Stranica 326 [326]
Tarsoly.
Dakos.
Kopja.
Landsa.
os AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET.
ellátva. Szablyát, pallost és hegyestort az itt tárgyalt két század alatt csak a penge
különböztetett meg egymástól. A szablya görbe s egyélü volt, a pallos egyenes és Ny
a xvil. század második felében azonban s a kuruczoknal az egyélü pallosok is eléfor¬
dulnak, a hegyest6r pedig, melyet a jobboldalon a nyereg alatt viseltek a huszárok
(58. 2. 18.), igen hosszu, keskeny s három vagy négyélü. A kardvasat a XVI. erases
főleg az olasz városokban, Genuaban, Velenczében készítették, ezeket nevezték őseink
balkáni szláv-török néven fringidnak, a mi annyit jelent: franko, «frengi» vas, a nev
legelőbb a xvi. század hatvanas éveiben készült olasz kardpengéken fordul elő francia) ,
«frangiay alakban s 1600 körüli leltáraink nem csak a szablya, hanem a pallospengét
is fringiának írják, pl. gr. Thurzó György kincseinek 1612-ki leltárában olvasható egy
hosszú pallosról, hogy «fringia az vasas. A XVII században az olasz pengék helyett a
solingeniek terjedtek el. Ezek mellett igen sok volt a keleti penge, melyek közt a
damaszkusiak vagy dömöczkiek voltak a legértékesebbek. Hazánkban is több helyen
készítettek kardvasat, legtöbbet tudunk a csetneki pengékről.2?
A kard vagy az osról cstingétt le (XXIV. 12. XXV. 5.), vagy nyakba vető szijrol
(NO SOQ SZOKOT 28) mely az öyhoz hasonlóan az előkelőknél skófiummal,
arany, ezüst és selyemhimmel volt kivarrva. A nyakbavető a XVI. században volt divatban,
aztán egy századig kiment a közhasználatból s csak 1700-felé kezdték ismét fölkapni.
A kardhoz tartozott a farsoly vagy tassoly, mely tulajdonkép pénztartó táska
volt, így fordul elő pl. 1529-ben Maghy Pál ingóságai közt s az maradt később
is, csakhogy összekötötték a karddal. A tarsolyos szablya legelső fölemlítését 1607-ben
Tatay István hagyatékának leltárában találom. A kuruczkorban a kard mellől elmarad¬
hatlan a tarsoly (XXX. 6, 8. XXXI. 5., 9.), de akkor még nem eresztették annyira alá,
hogy az alsó lábszárt verte, mint a mult század dereka felé, hanem csak a csipő alatt
a czombszárig. A kuruczkori tarsoly, mint felsőszudi Duló Ádám 1704-ki levelében
olvassuk, hátul már levéltartóval is el volt látva. A főbb tisztek tarsolya rendesen vörös
vagy kék karmazsin bőrből készült, belül vászonnal, gyolcscsal bélelve, födele pedig
finomabb kelméből, selyemposztóból stb. s ki volt varrva skófiummal, födele kiczifrázva
aranysujtással.
A kardfélék egyéb nemei: a hansár vagy jancsar kés, mely 1561-től kezdve igen
gyakran előfordul a magyar urak fegyvereinek leltárában. A markolat részint ezüst,
részint pedig csont vagy mint a zaberdini Horváth-testvérek 1579-ki osztalylevele
mondja: «tetem» volt. A xvil. század. vége felé jön elő az a rövid négy élü pengéjű,
s németes markolatu hegyes tőr, melyet egykoru levelek hol koszperdnek, hol pecztergé¬
nek írnak. A xvi. században a nyugoti tőrkardok (Degen) dákos néven fordulnak elő.
A lobogés kopja a huszátságnak volt a fegyvere (56. 11. 58. 1. 2. 9.); a XVI.
században még általános volt, a xvil. század első felében azonban lassanként kiment
a használatból. A kopja lobogója rendesen piros és fehér, vagy piros és zöld szinű volt,