OCR Output

A kirdly olyan viseletben áll előttünk, a
milyet Nagy Lajos uralkodása idején már
talán jobbára csak a kunok hordtak, de a
mely régebben a magyaroké is lehetett. Kis
bajusza s gyér, három hegyes ágban vég¬
z6d6 szakála van, haja fülei mellett fona¬
tokban lóg le. Bizvást elhihetjük a köny¬
nyelmű fiatal királyról, hogy kunjai ked¬
véért az ő viseletükben járt s bajuszát és
szakálát szokásuk szerint hordta; de nagy
kérdés, csakugyan ilyen volt-e a kun dívat
a XIII. században? A krónika szavai mást
mondanak: eFülöp fermói püspök . . .
olvassuk — az apostoli szék követe . . . a
magyaroknak megtiltotta, hogy magyar szo¬
kás ellenére (kun módra) szakálukat borot¬
válják, hajukat lenyirjak.» Nehéz lenne el¬
dönteni, a képnek vagy az írásnak higy¬
jiink-e inkább. Az utóbbi mégis csak hite¬
lesebbnek látszik.

Az utolsó Árpádról: III. Endréről a kró¬
nikákban levő értéktelen ábrázolásokon kí¬
vül egy szintén teljesen hitel nélkül való,
de annál különösebb kép maradt ránk az
ambrasi híres képgyüjteményben.

Az J. Miksa császár megrendelésére ké¬
szült képen III. Endre fogatlan öreg ember,
egyenes hegyes orral, kiborotvált állal s a

gy ászár

V. István király koronázása.
(A Bécsi Képes Krónika szerint.
P. kezdőbetűben.)

336

Kun (1V.)
(A Bécsi Képes Krónika szerint. C. ke

zló ki’

lőbetűben.)

tozni s a XVI.-ban a landsknechteknél volt
különösen kedvelt. Ez a kép kiáltó példája a
régi festők kritikátlan felületességének s óva
figyelmeztet, hogy a külföldi adatoknak —
mart. i, mikor az ikonográfia forog szó¬
ban — milyen kevéssé szabad hitelt adnunk. 7.
Hátra lenne még az Árpádház női tag¬

jainak képeíről szólni. Közülük nem egy¬

ről van említés a krónikákban. Némelyiket
szépnek mondják, mást ismét csúnyának ír¬
nak le. Többnek képe is fenmaradt. Boldog¬

Margitnak több, Szent-Er egész

sorozat képe maradt, a XIII. századtól
kezdve napjainkig. De amikorára az ábrá¬
zoló művészet odáig fejlődött, hogy a férfié- |

nál jóval finomabb, nem olyan durván ka- b
rakterízált női arcz jellemző, egyéni voná¬
sait ís meg bírta látni és örökíteni, akkorára
Árpádnak utolsó sarjadéka is rég elporlott |

már s külsejükről az emlékezet nem, csupán - ©

a képzelet birt képet rajzolni.

Szent-Erzsébet nemes alakja különösen
sokszor talált lelkes művészekre, a kik ké
ben, szoborban kívánták visszaadni a jóság
ez igazi megtestesülését. Életírója, gróf Mon¬
talembert egész albumra valót gyüjtött ösz¬
sze képeiből. Van köztük akárhány mi
remek ; festőik sorában Fra Angelico, D
rer, Murillo nevei is szerepelnek. Ábrázol¬
jak mint kis gyermeket, mint hajadont, fe¬
leséget, matrónát. Melyik közelíti meg a
valóságot a sok közül? Úgy lehet, egyik
sem. A szent nő személye visszahivhatat¬
lanúl eltünt tettei mögött, Az meghalt, el¬
porlott ; ezek élnek s világítanak.