Page 187 [187]
nettel, ha úgy tetszik: paródiával válaszol, ezzel őrzi személyiségének meghatározha¬
tatlanságát. De mondhatnók azt is, több rendszerbe sorolhatóságát. Olyan személyiség,
akinek több, sok története van, szó szerint és általánosabb értelemben, s ezek nem
játszhatók ki egymás ellen. Ezzel szembeállítható Kafka két regényalakja, Josef K. és
K., akik Svejkkel ellentétben a , világ?" meghatározására törekednek, a maguk elképzel¬
te, megtervezte , történetet" gondolják az egyetlen lehetséges történetnek. A világ ezzel
szemben nem ilyen, hanem néha ilyen, néha másmilyen. Igen jellemző, hogy a Kastély
, főnökének", akit K. megles, a neve Klamm, mely név csehül csalást, csalódást jelent,
így valójában két csalás és két csalódás konfrontálódik, elsősorban K.-é, aki földmérő¬
nek adja ki magát (nem bizonyosan az, általában semmi nem bizonyosan az!), és a
, világ7-é, itt a Hivatalé, a falubíróé, a falué, amely éppen azért, mert mindegyik maga¬
biztosan határozná meg a másikat, nem véve arról tudomást, hogy ki-ki több rendszer¬
be sorolódhat be, ki-ki a maga történetét mondja, mivel nem ismer (el) más történetet a
magáén kívül."
Továbbgondolva az irodalmi példát, azt állíthatnók, hogy régiónk nemzetiirodalmi
kritikája jól felfogott(?) saját érdekében nem kevésbé az egyenes vonalú, a 19. század¬
ra egynyelvűvé lett, , önelvű" irodalom megszervezését szorgalmazta (egyébként a
nemzetállamot tüntetve föl a , fejlődés" végcéljának). Ennek érdekében a maga egyet¬
len történetét igyekezett igazi történetként elfogadtatni, egyetlen irodalomtörténetét
szintén egyetlenként hirdetni, nemzetietlen korokkal és a nép-nemzeti irodalmi folya¬
mat csúcspontjával. Ebben a szemléletben sem jut hely a többrendszerűség elmélete
alkalmazásának, de az összehasonlító tevékenységnek sem igen, az idegen nyelvű iro¬
dalmak kivételes esetben kapcsolattörténeti tényezőként jöhetnek szóba, a nemzeti
irodalom egyébként létező önértékén méretik meg, s a szomszédos irodalmakkal kez¬
deményeződik verseny, olykor (még az összehasonlító kutatás sem mellőzi e cselekvé¬
si formát) alá- és fölérendeltségi viszonyban, egyoldalú átadói-befogadói művelet ala¬
nyaként vagy tárgyaként. A nemzeti irodalom összehasonlító szemlélete, amelyre
újabban egyre több példát láthatunk, olykor kizárólagossági eljárást részesít előnyben,
s a másik irodalom (a más irodalmak) csak annyiban érdekes(ek), amennyiben a nem¬
zeti irodalom differenciálását, kiteljesítését szolgálják. A fordítás kifejezetten nemzeti
irodalmi cselekvésnek fogadtatik el, hiszen közvetlen hasznát tekintve csupán a cél¬
nyelvi irodalomban tapintható ki az eredmény. A régebbi korok, időnként a maiaké is,
sajátossága, hogy a latinul alkotó vagy a kétnyelvű (szlovák-magyar, szlovén—német
stb.) szerzők (nemzeti) hovatartozása körül meglehetősen méltatlan viták kezdődtek, fő
szempontként emelődött ki: az adott szerző születési helye, legalábbis az vált perdön¬
tően fontossá. Egyáltalában: sem a kétnyelvűség, sem a kettős honosság nem úgy jelent
meg, mint probléma, mint egy szerző több rendszerben való léte, még úgy sem, mint
egy regionális jelenség, amely első megközelítésben a régió nyelvi, kulturális, mentali¬
tásbeli stb. pluralitását képezi le. Viszont a több/soknyelvű városok kultúrájának és egy
korszak (például a modernség áttöréséé) elemzése azt tudatosította, hogy a századfor¬
duló időszerűsítette egy szerző több rendszerbe sorolhatóságát, a szülőhely, a működé¬
si terület, a nyelv, a tudat és az önazonosság ,,teriiletei”-nek összejátszhatóságát a szer¬
187