Page 389 [389]
Iyaink későbbi, XIV XVI. századi képei¬
től. De ezeknek az ábrázolásoknak csak
azokat a részleteit szabad igaznak elfogad¬
nunk, a melyeket az emlékezet, a hagyo¬
mány meg tudott őrizni. Tagadhatatlan,
hogy az így nyert kép még élettelen, mert
csupán néhány jellemző külsőségre szorít¬
kozhatik. Ha azonban arra hivatott mű¬
vész e vázlathoz csatolja azokat az adato¬
kat, a melyeket a történetírás az egyes
alakok jelleméről szolgáltat, úgy Árpád¬
házi nagy királyaink majdnem mindeniké¬
ről módjában lesz olyan képmást készíteni,
a mely a mellett, hogy megközelítő hűség¬
gel fogja az illetőt ábrázolni, kifejezőbb
lesz, mint lenne az illető fejedelem k
beli legkiválóbb művész legjobb alkotása.
Az itt elmondottak azonban csak Árpád¬
házbeli kírályainkra vonatkoznak ; a vezé¬
rek korának alakjaira nézve úgyszólván
semminő adataink sincsenek. Még Árpád
kimagasló egyénisége sem kivétel, róla is
hamar elfeledkezett a hálátlan utókor. A ke¬
reszténység felvétele óta nagy változáson
ment ár nemzetünk, más rétegek vették át
a vezetést, más szellem, más hagyományok
lelkesítik az utódokat A királyság első
a fentartására
hivatottak java részben idegenek, a kiket
a Szent-István előtti korszak nem lelkesít¬
het s a kik jobban szeretnék a nemzettel
a pogány elédéket feledtetni, mintsem em¬
léküket fentartani és ápolni. Mire szaba¬
dabb szellem, nemzetiesebb felfogás kap
lábra, akkorára a magyarság első hősének
személyére vonatkozó adatok eltörlődtek az
emlékezetből. Nagy tettei nyomát nem mo¬
észre lehet venni, hogy sem a krónikára,
sem a hegedősök, regősök énekére nem tá¬
maszkodhatott. Száz és nehány év múlva
Pruis János váradi püspök Turd
i János
magyar krónikájához készíttet képeket, va¬
lamely cseh miivészszel. Mintát természete¬
sen ő sem adhatott, a brünni mester még
csak el sem tudta képzelni, minők lehettek
a szilaj pusztai nép több mint félezer évvel
előbb élt kapitányai, s maga korabeli jam¬
bor ábrázatú fejedelmeknek rajzolta őket.
De mig a brünni Turóczi-kiadás legalább
önálló képet szentel Árpádnak, addig par
hónappal ké:
őbb készült augsburgi után¬
nyomatában már ugyanazon dúczról nyom¬
ják Artila és Árpád képét! Újabb két szá¬
zad múlva gróf Nádasdy Ferencz a kül¬
földnek kívánta hirdetni nemzete régi dicső¬
ségét, a mikor Mausoleum potenti
ssimorum
ducum et regum Hungariae czím alatt
Nürnbergben pompás rézmetszetű képsoro¬
zatot adott ki a magyar vezérekről és kirá¬
Iyokról. Itt is A
pelnek Árpád és a vezé¬
rek s a többnyire jó magyaros ábrázatú
alakok mindegyike valójában XVII. századi
vitézt ábrázol; a művi
sz meg sem kisérlette,
hogy valamennyire régiesebb külsőt adjon
nekik. Mégis e munkának minden értékte¬
lensége mellett nagy hatása volt nemcsak
a kortársakra, hanem a késői utódokra is,
képeit egész a legújabb időkig folyvást is¬
alakjai bevé a
s párduczkaczagányos marczona Árpádjá¬
val modern fes
ök történeti képein ís talál¬
kozhatunk.
Kirdlyaink sorát Szent-Istvannal olyan
férfiú. nyitja meg, a kinek személyével a
ténetír
hosíthatta be az idő; az ények min¬
dennél ékesebben szóltak, de alakja elveszett
a mult kédében, S miután egy nép őskora
legendás hős nélkül el nem képzelhető, a
krónikások Árpád helyett a tőlük sokkal
távolabb eső Atilláról regélnek, egyszerűen
azért, mert a vitéz hun királyról a külföldi
krónikákban bőségesen találtak adatokat.
Mikor elődeinknek ránk maradt legrégibb
arczképcsarnoka, az 1358 táján Nagy La¬
jos király részére készült Képes Krónika
festőjének Árpád s közvetlen utódai képeit
meg kellett rajzolni, pusztán csak a képze¬
letre volt utalva. Apró képecskéin szinte
ti
sem szünt meg foglalkozni. De a mi má¬
és művészet soha
sok alakjának megrajzolásánál szövétnekül
szolgál, a hagyomány itt egyenesen meg¬
téveszt. A mikor a kegyeletes utódok más¬
fél századdal holta után első keresztény ki¬
rályunk fejét a szentség nimbuszával övez¬
ték, Árpád e méltó utódját valódi alakjából
teljesen kivetkőztették. Kegyes, az egyház¬
nak élő, gyöngéd szívű atya lett belőle;
holott jól tudjuk, hogy a szent kéz, a me¬
lyet a hívő az apostoli kereszt nélkül elkép¬
zelni sem tudott, a kardot is birta forgatni
s ha kellett, kérlelhetetlenül sujtott le ellen¬