Page 185 [185]
tessék el magukat, Pozsonynak, Lembergnek, Triesztnek, Zágrábnak (ismét csak né¬
hány kisebb várost említek), hogy egyszerre tudatosítsák a központ és a periféria
, diszkurzus"-át, többfelé közvetítsenek, és a városokon belül egymással rivalizáló
nyelvek, kultúrák, magatartásformák ,,érintkezései’”-b6l, vitaszövegeiből máig ható
tanulságok, nosztalgiaforrások fakadjanak föl; példázzák, amire a régiókutatás csak
egy ideje döbbent rá, arra ugyanis, hogy együtt, közösen többek, mint külön-külön,
másrészt arra, hogy a maguk módján szintén centrum lévén, a nemzeti ábrándok, vá¬
gyak, , irredenta" mozgalmak valósággá válásakor elvesztették vonzó lényegüket, a
pluralitást, melynek újra-konstruálása nagy valószínűséggel nem lehetséges.
2) Az összehasonlító irodalomtudomány egyes részdiszciplínái több ízben kerültek
válaszút elé. Az imagológia akár a nemzeti felsőbb- és alsóbbrendűség érvrendszerei¬
vel él(hetet)t, Európa-tudományként viszont eddig nem bizonyult elég hatásosnak a
nemzetieskedő előítéletekkel szemben. A tárgy- és motívumtörténet jó darabig kime¬
rült a leltározás és raktározás műveletében; s erre a kezdetben talán szükség is volt; ám
az bizonyult bajnak, hogy nem élt eléggé a kulturális transzfer elemzésének módszere¬
ivel, és nem reflektált a szükséges módon önmagára, nem jelölte ki kompetenciájának
határait. Viszont példázta a nemzetiirodalmi határok átlépésének szükségességét."
3) Dionyz Duri8in és ,,kollektiva”-ja ugyan a sajátos irodalomközi együtteseket bemu¬
tató kötetsorozatában több nyelven vázolta föl a komparatisztika új rendszerét," de
mind az elméleti tanulmányok, mind az igen széles körű esettanulmányok a maguk
korában csekély visszhangot kaptak. Ám a komparatisztikai szöveggyűjtemények és a
maguk korában irányadó komparatistákról szóló tanulmányok köteteiben végre megje¬
lentek azok az összegző méltatások, amelyek nyomában feltételezhető az említett köte¬
tek kritikai feldolgozása.
4) A posztkoloniális elmélet népszerűsödésével párhuzamosan teljes joggal vetődtek
föl az elmélet kritikátlan alkalmazóinak tévesztései. Egyrészt még az európai kompara¬
tisztika sem írható le kizárólagosan az eurocentrizmus tézisei alapján, hiszen az alapo¬
zó Goethe fordítói és kritikai gyakorlata, Meltzl Hugo újra fölfedezett folyóirata éppen
úgy ellentmond ennek, mint az európai komparatisztika részletesebben megírt történe¬
te. Természetesen nem tagadható, hogy efféle tendencia érvényesült ennek a történet¬
nek folyamán, de korántsem csak ez. Másrészt az viszont számottévő érv, hogy akik
általában Európa-centrizmusról szólnak, meglehetősen differenciálatlanul látják földré¬
szünk kultúráját/komparatisztikáját; nem veszik figyelembe, sajnos, nemcsak ők, hogy
Európa irodalomtörténete, irodalmi gondolkodása nem azonos az angol-francia-német
, történet"-tel, a 19. századtól kezdve az oroszéval, hanem a kisebb szláv nyelvű, a
magyar, a román stb. irodalmak, kritikai gondolkodás nem hagyhatók (nem volna
hagyható) számításon kívül. S erre elszórt, bár jelentékeny kísérleteket lelhetünk, ti.
hogy akár Európa gondolkodás-, akár irodalomtörténetébe ezek az irodalmak egyenjo¬
gú társként bekerüljenek. Az igényt korántsem a , világirodalom" mennyiségi szem¬
pontjának figyelembe vétele támasztja alá, hanem az a teljesítmény, amely a (valóban)
komparatisztikai elemzés (hogy René Etiemble-t idézzem) "" után a helyükön láttatja az
185