Stranica 266 [266]
tékony, mint egyetlen, közös, az egész emberiséget lefedő hagyomány (...) a legjobb és
az egyetlen mód, amellyel ezt biztosíthatjuk, az a politikai egység megteremtése. "?
Huxley kijelentése mindenesetre tárgyi tévedésen alapul. A kulturális fejlődés legnagy¬
szerűbb korszakai, mint köztudott, környezetüktől elzárkózó nagy birodalmakhoz (Ki¬
na, Egyiptom), szomszédaikkal élet-halál harcot folytató városállamok kiváltságokkal
védett, zárt világához (Hellasz, európai középkor), vagy kiválasztottságuk tudatában
élő kicsiny vallási közösségekhez (ószövetségi zsidóság, korai kereszténység) kötőd¬
nek, melyeket összetartott a közös hagyomány beható ismerete, s ahol az egymást kö¬
vető nemzedékeknek évszázadok álltak a rendelkezésére az életformák, eszmék és
eljárások tökéletesítésére. Minden történész tisztában van ezzel: a kultúra fejlődése a
különbségek elmélyülésével jár — ahogyan egy-egy közösség sajátos karaktere fokoza¬
tosan kibontakozik —, és nem az egység, hanem a különbség magyarázza a nagy kultu¬
rális teljesítmények szellemi kisugárzását, az egymással versengő civilizációk egyre
élénkülő párbeszédét.
Szerzőnk biológus, a tisztán természettudományos alapokon nyugvó haladás-hit jelleg¬
zetes képviselője. Tévedése a természettudományos világkép alapját érinti — bár abból
nem okvetlenül következik —: sok más modern gondolkodóhoz hasonlóan a történelmi
haladást 6 is a biológiai evolúció egyenes folytatásának vélte. Márpedig a biológiai
evolúció csak fajokat ismer és a fajhoz tartozó egyedeket. Az egyes csoportokon belül
öröklődő sikeres mutációk elterjedésének biológiai mechanizmusa nem analóg a kultu¬
rális közösségekben lejátszódó folyamatokkal. A fajok fejlődése során az új tulajdon¬
ság kialakulásában és átörökítésében a konkrét közösségek nem játszanak, nem jatsz¬
hatnak ekkora szerepet. Míg a természetes kiválasztódás reprodukcióra képes egye¬
dekkel, egyedi változatokkal dolgozik, addig a kulturális fejlődés közösségekkel, me¬
lyek tagjai egymást megértik, közös normákat alkotnak, és tudásukat tanításként adják
át a következő nemzedéknek. Maga a közösség lényegét tekintve nem egyéb, mint a
társakkal megosztható közös értelem létrehozására tett folyamatos és rendszeres erőfe¬
szítés; tagjainak személyisége is nyelvi, azaz társadalmi alkotás, nem fizikai, hanem
szellemi realitás. Huxley, úgy tűnik, a társadalmi személyt, az erkölcsi cselekedetek
alanyát összetévesztette a biológiai faj egyedével. Az igazsághoz alighanem a történet¬
filozófus Leo Strauss megállapítása áll közelebb: , Egy nyitott, vagy átfogó társadalom
a humanitás alacsonyabb szintjén fog állni, mint egy zárt társadalom, amely generáci¬
ók során át hatalmas erőfeszítéseket tesz az emberi tökéletesedésért. A jó társadalom
esélyei ezért jobbak, ha több független társadalom létezik egymás mellett, mintha csak
egy független társadalom létezne. Ha az a társadalom, amelyben az ember elérheti a
tökéletesedést, szükségképpen zárt, akkor az emberi faj egymástól független csoporto¬
sulásokba való tagozódása is természet szerint való."
3. A Természetes Ember megjelenése
Az UNESCO célja és filozófiája című répirataban Huxley az ember felsőbbrendűségét
biológiai ténynek nevezi, és állítását biológiai érvekkel támasztja alá, mintha az emlő¬
266