Page 355 [355]
AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. On
A keskeny foszperd vagy peszterge is divatozott, melyet a népetimologia aztán
pélerkésre magyarosított. A József alatti időkben terjedt el a spádés pálcza használata
is, melynek fogantyúja rendesen állatszarvban (vadkecske, őz sat.) végződött. Szintén
ekkor jött divatba a kúpálakú fejben végződő hosszú bot, a mit nemcsak férfiak, hanem
nők is hordtak s az uraktól átvette aztán a nép (71. 20.), mint olyat, mely a fütykös
és bunkós bot helyett bizonyos ünnepiesebb alkalmakra való. 8
Hiányos volna a magyar férfiviselet ezen időbeli ismertetése, ha meg nem emlí¬
tenénk a szironyos, sallangós dohányzacskót, melyet a nadrágellenzőbe vagy a gatya
korczába dugva hordtak; zajték pipák különösen II. Rákóczi Ferencz kora óta voltak
elterjedve, úgy látszik — utolsó nemzeti fejedelmünk ezzel szokott kedveskedni, mert a
legtöbb régi pipáról az a hit van elterjedve nálunk, hogy Rákóczié volt; a régebbi
pipak gyöngyházzal voltak kirakva, a későbbiek pedig faragvanyokkal díszítve. Szokás
volt még a zsebkendőt is a nadrágellenzőbe dugni; már Cserey Mihály kikelt e szokás
ellen az Apor P. művéhez irt pótlékban; «s még elől nadrágjokban dugják a keszkenő¬
jeket — irja kortársairól a xvii. század első felének vége felé — hogy a virga virilis
nagyobb guantitásunak tessék, akkor veszik ki, mikor az orrát kifújja vagy a száját meg¬
törli a fűszerszámos ruhával; bizony nem hiszem, a régi tisztes emberek egy tálból
ettek vagy egy pohárból ittanak volna az ilyen kurtelli fraterekkeb ; a szokás azonban
szinte a XIX. század hatvanas éveiig megmaradt. A zsebórák is ezen időtájban ter¬
jednek el.
Láttam, hogy négy óra vala négy zsebjében — mondja sokszor idézett notariusunk
egyik kicsufolt divatos úrfiról.
A mult század második felének móz viseletében, mint említettük, a divatos ruhák
egészen kiszorították a magyar öltözetet. Itt is a Peleskei Nótárius egyik vezetőnk, a ki
a női ruházatban jóval több kicsufolni valót talált, mint a férfiviseletnél.
1760 körül ismét divatba jöttek a már előbb, a xvIII. század negyvenes évei előtt
is elterjedt harangalakú, nagy öblös abroncsos, verdigályos szoknyák, még pedig az
előbbinél terjedelmesebb alakban, a miket a magyar nép humora a baromfiboritóhoz
hasonlitott. Ezeket a magyar vállhoz is viselték (XXXII. 2.) s ilyenkor természetesen
csipkés és kivarrt kötény jött eléje, de az idegen módi terjedésével, a nyolczvanas
évek felé, a kötény elmaradt s helyette a szoknyát fodrokkal, csokrokkal, máslikkal
rakták meg. Fiatal nők nagyon szerették a sárgás zöld vagy kaka düfén (caca du
dauphin) szinü szoknyát, melyhez hasonló szinű felső ruhát hordtak, minő volt a bodros
volán (volant), melynek «mint szány-talp, görbe volt két szárnya formajay s ezekhez
fürész formán kivágott, amazoktól különböző szinü előruhát öltöttek. Divatos volt
1790 körül az angléz öltözet is, melynek alját sok ránczba szedve pántlikával a faron
felkötötték s elől két oldalt puffos bufán-nal (boutfant) látták el, vagyis a Peleskei
Nótárius szavaival szólva:
Női viselet a
XVIII. század
második felé¬
ben.