamatosságának fenntartását veszélyezteti.

A hagyományos kulturális mítoszok szerint a két nem kezdettől fogva létezik és e ket¬
tősség nélkül semmi se lenne. E mitológia szerint a párok kettőssége a világmindenség
kettősségét tükrözi, amely nélkül nincs mozgás, nincs haladás. Ez a kettőség, a két
pólus ott van mindenben: a nappalokban és az éjszakákban, az égben és a földben, a
tűzben és a vízben, az anyagban és a szellemben, az értelemben és a szeretetben. Kíná¬
ban a Jin és Jang kettősségéről beszélnek, az egymás kiegészítő és egymással harmóni¬
ában levő örök princípiumokról. E szerint a Jang a világosság, a melegség, a magasság,
az aktivitás, a férfiasság princípiuma, a Jin pedig az árnyék, a hideg, a mélység, a pas-¬
szivitas, a befogadás, a nőiség princípiuma. Nagyon fontosnak tartották, hogy ne mos¬
suk össze a kettőt! Aki nőnek születik, annak az a feladata, hogy női mivoltát a maga
teljességében megélje, és fordítva, a férfinak is vállalnia kell a rá háruló férfias szere¬
peket. Mindebből — a kulturális mítosz szerint — az következik, hogy csak akkor mű¬
ködhet harmonikusan egy kapcsolat, ha mindkét fél harmóniában él saját nemiségével.

Nos, a mai modern európai kulturális mitológia szerint ennél elfogadhatatlanabb el¬
képzelés nem létezik. Simoné de Beauvoir szállóigévé vált mondata szerint ,,/a/z em¬
ber nem születik nőnek, hanem azzá válik"." Vonatkozik ez a férfiakra is. Az új mitoló¬
gia — az egyenlőség és a nemi egyenjogúság szellemiségében — értelmetlennek tartja a
nemek megkülönböztetését. Korunk felfogása szerint az egyénre kell bízni a döntést,
hogy mikor melyik nemhez tartozónak vallja magát, s hogyan viszonyul saját nemisé¬
géhez és a másik nemhez. Akkor és attól számit ma , modernnek" valaki, ha igényt
formál rá, hogy szabadon eldöntse, hetero-, homo- vagy transzszexuálisként létesít-e
kapcsolatot. De dönthet úgy is, hogy egy , harmadik nemhez" tartozik, magyarán
, nemtelen" ember.

A több mint fél évszázados ideológia elszánt harcot vív, hogy bevezesse a , társadalmi
nem" fogalmát, háttérbe szorítva a biológiai nemiséget. Ennél fogva a gender — a mai
modern európai kulturális mitológia — ellenez mindent, amely különbséget tesz a férfi
és a nő hivatása, magatartása, érzelmi és intellektuális beállítódása terén, vagy a férfi¬
nő kapcsolatban, a házasságban, a családban betöltött szerepek között.

Napnál világosabb, hogy a , nemek osztalyharca” mögött politikai és ideológiai célok
húzódnak, amelyek voltaképpen egy átfogóbb hadművelethez kapcsolódnak, az egyén
és a közösség viszonyával kapcsolatosak. Politikai és ideológiai céloktól függetlenül
nem az egyik, vagy másik meglátást akarom értékelni, hanem arra a folyamatra és tár¬

301