OCR
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 978 hogy soha olyan kölcsönösség nem volt köztük, mint az Anjouk alatt: a kunok beköltözésével nálunk egy Európa egész keleti és délkeleti részére kiterjedő újabb és az eddigieknél hatalmasabb áramlata kezdődött a keleti befolyásnak, mely már az Árpád-korszak vége felé kezdte éreztetni hatását, később pedig, midőn a mindinkább elhatalmasodó török-tatárság Kelet-Európát közvetlen összeköttetésbe hozta az iparművészet terén ekkor még különben is virágzása tetőpontján álló s a nyugotinál kétségkivül előhaladottabb közép-ázsiai czivilizáczióval, a rokonizlésű magyarságot mind jobban és jobban eltavolitotta a nyugoti divat vonzó köréből. Már a következő korszak folyamán végbement áz európai viseletnek az a nagyarányú kettős elkülönülése, melynek egyik nagy csoportjában, a latin-germán világhoz tartozó nyugot-európai népeknél, a régi római és keltagermán viselet képezte a további fejlődés alapelemét; másik csoportban pedig, mely a turán-szláv világ népeit, a magyarokat, török-tatárokat, lengyeleket, oroszokat és a balkáni népeket foglalta magában, az időszakonkint beállt eltérések mellett is egy másik közös forrása volt a viseletnek, a szkitha-parthus és méd-perzsa viselet. Ez az illető népségek lelki világával szoros kapcsolatban levő különböző fejlődési folyamat magyarázza meg, hogy a keleti befolyásnak ezen föntebb jelzett újabb áramlata miért terjedt csupán Magyarországig és Lengyelországig s miért nem hatolt tovább nyugot felé, hol a divat további fejlődésére Közép-Európa helyett mindinkább a nyugoti országok, Burgund, Franczia- és Spanyolország kezdtek nagyobb és nagyobb befolyást gyakorolni. Az átmeneti formák a két viseletmód között folyton szűkebb térre szorultak s mig egyfelől a két csoportban a saját körén belül mindegyiknél nagyobb lett az egyformaság, másfelől egyik a másiktól annál élesebben különbözött. Az Anjouk alatt még nem volt meg a keleti viseletben az az egyöntetűség, a mi később fejlődött ki. A magyar viselet mellett volt külön kun viselet ép úgy, mint KeletEurópában az orosz mellett tatár, melyek közt a byzanczi hatás alatt fejlődött s egymáshoz közel álló magyart és oroszt a testhez álló s térdig vagy czombig érő dolmány, mente, bekecs vagy ködmen és szűk nadrág különböztette meg az asszonyias bő és hosszú kun-tatár viselettől. Abban is eltért a magyar-orosz dolmanyszerti felöltő a kuntatár felöltőtől, hogy a mell közepe irányában függélyesen volt felhasítva s gomb- vagy kapocssorral összekapcsolva, míg a kunoknál és tatároknál a hasíték rézsutosan ment lefelé a bal válltól a jobb csipőig vagy megfordítva s a mell közepén boglárral, a csipőn szalaggal volt összefoglalva. Ezt a különbséget már a velenczeiek is észrevették, mert a Sz. Márk-templom mozaik-képén a függélyes ruhahasíték csakis az igaz hitre tért scythák csoportozatánál fordul elő (20. t. 8.), mig az ú. n. felső-indiai törököknél csupan a rézsutos hasítékot látjuk. (20. t. 7.)"7 A függélyesen hasított s összegombolt, kapcsolt vagy befűzött szalaggal egybekötött felöltő, mint a Szasszanida-kori déloroszországi ezüst tal hunn-szarmata fejedelme (4. t. I.) a népvándorlás korából, a későbbi időszakból pedig a nagyenyedi Sz. Demeter-kép földre Nemes-Nagy: Magyar viselet. 13