Oldal 1 [1]
HABSBURG OTTÓ:
Az elmult félesztendőben két egymással szöges
ellentétben álló évfordulóra emlékeztünk. Emlékez¬
nünk kellett arról a két évtizedről, amely a jaltai
szerződés óta eltelt. És nem sokkal ezután a Bécsi
Kongresszus százötven éves évfordulója következett.
Ez a két esemény egyszersmind hasonlít és kii¬
lönbözik. Mindkettő pusztító háborúk után követke¬
zett és mindkettőnek az volt a célja, hogy a népek
gyilkolásának véget vessen. Mind az egyik, mind a
másik esetben megsemmisítették azt a forradalmi
elvet, amely a véres események elindítója volt; és
mind a két esetre áll, hogy a győztes hatalmak,
legalábbis részben, az , ancien régime" képviselői
voltak, vagyis annak az uralkodási formának, amit
a zivatar elsöpört. Éppen ezért nem csodálatra méltó,
ha mindkét esetben mindig újra és újra hangoztat¬
ták, hogy az államok vezetőinek kötelessége a szét¬
rombolt régi rend helyreállítása. A Szent Szövetség
és az Egyesült Nemzetek Szervezete egyformán res¬
tauratív beállítottságú volt, — és ezen a tényen vaj¬
mi keveset változtat az, hogy a királyok jogaira,
vagy a demokráciára hivatkoztak.
o
Ezzel azonban a párhuzam véget is ér. A. kiilén¬
bözőségek tán még szembetűnőbbek. Az első lénye¬
ges különbség, hogy 150 évvel ezelőtt Bécsben —
tárgyaltak, míg Jaltában csak — diktáltak. Bizo¬
nyos természetesen, hogy az 1815-ös hatalmak nem
renddlkeztek oly szép filozófiai dokumentumokkal,
mint például az Atlantic Charter vagy a , Four Free¬
doms“. Ezzel szemben viszont az akkor legyőzött
nemzetnek, mint egyenrangúnak biztosítottak helyet
a zöld asztal mellett. A legyőzött Franciaország sza¬
badon beszélhetett, minden ponthoz hozzászólhatott,
megszavazhatta, vagy elutasíthatta. És ennek termé¬
szetesen megvolt az az előnye, hogy az illető legyő¬
zött ország, Franciaország, a konferencia határoza¬
tait erkölcsileg kötelezőnek érezte magára, mert hi¬
szen azok megfogalmazásában részt vett.
A Bécsi Kongresszuson annak megérzése és be¬
látása, hogy a, tegnapi ellenség a holnapi szövetséges
kell legyen, mélyen bennegyökerezett a tárgyalófe¬
lek gondolkodásában. Jaltában viszont —- és ezt
Anthony Eden legutóbb megjelent emlékiratai vilá¬
gosan mutatják — a morális alapelvek iránti érzék¬
nek a legkisebb nyomát sem lehetett megtalálni.
Egyedül a hatalmi politika volt a döntő. A nyugati
képviselők nem egyszer csatlakoztak Sztálin brutá¬
lis felfogásához. A határozatokat kizárólag csak a
győztes hatalmak mindenkori, sok esetben éppen csak
vélt érdekei döntötték el, sőt még saját kisebb szö¬
vetségeseiket is — gondoljunk csak Lengyelországra
— alig kezelték jobban, mint a legyőzötteket.
A Bécsi Kongresszuson 1814—15-ben viszont
mindenekelőtt megkísérelték, hogy általánosan érvé¬
nyes normákat állapítsanak meg, olyanokat, amelyek
a győzőkre és legyőzöttekre egyaránt kötelezők. Ob¬
jektív jogrendet igyekeztek kialakítani, amit Talley¬
rand így nevezett; , approche construetif". Tagadha¬
tatlan természetesen, hogy Bécsben is vétettek az er¬
kölcsi alapelvek ellen és nem egy döntést különle¬
ges, gyakran jogtalan érdekek szabtak meg. Ez azon¬
ban, ellentétben Jaltával, nem a szabály volt, hanem
a kivétel. És éppen ezért nem csodálatos, hogy ilyen
esetekben a tárgyalófelek mindent elkövettek, hogy
igazolják magukat, mert ők maguk is érezték, hogy
eljárásuk kifogásolható. Bécsben mindenesetre ell:ép¬
zelhetetlen lett volna, hogy valaki poharát emelje és
poharát ürítse arra a tervre, hogy a legyőzöttek
tisztjeit vagy hivatalnokait meggyilkolják.
o
A. Bécsi Kongresszuson a békekötés legfontosabb
jogalapjának a legitimitást ismerték el. Ez minde¬
nekelőtt területi kérdésekben a királyok és az álla¬
mok hagyományos jogát jelenti. Helytelen volna
azonban, ha a , legítimitás"-on csupán bizonyos in¬
tézmények vagy államformák monopóliumát értenők,
Felületes és tendenciózus történetírók propagandisz¬
tikus jelszavaival ellentétben, ennek a fogalomnak
mélyebb értelme van, mint pusztán politikai jelen¬
tése. A legitimitás ugyanis mindenekelőtt azt jelenti,
hogy a jogot tiszteletben tartjuk; ennek következ¬
tében a legitimitás éppúgy vonatkozik egyénekre
vagy közösségekre, mint államokra.
És ha egy békeszerződés mindenekelőtt nemzet¬
közi jelentőségű kérdéseket tárgyal is, nem tagad¬
ható, hogy minden szerződés — ha teljes és tökéle¬
tes akar lenni, nem pedig csupán rész-megoldás —-,
akkor minden szerződés egyben filozófiai gondolatok
hordozója kell hogy legyen, illetve fordítva, minden
szerződésnek filozófiai gondolatokra kell épülnie. Ha
egy szerződést csupán a minden morális tekintettől
független puszta hatalmi politika diktál, akkor ez
hatásában szükségképpen szétveti az állami és állam¬
közi kereteket és az egyes ember életébe mélyen be¬
lenyúl. Egész népcsoportok kiirtása, az emberi jo¬
gok lábbal taposása mindig logikus következménye
az olyan nemzetközi látszat-rendnek, amelynek alapja
egyedül és kizárólag az ököljog. Franciaországban a
második világháború előtt gyakran idézték Paul Bon¬
court mondását: , La paix est indivisible", — , a béke
oszthatatlan", De ez nemcsak háború és béke vonat¬
kozásában áll, hanem méginkább vonatkozik ebben
a párosításban: béke, rend és az egyesek joga.
°
A béke tehát, amely a térvényességen, értsd:
jogbiztonságon nyugszik, szükségképpen köteles sík¬
raszállni az erkölcsileg megalapozott és biztosított
jogrendért, mégpedig az egész vonalon. A nemzetközi
5