Page 186 [186]
ún. kis népek/nyelvek irodalmát. Az újabb világirodalom-stúdiumok sem foglalkoznak
ezzel a kérdéskörrel, és a regionális irodalmi mezők sem tartoznak a választott temati¬
kába. Ehelyett inkább a frankofón, hispanofón, anglofón irodalmi együttesek jellemző
vonásainak föltárása foglalkoztatja a kutatókat, illetőleg a Távol-Kelet meg a függetle¬
nedett gyarmatok megannyi irodalmi problémája.
5) Bár a kelet-közép-európai irodalmak (ideértve az osztrákot, illetőleg a regionális
német nyelvű irodalmakat) a Monarchia-idézések hullámával némi érdeklődést keltet¬
tek, sőt Franz Kafka és általában a prágai német irodalom műnemei és prózabeszéde
(versbeszéde nemigen) másnyelvű kontextusba beillesztésére történt kísérlet, elsősor¬
ban Kafka értelmezése, konfrontálása (például) az egzisztencializmus szerzőivel a ké¬
sei modernség, sőt, a posztmodern értésének és leírásának része lett, Európa középső
és keleti felének régiói annak ellenére nem váltak alaposabban ismertté, hogy egyrészt
elmondható róluk: a maguk nemében Európa kicsinyben, másrészt nem egyszerűen
leképezik a (mondjuk így!) világirodalmi mozgásokat, hanem olykor előlegezik azt,
ami másutt — később — a kiemelt figyelem tárgya lesz. Hogy példával szemléltessem:
Ivo Andrié ún. balkáni tematikája, az általa értelmezett , mese" (prica), valamint a mi¬
tológiai és a történelmi idő folyamatos ütköztetése jóval később lett a latin-amerikai
irodalmak (Gabriel Garcia Marquez vagy Carlos Fuentes), persze, módosított formá¬
ban, sajátjává, Musil iskolaregénye természetesen nem ismétlődik meg Vargas Llosa¬
nál, csupán annak lehetünk tanúi, miként variálódik évtizedek után, az , Óperenciás
tengeren" messze túl a századfordulós ,,rosszérzés” az iskolakultúrában — egy diktatú¬
ráktól szaggatott és sújtott kontinensen." Egyszóval a sokaktól mellőzött régió bevo¬
nása abba a világirodalomba, amelynek újrafogalmazásán az Egyesült Államok egye¬
temei munkálkodnak, nem nélkülözhetné az innen származó tanulságokat, mint ahogy
régiónk tudományosságának sem ártana szembesülni a világirodalom-felfogások válto¬
zásait munkaprogrammá tévő amerikai kutatással. Ez egyrészt újra a globális, illetőleg
mundiális szemlélet hitelességét növelhetné, másrészt hozzájárulhatna ahhoz a felfo¬
gáshoz, amely rétegzettségében és állandó dinamikájában tekint a világirodalomra,
Goethe szellemében, mint sosem rögzíthető, de fogalmilag megközelíthető folyamatra.
Pontosabban: az alakuló, nem rögződő világirodalmi folyamatok határáról nem ártana
a (valóban) összehasonlító irodalomtudomány felé közelíteni, melyet éppen az választ
el egy szorosabb értelemben vett világirodalom-tudománytól (ha van ilyen), hogy
(több ízben emlegetett kézikönyvünkre hivatkozva), lényegéül nevezhető meg; mód¬
szere az intermediális és az interdiszciplináris összehasonlítás."
6) Kezdünk a címben jelölt tematika közelébe érni; előbb azonban arról gondolkodom,
hogy egyes szerzők önazonosságának meghatározásakor miféle konfliktusok adódhat¬
nak. A 20. század nagy témái közé tartozik Hasek Svejkjének fölismerése, a társada¬
lom, a hivatalosság, a politika, az államot szimbolizáló hadsereg a legszívesebben egy¬
szer és mindenkorra meghatározná helyét, illetékességi körét, világnézetét, követésre
ítélt magatartásformáját, történetét; a nagyelbeszélések törvényeinek vetné alá magát a
személyt, így odasorolhatná saját történetei közé. Svejk a maga anekdotizmusát, kistör¬
téneteit szegezi szembe az őt meghatározni készülő erőkkel, és történetre eltérítő törté¬
186