Stranica 267 [267]
OCR
sök és a hüllők közti különbségtételről volna szó. A homo sapiensnek a biológiai evolúció egységes rendszerén belül tulajdonít felsőbbrendűséget más fajokhoz képest, és ezt képességeivel, végső soron jobb felszerelésével magyarázza, megfeledkezve arról, hogy ezek az értelmi—nyelvi képességek már nem a természetes kiválasztódás, sokkal inkább a kulturális fejlődés vívmányai. Amikor fejlődésről beszél, Huxley az evolúciós biológiában beigazolódott fejlődés-fogalmat alkalmazza minden további nélkül a társadalomban végbemenő változásokra, ezért nincs tekintettel a fajnál kisebb populációs egységek (kultúrák) döntő szerepére a fejlődés folyamatában. Egyike azoknak, akik úgy vélték, hogy a természeti folyamatok mintájára elképzelt történelmi fejlődést a természet törvényei, vagy azokhoz hasonló, univerzális szabályok irányítják. Kantnál az egyetemes okság elvéből levezetett erkölcsi törvény, Hegelnél, Marxnál a történelmi, másoknál közvetlenül a biológiai szükségszerűség: ösztönkésztetések, szükségletek, úgynevezett természetes hajlamok. A biológiai tényből azonban nyomban ezután morális következtetést von le: az emberiség haladásának érdekében szerinte jogos és szükséges a természet leigázása, mert enélkül, úgymond, nincs többé fejlődés. A történelmi haladás ugyanis nem csak egyenes folytatása a biológiai evolúciónak, de annak egyedüli lehetséges folytatása is. Az ember, mint írja, , az evolúciós haladás egyetlen örököse". Hogy miért és miképpen vált fajunk , a jövőben elérhető bármilyen haladás egyetlen letéteményesévé", miközben evolúciós sikere vagy sikertelensége a szó biológiai értelmében az eltelt idő rövidsége miatt egyelőre megítélhetetlen (és a meccs pillanatnyilag, valljuk be, nem áll nyerésre), erre a kérdésre a röpirat nem ad választ. És mi történhetett közben a többiekkel? Leállt volna a fejlődésük? Az érvelés hézagait a meggyőződés ereje tölti ki: Huxley abban a tudatban készíti el a eze, epe, dásban természet és tudomány hirtelen szerepet cserélnek: a tudományos csúcsragadozó Darwin után száz esztendővel az evolúció felfedezőjéből annak egyedüli letéteményesévé lép elő. Ha valamiben, abban biztosan igazat kell adnunk az ökológiai válság történelmi gyökereiről értekező Lynn White-nak, hogy ez az egyszerre redukcionista és imperialista elképzelés valójában a zsidó-keresztény emberkép illetve történelemfelfogás szekularizált változataként szilárdult meg a kora újkortól fogva." A Teremtő képmására alkotott lény követel itt magának feltétlen elsőbbséget, csakhogy most már a biológia rendszerében; és az üdvtörténet transzcendens tájékozódási pontjaitól megszabadított idő halad tovább rendületlenül a maga kijelölt, egyenes útján — ezentúl végtelenből végtelenbe. Ami nem változott, az a kiválasztottság büszke öntudata, morális gátlások nélkül, hiszen nem tartozunk többé számadással senkinek és semminek. A haladás ügyének szolgálata lett a legfőbb erkölcsi jó, a haladás értelme pedig az ember tökéletesedése. A tökéletesedés mutatója tudományunk növekvő hatalma a természet és az embe267
