Oldal 3 [3]
Különösen a 19. században a kínai kormány egyre
jobban az európaiak befolyása alá került és az euró¬
paiaknak számos kiváltságot biztosított. Emlékez¬
zünk csak az ópium-háborúra (1840—42), amikor
Anglia kényszerítette Kínát, hogy változtassa meg
a törvényeit, engedélyezze a kábítószerekkel való
kereskedelmet, s a nép egészsége és erkölcse érde¬
kében hozott számos rendszabályt hatálytalanítson.
Mindaddig, amíg ezek az esetek a Birodalom hatá¬
rán játszódtak le, a kormányzat a valóságot eltit¬
kolhatta a tömegek előtt. Jellemző, hogy a mult szá¬
zadban, — számos dokumentum tanusága szerint, —
a császári kormány a nyugati hatalmakat mindig
mint nem kívánatos koldusokat állította be. , Kína
olyan gazdag és hatalmas — volt a kormány jel¬
szava —, hogy a külföldiektől nem tagadja meg az
alamizsnát és pusztán jóságból ad nekik koncesszió¬
kat." Ez az érvelés persze csak a tudatlanokat té¬
veszthette meg. A mandarinok osztálya azonban vilá¬
gosan látta, hogy miről van szó.
55 nap Pekingben
Ezért ebből a rétegből indult ki először az ide¬
genekkel szembeni ellenségeskedés, az 1900—1901-es
bokszer-lazadas. (,55 nap Pekingben”.) Az a tény,
hogy az európai hatalmaknak elég volt néhány ten¬
gerész- és gyalogos egységet küldeni a felkelés le¬
verésére és a császári kormány megzabolázására,
először mutatta meg a kínai nemzet egészének, hogy
az ország nemcsak ájultságban él, hanem egyben fél¬
gyarmati sorban is. (A nyugatiak hadműveletei mér¬
hetetlen tapintatlanságot árultak el és szükségtelen,
sértő gesztusok kísérték.) 1901 szeptember 4-én Csun
herceg, a császár fivére kénytelen volt Potsdamban
kotaut csinálni II. Vilmos előtt. Szinte bizonyos, ez
volt az a nap, amikor egész Kína először érezte, hogy
elvesztette az arcát. De ez a nap egyben a történelem
fordulópontja is volt, bár kihatásai csak sokkal ké¬
sőbb mutatkoztak meg. Valójában ez a nap volt az,
amikor Kína császári rendszere halálos döfést kapott.
1911-ben Sun Yat-sen vezetésével Kína köztársa¬
ság lett. E változáshoz nagy reményeket fűztek, bíz¬
tak abban hogy az ország a demokratikus szolidari¬
tás jegyében viszanyeri nemzetközi texintélyét és
függetlenségét. Az illuzió csak rövid ideig tartott.
A. kínaiak nagy elkeseredésére ennek a rezsimnek
sem sikerült a külföldiek kiváltságait megszüntetni.
Ehhez járult még a japán hadsereg inváziója, — a
kínaiak szemében a japánok csupán , felkapaszkodot¬
tak" —, amely 1931 szeptember 18-án kezdődött és
amely a kínaiak megalázottságát méginkább fokozta.
Így a kínaiak szemében a Sun Yat-sen által alaki¬
tott rendszer sokat veszített tekintélyéből. Pedig nem
ez a rendszer volt a hibás. Az idegen hatalmaknak,
elsősorban Európának és Amerikának tanulniok kel¬
lett volna a boxer-lázadás és Sun Yat-sen forradal¬
maiból. Az a tény, hogy az idegen hatalmak a ma¬
guk érdekeit nem igyekeztek alkalmazni a kínai kö¬
rülményekhez, szükségképpen aláásta a mérsékeltebb
kínai kormányok tekintélyét is. (Ugyanaz a rövid¬
látó politika volt ez, mint a nyugati hatalmak poli¬
tikája néhány évvel később a németországi Brüning¬
kormánnyal szemben.)
Nemzeti kétségbeesés
Az új csalódás és az ebből fakadó elkeseredés
az idegen-gyűlölet paroxizmusába hajtotta a kínaia¬
kat. Az , arc elvesztését" különösen a vezető osztá¬
lyok, az intellektuellek és a mandarinok érezték.
Olyan forradalmi akarat izzott, amit a Kuomintang
nem elégíthetett ki, Az izzó haragnak szélsőséges
mozgalomban kellett kifejezést nyernie, amely egy¬
formán lehetett jobb- vagy baloldali szélsőség, mert
a reakció mindkét esetben alapjában véve naciona¬
lista volt.
A kínai kommunisták kicsiny csoportja, mindenek¬
előtt pedig a Kínában dolgozó orosz megfigyelők ha¬
mar felismerték, hogy itt mérhetetlen lehetőségek
nyílnak meg a számukra. Belekapcsolódtak az elége¬
detlenségbe és csakhamar átvették a vezetést. A kí¬
nai kommunizmus — és ezt nem lehet eléggé hang¬
súlyozni — elsősorban nem a szociális elégedetlen¬
ségből fakadt, hanem a nemzeti kétségbeesés talaján
virágzott ki.
Kínában tehát a kommunizmus elsősorban kül¬
politikai okokból volt sikeres. A párt egész prog¬
ramja figyelembe vette ezt a tényt. Tanulságos ebből
a szempontból a mai rendszer propagandájának ta¬
nulmányozása. Ennek a propagandának a legfőbb
érve mindig ez: , Amikor Kína demokratikus politi¬
kusai kértek valamit külföldi demokratikus partne¬
reiktől, csak nevetés volt a válasz; ha viszont Mao
Ce-tung nyilatkozatot tesz, vagy valamelyik munka¬
társa nyilatkozik, akkor reszket az egész világ.
, Három. évszázada — folytatódik a rendszer érve¬
lése — Kínának nem volt olyan "arca", olyan tekin¬
télye, mint ma; a nemzet tekintélye helyre lett ál¬
lítva és "a közép birodalma? a legjobb úton van, hogy
a világ nemzetei között a legelső helyre kerüljön."
(Befejező közlemény következő számunkban: Orosz¬
orszig dilemmája.)
A NÉP HITE
Dsi Gung azt kérdezte, hogyan kell helyesen
kormányozni.
A Mester így szólt:
— Gondoskodni, hogy elég táplálék, elég nagy
hadsereg és a népben elég hit legyen.
Dsi Gung szólt:
— Ha az ember kényszerből az egyiket fel kell
adja, a három közül melyiket nélkülözné a leginkább?
A Mester így szólt:
— A hadsereget.
— Ha az ember kényszerből az egyiket még fel
kell adja, a megmaradt kettő közül melyiket nélkii¬
lözné inkább?
A Mester így szólt:
— A táplálékot. Örök időktől fogva úgyis min¬
denkinek meg kell halnia. Ha azonban a népből a hit
hiányzik, minden kormányzás lehetetlen.
(Konfutse)
7