Stranica 313 [313]
AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. 155
. pápistaság terjedésével együtt Magyarország nyugoti részei kezdik magukat függetleníteni
az erdélyi befolyás alól s önálló fejlődést vesznek, a mi a következő nemzedéknél még
szembetünőbb módon jelentkezik. Előbb a dunántúli megyékben is járta a törökös haj¬
viselet nagyra növesztett szakállal, úgy hogy még Esterházy Miklós nádor (XXIV. 5.)
s legidősebb fia, István pápai kapitány (XXIV. 3.) is rövidre nyírt hajat hordott, elől
üstökkel; de mind sűrűbben borotválják állukat a nős emberek is és a franczia divattal
egyezően megnövesztik hajukat, mely hosszu fürtökben omlott le vállukra, a hogy a két
Zrínyi, Miklós (58. 18.) és Péter (63. 6.), gr. Pálffy Pál nádor (XXV. 6.), gr. Frangepán György
(XXIV. 2.) stb. viselte, vagy pedig, ha viselnek is rövidre nyirt hajat, mint gr. Nádasdy
Ferencz országbíró (XXVII. 2), szakállukat leborotválják. A dolmány és.mente szabásában
a XvII. század dereka táján kezdenek feltünni a rézsutosan, vagy mint régen mondták,
csákóra vágott szárnyak (XXII. 8., 63. 6.), a melyek aztán még jobban kifejlődve egy
egész századig divatban maradtak. Ellenben Erdélyben még a következő nemzedék is
bő és hosszu dolmányt és mentét viselt, különösen a fejedelmi udvarhoz tartozók
CXXIII. 1—2), valamint a szászok. (XXII. 1., 63. 7., 9.) Az egy-, két- vagy három újj széles
és vitézkötéses zsinórzat, régiesen Apor Péter szerint «oldalpecsenye» mellett (I. 63. 1.),
a mit skófiumból, arany-, ezüst fonálból, selyemből készítettek, gyöngyökkel, pikkelyekkel
diszítettek s elláttak 8, 9, 12 vagy 15 nagy vagy öreg, hasonló készítésű, skófiumos selyem¬
gombbal, vagy részint tekervényes menetű (XXII. 7., XXIV. 3.), részint áttört zománczos
arany-, ezüst- vagy pedig kifurt kláris, vérkő s más ékkő-gombbal s nemcsak egyenlő távol¬
ságban, hanem hármas csoportokra osztva (XXII. 7., XXIII 1., 2., XXIV. 5.) is alkalmaztak :
ez a nemzedék kezdett legelőször alkalmazni a mente és dolmány szegélyén zsinórzás
helyett széles arany és ezüst csipkét (XXIV. 5., XXV. 6., XXVI. 6.), a mit aztán később
fölváltott a paszomant. A xvII. század dereka táján kezdett szokásba jönni, hogy a régi
pánczéling vagy felimeg már csak az ifju legények diszöltözetévé vált (XXV. 7.) s a felimeg
újját, mellét, gallérját gazdagon kiczifrázták, skófiummal, arany, ezüst fonállal vart virá¬
gokkal, tulipánnal, gránátalmával stb. díszítették s a fosztán-dolmány horvát módra
kivágott vagy csonka újja alól kilátszó bő ingujjat széles arany vagy ezüst csipkével sze¬
gélyezték. Átalakult a süveg is. I. Rákóczi György érmein már váltakozva találjuk a Bethlen¬
kori süveggel azt a másik, kozákos és lengyeles format, a mi aztán a xvil. század dere¬
kától kezdve általánossá vált, melynek jellemző sajátsága az alacsony prémes karima s a
posztóból vagy finomabb kelméből készült, kissé lekonyult csücskü hegyes és magas tető.
Ismét fölkezdte kapni a divat a könnyebb fajta lábbeliket, a czifra telekes bocskort, a
bőrkapczás papucsokat (XXIII. r.), a könnyű szellős czipőszerű sólyát (63. 6., XXIII. 3., 5.)
s e nemzedéktől kezdve használták a salavárit vagyis a czombig érő kamásniféle ven¬
dégcsizmaszárt, melyet zsinórral vagy kapocscsal csatoltak a nadraghoz.?7’
A föntebb vázolt viseletbeli sajátságok az előbbi nemzedéknél csak alakuló félben
voltak s általánosabb elterjedést csupán a XVII. század második felében élt nemzedéknél
20%
Magyar viselet
a XVII. század
utolsó harma¬
dában.