Stranica 317 [317]
A világpusztító hálózat , gyümölcseit" látva nyugodtan kijelenthetjük, hogy megszeg¬
tük az ősi, mózesi kamattilalmat és most szembe kell néznünk a következményekkel.
Amíg az arctalan és személytelen pénz hatalmát, diktátumát, kényszerítő erejét nem
tudjuk levetni magunkról, addig bármiféle tüneti kezelés lényegileg értelmetlen.
Amíg a Mammon (Mt 6,24) közmegegyezésnek, sőt köztiszteletnek örvendve uralko¬
dik, csinálhat bárki bármit, mondhat bárki bármit, előbb-utóbb mindenképp az ő akara¬
ta érvényesül, miközben esélyegyenlőségről és demokráciáról szól a dal. A , világ urá¬
nak", vagyis nekünk, kis- és nagybefektetőknek egyaránt csakis a profit számít. Mert a
pénzt, pontosabban a mögötte álló embert nem érdekli a népek, társadalmak változa¬
tossága, múltja, jövője és egyáltalán semmilyen emberi tényező, ami nem a profitot
élteti. Vagyis amíg , reálértéken" több pénzt kapok vissza, mint amennyit befektettem,
minden rendben — ez a mai közfelfogás! Messze nem véletlenül beszél Bogár László
, elkufárosodott" életszemléletről. Az emberi tömegek ösztönkésztetéseinek egyre gát¬
lástalanabb kiszolgálása is csupán a profitot szolgálja. A következmények már most is
tragikusak, és még inkább azok lesznek, miközben állami, kormányzati, intézményi,
vállalati—vállalkozói és magánemberi szinten is csaknem minden erő ezen beteg rend¬
szer stabilitásának fönntartásért küzd.
Tipikus csapdahelyzet! Ahogy föntebb már utaltam rá, véleményem szerint "a tudatá¬
ban nem egészséges" gondolkodás vezet a Hajnal által említett helytelen viszonyhoz, s
végül ehhez a csapdahelyzethez. A mai pénzrendszernek mindannyian játékosai, egy¬
ben elszenvedői vagyunk. Legföljebb a kispénzű ember kissé, a nagypénzű ember pe¬
dig nagymértékben működteti azt a hálózatot, amelynek előnyét mindenki élvezni sze¬
retné, a hátrányaival, az egyre súlyosabb következményeivel pedig nem akarunk szem¬
benézni.
Ha nem mutatunk rá újra és újra, hogy gazdasági világrendünk velejéig erkölcstelen
lábakon áll, és nem beszélünk arról újra és újra, hogy miként volna lehetséges új ala¬
pokra helyeznünk gazdálkodásunk rendjét, pontosabban annak pénzrendszerét, akkor a
végpusztulás elkerülhetetlen. Csakis akkor remélhetünk sikert, ha mindegyre többen
vagyunk és valóban egyet akarunk. Azaz el kell érnünk, hogy elkeseredett és dühös
tömegek helyett milliók és milliók szervezetten követeljék az igazság és a szelídség
erejével, szívósságával, hogy az egyént, családokat, kisközösségeket, országokat, a
világot és a természetet megnyomorító arctalan gazdasági—pénzügyi rendszerünk miatt
ne mi szolgáljuk a gazdaságot, hanem a gazdaság szolgálja az embert.
Az említett csapdahelyzet föloldásának egyetlen reménységét Silvio Gesell pénzelmé¬
letének megismerésében és mielőbbi bevezetésében látom, pontosan azért, mert ez az
elmélet a kamat okozta negatívumokat tünteti el. Leginkább a mai pénzrendszernek
éppen az emberi gyarlóságot erősítő jellegét szünteti meg, miközben a mai pénzrend¬
szer előnyei javarészt megmaradnak, megmaradhatnak.
Gesell az emberi munka kizsákmányolását Marx-szal ellentétben nem a termelőeszkö¬
zök magántulajdonára, hanem a pénzrendszer szerkezetében rejlő hibára vezette vissza.
Felismerte a pénz ellentmondásos, kettős szerepét, hiszen az mint csereeszköz a piacot
317