Oldal 191 [191]
literatur”, a különbség nem árnyalatnyi, hanem lényegi: a , teaching world literature””*
a legtöbb európai komparatisztikai tanszéken nehezebben értelmezhető, jóllehet az
európai egyetemek , világirodalmi" olvasmánylistája eligazításul szolgál a kompara¬
tisztikai kurzusokra beiratkozott hallgatóknak. Emellett a világirodalomnak az egyete¬
mi gyakorlatban értelmezése inkább megtévesztő, mint eligazító, ilyen például a ma¬
gyar irodalomtörténetnek határozott szétválasztása a világirodalom történetétől, más
tanszékek oktatják, más oktatók kompetenciája, azt sugallhatja egy merevebb hozzáál¬
lasban, hogy a magyar irodalom nem része a vilagirodalomnak. Theo D’haen a világ¬
irodalom (pontosabban a World Literature) jelentésében beállott eltolódásokkal foglal¬
kozik, de kiindulópontja a worlding, melynek első fölbukkanását Heideggernél, A mű¬
alkotás eredete (1935) című művében jelöli meg, idézvén, hogy a műalkotás aktualizá¬
lódását egy néző, egy hallgató, egy olvasó végzi el. Ennek következtében a világ ebből
az aktualizálásból emelkedik föl. A tanulmány szerzője angolul idézi a da weltet Welt¬
et: world worlds: ott világlik (világol?) a világ. Az irodalmi mű olvasással, interpretá¬
lással szüntelen változásban, levésben van, minden olvasás interpretációs cselekvés. E
jól ismert megállapítás jelentőségét elsősorban a ,,criticism” (irodalmi gondolkodás) és
, literary historiography” (irodalomtörténet) tanúsítja. Megtudhatjuk, hogy Edward
Said The Text, and the Criticje (1983) a szövegek életutjara vonatkozólag jut hasonló
kévetkeztetésekhez (Heideggert nem említi), majd Gayatri Chakravorty Spivak Three
Women’s Texts and a Critique of Imperialism (1985) c. művében viszi tovább Said
téziseit, a worldinget és a Third Worldet látván egymás közelében. Mig Goethénél az
irodalom, az irodalmi kölcsönösség meg a , külső" világ haladása szintén feltételezték
egymást, az újabb világfelfogásokat tekintve e téren jelentékenyebb a távolság, annak
ellenére, hogy a , távolságok" Goethe korához képest számottévő mértékben csökken¬
tek, s a kulturális egymásra csodálkozás, egymáshoz közelítés állandó témává lépett
elő, immár nem kizárólag a fordítások és ismertetések ösztönzik a régóta megkezdő¬
dött dialógust. A továbbiakban olyan kritikai szemlével kápráztatja el az érdeklődőt az
esszé szerzője, amely nem csupán ismereteinek tágasságát árulja el, hanem a lenyűgö¬
ző mennyiségű olvasmány rendszerezésével is bámulatba ejt. Viszonylag kevesebb szó
esik irodalmi művekről (melyek származási helye — nem túlzással — szinte az egész
világ), mint inkább kritikai/komparatisztikai irányokat jelző kötetekről, valamint a
kelet-nyugati, észak—déli, Európa-harmadik világbeli összehasonlító könyvekről. Kü¬
lön érdekességként hívom föl a figyelmet César Dominguez Literatura europea com¬
parada (2011) c. művére, mely a maga intenciója szerint , eurocentrismo meto¬
dologico”, s ezen a téren közelít Dionyz Durisinhoz, aki különféle, egymással egyen¬
rangú centrismo létezését föltételezte, midőn az irodalomközi együttesek különféle¬
képpen működtetett sajátosságait munkatársaival körvonalazta. Más példa Pheng
Cheah-é, aki szintén beszédes című művével (What is a World? On Postcolonical Lite¬
rature as World Literature) felelni látszik David Damrosch: Mi a világirodalom? c.
kötetére. Azok az írók, akiknek könyveiből építkezik, Cheah számára azt bizonyítják,
hogy a posztkoloniális irodalom vitázva-ellenkezve képviseli a kortárs globalizálódás¬
ban a ,,worldly causality-t". Ennek a világnyi irodalmi kauzalitasnak forrása a gyarma¬
191