Page 184 [184]
pillantást vet a komparatisztika múltjába, e tárgykörben sz6veggytjtemény(eke)t meg¬
jelentetve.'° Ennek következtében, még ha módosítva is, a kutatás visszanyúl Goethé¬
hez, nem mindig számolva avval, hogy Goethe sosem adott közre elméletileg kidolgo¬
zott fejtegetést, hanem mindig az irodalom gyakorlatából indult ki, s a felgyorsult és
globálissá (mundiálissá) lett korszak jelenségeire adott válaszként fogta föl a népek,
irodalmak, kultúrák érintkezésének, egymásba szövődésének folyamatát (hadd erősít¬
sem meg, Goethe nemcsak arról beszélt, ami van, de arról is, ami lehet(ne), amit a szel¬
lem embereinek, az írástudóknak ,,siettetnie” kell, azaz folyamatról). S ha Goethe és
nyomában Kolozsvár újra felfedezett és lassan méltó helyére kerülő germanista pro¬
fesszora, Meltzl Hugo határozott hangsúllyal szól a többnyelvűség mellett a fordításról
(részint mint a kulturális/irodalmi közlekedés jótékony eszközéről, részint mint a nem¬
zeti irodalom megújításának segítőjéről), ezzel nemcsak a 19. század első évtizedeitől
, ébredő" kelet-közép-európai irodalmait biztatta irodalmi rendszerük differenciáltabbá
tételére (ez irodalmak képviselői meghallották a goethei felhívást), hanem máig érően
alapozta meg a komparatisztikának immár szuverénné emancipálódó diszciplináját, a
transzlatológiát, amely viszont, éppen a fordítás többjelentésű voltának tudatosításával
hatásos résztvevője lett a kulturális fordulatnak (az anagrammatikus vonatkozás: fordi¬
tás-fordulat a magyar nyelv sajatja!), a ,,translational turn” a többi fordulat mellett kért
és kapott helyet (a kultúratudomány transzlatológiája a kultúrák közti fordítást sugall¬
Ja), így immár nem kizárólag az irodalmi fordításra vonatkoztatható, noha ez nem egy¬
szerűsödik két mű konfrontálódására.!! Visszatérve Goethéhez, még egy, talán keve¬
sebbet emlegetett megállapítására szeretnék utalni: amikor kézhez kapta Carlyle Schil¬
ler-életrajzát (Life of Schiller, 1825, nem sokkal a talán túl sokat idézett, a világirodal¬
mat néven nevező Eckermann-beszélgetés előtt), örömmel nyugtázta, hogy a német
nyelvű irodalmi/kritikavVirodalomtörténeti kontextuson kívül álló angol értekező olyan
szempontokra hívta föl a figyelmet, gazdagítván ezáltal a német Schiller-ismeretet,
amely a német tanulmányíróknak nem jutott eszébe, nyilván azért, mert képtelenek
kimozdulni a Schiller-utóélet dogmává merevült megállapításaiból; ennek ellenében —
teszi hozzá — az igen gazdag és sokrétű német Shakespeare-recepció, nem utolsósorban
Goethe ezirányú munkálkodása, az angol Shakespeare-képet árnyalhatja nem csekély
mértékben. ? Ez a Goethe-vélemény további perspektívára utal: a fordítások, az ismer¬
tetések mellett, azokat kiegészítve/ kiteljesítve az irodalomtörténeti tevékenységben is
jelen vannak, lehetséges az irodalomkritikai nézetek kölcsönössége. A nyelvi határ
átléphető, átlépendő, és ennek segítségével új lehetőségek nyílnak meg (s ezt a kompa¬
ratisztika mai művelői megerősíthetik) a tudományág részdiszciplinái előtt.
E talán túlságosan hosszúra nyúló bevezetőt még minden nem zárhatom le anélkül,
hogy néhány, az utóbbi évtizedben fölmerült ötletet, fejtegetést, gondolatmenetet ne
említsek.
1) Az egykori Monarchia területén élő alkotók és kutatók egyre több figyelmet szen¬
telnek a többnyelvű városoknak, amelyeket kulturális értelemben a pluralitás lát el
megkülönböztető tulajdonságokkal. A századforduló meghozta Bécsnek—Buda¬
pestnek—Praganak (csak néhány várost említek), hogy kulturális , fővárosként"? ismer¬
184