Page 183 [183]
idézve meg, mit sem tudván az orosz formalista Sklovszkijról). Bőségesen merít a Mo¬
narchia-kultúrából (irodalmából ugyanúgy, mint festészetéből és/vagy zenéjéből, több¬
ször emlegeti, tanulmányban értékeli Bartókot), hogy azonosulás és távolságtartás ket¬
eper
eper
más kultúrákkal/művészetekkel anélkül, hogy megfeledkezne arról: horvát aspektusból
néz szét a , világ"-ban. Olyan irodalom- és művészetköziség valósul meg a Zastave
(Zászlók) című regényben, természetesen a szereplői viszonyokba, a párbeszédekbe és
a tudatáram különféle modern megoldásajánlataiba ágyazva, amelyet elemezve mel¬
lőzhetetlennek tetszik az összehasonlító irodalomtudomány szempontrendszere, és
amelyet ebből a nézőpontból olvasva olyan (kimondatlan, az epikai folyamatba rejtett)
sugalmazások fölfejtése követhet, amely viszont akár elméleti megfontolásokra kész¬
tethet. Olyanokra, mint: az összehasonlító irodalomtudomány és a világirodalom¬
tudomány kapcsolata (ha egyáltalában ez utóbbi körvonalazható, a magam részéről egy
egyoldalúan magyarázott goethe-i elképzelésből származottnak gondolom), azonosít¬
hato-e a kettő, , társdiszciplinák"- e, netán ál-rokonság, , csalfa barátság" van-e köztük,
mint azt egy komparatisztikai kézikönyv állítja?" A kérdés nem egészen mellékes, mi¬
kor is bizonyos komparatisztikai alapvetésekből, így a részlegesen megismert Meltzl
Hugóból kiindulva, ajánlatok érkeznek a világirodalom újra-meghatározására, egyete¬
mi kurrikulumok újra-tervezésére, amelyek nemcsak a világirodalmi olvasmányok új
rendszerét célozzák (még mindig és feltehetőleg még jódarabig a , nyugati kánon"-t
szem előtt tartva). Persze nem előkészületlenül támadt a buzgalom egy új világirodalmi
gondolat elfogadtatására. Az irodalomelmélet felől érkezett késztetés előbb a kortárs
irodalom fölvetette műfaji, retorikai stb. kérdések megválaszolására, utóbb a ,,klasszi¬
kusok" újraolvasására. Egyfelől a posztkoloniális elmélet hozta új világ-, szerző-, mű¬
szemlélet, másfelől olyan figyelmen kívül aligha hagyható jelenségekre terelődött a
figyelem, mint az emigráció, a migráció, a globalizálódásnak olyan jelei, mint: nem¬
csak a populáris kultúrában, hanem az élet és a művészet más területein az angol nyelv
benyomul a hétköznapi szóhasználatba (a ,,franglais” mellett akár a , mangol" is emlit¬
hető); mindenféle honvédő nyelvtörvények ellenére a két- és a többnyelvűség, a kettős
kulturáltság, a több nyelvben/irodalomban/kultúrában otthonosság erőteljes jelenléte.
Ezáltal a megrögződésben érdekelt nemzeti identitasok helyenként önvédelmi pozíció¬
ba helyezkedése, másutt a multikulturalitás és az új (migrációs) helyzet szembesítése,
újra-értékelése. S nem egészen mellékesen jegyzem meg, hogy jóval kevesebb szó esik
a többrendszerűség elméletéről (Polysystem theory)," amelynek alkalmazása (hogy
visszatérjek kezdő példámhoz) akár Miroslav Krleza életművének is (legalábbis rész¬
ben) magyarázatát kínálhatná föl. Hozzátéve, hogy a kezdetben csupán többnyelvű
régiók, bizonyos történelmi areák kutatásakor hasznosuló tézisek érvénye lassan-lassan
egyetemes távlatokat kaphat, lévén a világ egészében (nemcsak a szellemi életet illető¬
leg) többnyelvű régióvá válik. Harmadrészt (egyszerűen szólva) az új helyzetben vi¬
szonylag könnyen vitatható a komparatisztika haláláról szóló nézet, egykor az iroda¬
lomtörténet (végső?) bukásáról hangzott el efféle diagnózis (René Wellek); éppen az a
paradoxon szól ellene, amely a világirodalom új meghatározása érdekében mélyebb
183