Stranica 239 [239]
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 79
magyarral nem lehet úgy harczolni, mint a franczia lovagokkal, hanem majd futni, majd
támadni kell» (15)
Az Arpadkori iy alakjára több egykoru emléket hozhatunk fel. Egyik a velenczei
ú. n. indusok képén látható (20. t. 7.), hol az íjj alakja egészen megfelel az évezredes
szkitha íjj-formának s miként ez, járom alaku, mint a föntebbiekben már volt róla SZÓ,
a midőn szerkezetéről azt is megjegyeztük, hogy az {jj két o alaku szárból áll, melye¬
ket nyeregszerüen egy kis pálcza köt össze. Más a szerkezete annak az íjnak, mely a
novgorodi Mária-képen (21. t. 2.) látható s a xr1—xiI. századbeli keleteurópai íjj tipusá¬
nak tekinthető. Valószinüleg az úzoktól (kunok) származik, mert a későbbi török íjjat
is ilyennek találjuk s hasonló íjjal van ábrázolva a margitszigeti domborműves tégla
nyilazó kun lovasa. Nálunk ilyennek látszik a bényi vadászok íjja (20. t. 10.). Jellemző
sajátsága, hogy az íjj két különböző keménységü fából van összeállítva s a felső rész a
fa természetes hajlatával ellenkező irányban van meggörbítve, a minek eredménye aztán
az, hogy az íjj két vége, melyre a húr vagy ideg van erősítve, vissza felé hajlik, úgy hogy
az egész íjjat megfordított hármashoz, £ hasonlíthatni. Ez a visszahajló vég úgy a
novgorodi képen, mint a bényi vadászoknál s a margitszigeti kun lovas íjjánál tisztán
kivehető. (110)
A nyilyvesszóról csak annyit mondhatunk, hogy mint a velenczei indusoknál (20. t.
7.) alsó vége tollal volt ellátva. A nyilvas az Árpádok korában többféle volt. Tovább
is fennmaradt ugyan a honfoglaláskori szeges végü és keskeny vagy szélesebb levél¬
idomu tipus, melynek az Árpádok korában rhombus alaku változata is előfordul, de e
mellett a köpüs nyilvasak is többféle változatban terjedtek el. Vannak levélidomuak,
minők a szeges végüek, aztán kisebb-nagyobb szárnyas vagy szakálas nyilvasak. Vannak
továbbá olyanok, melyek villa alaku hegyben végződnek, melynek belső oldala ki van
élesítve ; ezeket vadászatoknál használták, nálunk gyakran találhatók (28. 21.) nyugoton is
feltünnek a xv—xvi. században, a hol zergét, vadkecskét lőttek vele, de nyilván Magyar¬
ország felől terjedt el ezen nyilvas-tipus, mert egészen hasonlók régi kaukázusi leletekben
s aztán a voguloknál és osztyákoknál találhatók."7
Az Arpadkori fegyverek közé tartozott még a csákány, mely — mint említettük —
a honfoglalás korában csak kivételesen fordul elő, annál gyakoribb a xI—xIII. század¬
beli sirleletekben, minők a hódmezővásárhelyi, déméndi (Hont m.), szomolányi (Pozsony
megye), somos-ujfalusi (Nógrád m.), gyömörei, (Győr m.) sat. csákányok. Alakja a nép¬
vandorlas koratdl fogva alig valtozott (v. 6. 9. t 10. 11., 26.32. és 12. tabla, 125 15.),
megmaradt a hosszú, keskeny s éle felé kissé szélesedő penge, kisebb-nagyobb eltéré¬
sek csak a nyéllyuknál és csákányfoknál tapasztalhatók, a mik azonban ép úgy előfor¬
dulnak a népvándorlás korában, mint az Arpadok alatt, például a déméndi csákány,
mint a népvándorlás idejében, kiálló kis négyszögü fokkal van ellátva (v. ö. 9. t., 32.),
a mi a honfoglaláskori csákányoknál, a székesfejérvárinál és gombásinál hiányzik, e
Az íjj alakja.
Nyilvessző.
Nyilvas.
Csákány.
Csatabárd.