Stranica 283 [283]
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. UBS
Sz. Laszlo-képen találjuk (30. 2.), mely a leanyrablé6 kunt ábrázolja ilyen felöltőben.
Tulajdonkep térdig érő bő fegyverkabat ez, melyet a kun a sodronyvértezet (vashémer)
fölött visel; nyaka mélyen ki van vágva, úgyszintén mindjárt a vallndl a ruhaújj is
hol a kun vitéz mindkét karját kidugta, a ruhaújj aztán a kivágás alatt folytatódik,
úgy, hogy egészen is felölthető. Az utóbbi módon vannak ábrázolva a győri antiphonale
egyes alakjai (38. 6, 7.), de előfordul a lecsüngő ruhaújj is (38. 4.); egyik alaknál a
ruhaújj gombbal is el van látva a kivágás összefoglalására, ennél a kivágás lefelé megy,
a többinél keresztben van s prémmel szegélyezve. A mente vagy suba itt már lehajtott
széles gallérral van ellátva, a ruhanyak kivágása azonban még mindig jelentékeny s
gombnak vagy csatnak semmi nyoma, úgy látszik az övön kivül kapocscsal foglalták össze.
Úgy a mentenyak formálása, mint a süvegek idoma, melyről alább szólunk, arra vall, hogy
a győri antiphonale képei körülbelül a Zsigmond uralkodásának utolsó tizedei felé
divatozó magyar viseletnek felelnek meg. A század dereka felé, a mely időből való a
Rozsnyai János által 1445-ben festett nagyszebeni oltárkép térdelő alakja (37. 5.), a mente
,
felálló rövid vagy kissé kihajtott szélü ruhanyakkal és sürü gombsorral vagy bogláros
csattal volt ellátva (38. 5.), a ruhaujj itt is vagy hosszában, vagy keresztben van felhasítva
s prémmel szegélyezve; mint a szebeni oltárképen látjuk, a sarkig érő menték mellett
még mindig divatoztak a rövid menték, úgy, hogy az Árpádkori viselethez hasonlóan az
alsó kabát hosszabb volt a felsőnél. Mátyás király — úgy látszik — nem kedvelte a
hasitott és lecstingd wju mentét, sok arczképe maradt fenn (XIV. 8. 39. 6, 8), de
valamennyin hosszú bő újju és bő szabasu nem is annyira mentét, mint inkább subat
látunk, melynek hermelinnel szegélyzett nyaka szélesen vissza volt hajtva, úgy, hogy a
nyakig érő dolmány felső része kilátszott (v. ö. még 40. 5.), előfordul azonban a bécsi
jezsuiták birtokában levő misekönyvében (39. 6.) a kerek hermelingallér is, a suba
szegélyzete s a subaújj szintén hermelinprémmel volt ellátva. Hasonló, virágos szövet¬
ből készült mentével vagy subával van ábrázolva a kassai oltárkép egyik alakja (40. 1.).
Az újjnélküli subára Mátyás uralkodásának végéveiből Ihuróczi krónikájában találunk
példát. (XVII. 2.) A hasított újju menték divatja mindamellett nem szünt meg Mátyás
korában sem; nyilván csak a xv. század második feléből, nem pedig, mint Hottenroth
mondja, a XIV. századból való a prágai egyetemnek azon régi festménye, mely a prágai
rektort ábrázolja német, magyar, cseh és lengyel tanulók környezetében; a magyar ifju
(XIII. 6.) lehajtott galléru, térden alul érő s hosszában hasított újju mentét visel s úgy
a hasított újj, mint a mente széle, egész végig el van látva mindkét oldalról széles,
lapos, lemezalaku csatsorral, a minek használatát a xv. század végénél korábbi időbe
nem tudjuk visszavezetni, hacsak a XII. századbeli velenczei u. n. scythákig nem
megyünk vissza; a szablya S alaku keresztvasa szintén arra vall, hogy a magyar ifjú
viselete semmiesetre sem lehet régebbi Mátyás király koránál. A xy. század végétől
kezdve, a Jagellók idejéből, sokféle alakban ismerjük a magyar mentét és subát; mint