Stranica 266 [266]
OCR
tékony, mint egyetlen, közös, az egész emberiséget lefedő hagyomány (...) a legjobb és az egyetlen mód, amellyel ezt biztosíthatjuk, az a politikai egység megteremtése. "? Huxley kijelentése mindenesetre tárgyi tévedésen alapul. A kulturális fejlődés legnagyszerűbb korszakai, mint köztudott, környezetüktől elzárkózó nagy birodalmakhoz (Kina, Egyiptom), szomszédaikkal élet-halál harcot folytató városállamok kiváltságokkal védett, zárt világához (Hellasz, európai középkor), vagy kiválasztottságuk tudatában élő kicsiny vallási közösségekhez (ószövetségi zsidóság, korai kereszténység) kötődnek, melyeket összetartott a közös hagyomány beható ismerete, s ahol az egymást követő nemzedékeknek évszázadok álltak a rendelkezésére az életformák, eszmék és eljárások tökéletesítésére. Minden történész tisztában van ezzel: a kultúra fejlődése a különbségek elmélyülésével jár — ahogyan egy-egy közösség sajátos karaktere fokozatosan kibontakozik —, és nem az egység, hanem a különbség magyarázza a nagy kulturális teljesítmények szellemi kisugárzását, az egymással versengő civilizációk egyre élénkülő párbeszédét. Szerzőnk biológus, a tisztán természettudományos alapokon nyugvó haladás-hit jellegzetes képviselője. Tévedése a természettudományos világkép alapját érinti — bár abból nem okvetlenül következik —: sok más modern gondolkodóhoz hasonlóan a történelmi haladást 6 is a biológiai evolúció egyenes folytatásának vélte. Márpedig a biológiai evolúció csak fajokat ismer és a fajhoz tartozó egyedeket. Az egyes csoportokon belül öröklődő sikeres mutációk elterjedésének biológiai mechanizmusa nem analóg a kulturális közösségekben lejátszódó folyamatokkal. A fajok fejlődése során az új tulajdonság kialakulásában és átörökítésében a konkrét közösségek nem játszanak, nem jatszhatnak ekkora szerepet. Míg a természetes kiválasztódás reprodukcióra képes egyedekkel, egyedi változatokkal dolgozik, addig a kulturális fejlődés közösségekkel, melyek tagjai egymást megértik, közös normákat alkotnak, és tudásukat tanításként adják át a következő nemzedéknek. Maga a közösség lényegét tekintve nem egyéb, mint a társakkal megosztható közös értelem létrehozására tett folyamatos és rendszeres erőfeszítés; tagjainak személyisége is nyelvi, azaz társadalmi alkotás, nem fizikai, hanem szellemi realitás. Huxley, úgy tűnik, a társadalmi személyt, az erkölcsi cselekedetek alanyát összetévesztette a biológiai faj egyedével. Az igazsághoz alighanem a történetfilozófus Leo Strauss megállapítása áll közelebb: , Egy nyitott, vagy átfogó társadalom a humanitás alacsonyabb szintjén fog állni, mint egy zárt társadalom, amely generációk során át hatalmas erőfeszítéseket tesz az emberi tökéletesedésért. A jó társadalom esélyei ezért jobbak, ha több független társadalom létezik egymás mellett, mintha csak egy független társadalom létezne. Ha az a társadalom, amelyben az ember elérheti a tökéletesedést, szükségképpen zárt, akkor az emberi faj egymástól független csoportosulásokba való tagozódása is természet szerint való." 3. A Természetes Ember megjelenése Az UNESCO célja és filozófiája című répirataban Huxley az ember felsőbbrendűségét biológiai ténynek nevezi, és állítását biológiai érvekkel támasztja alá, mintha az emlő266
