rációs szakadék soha nem volt olyan mély, mint manapság; a harmadik csoportba a
jövőre orientálódó , prefiguratív" kultúrák tartoznak, amelyek igazodási pontja az ,,is¬
meretlen gyermek". Ezek a kultúrák együtt, egymás mellett léteznek, az átlépés egyik
kultúrából a másikba nem évszázadokat vesz igénybe, legfeljebb egy-két nemzedéket.
Példaként az 1928-ban megfigyelt, kőkorszaki kultúrájára büszke , manus" népre hi¬
vatkozik: a fejlődés vertikálisan felépülő időjében alacsonyan iskolázott proletárjai
lehettek volna egy olyan világnak, amelyre semmilyen hatásuk nincsen. Negyven évvel
később gyermekeit már a továbbtanulásra készíti fel, jogásznak, orvosnak készülnek."
Jövőkép
Vajon a posztindusztriális vagy jóléti társadalom még mindig igényli azokat a puritán
időértékeket, amelyek segítettek kiszabadulni a nyomorból? Mi történik, ha egy auto¬
matizalt világban problémát jelent a meghosszabbodott szabadidő? Vagy talán már el
is kezdődött ez a folyamat?
A kérdések implikálják a válaszokat: már ma is átéljük, hogy problémát okoz a szabad¬
idő meghosszabbodása. A munkanélküliség okozta problémák, amelyeket a személyi¬
ség széthullása mutat látványosan, szintén az idő — pénz érték- és normarendszerében
következnek be. (Nem véletlen, hogy a tradicionálisan is szocializálódó nők ritkábban
halnak bele a nyugdíjazásba!) A munka teljes mennyiségének — elosztható mennyiség¬
ének — csökkenése esetleg kényszerűen tömeges méretű pszichózissal, a társadalmak
ilyen eredetű szétesésével fog járni.