OCR
László törvénye értelmében börtönbe kerül és a mije van — föld, szőlő, cselédnépek és szolgák — három részre oszlik. Két rész a megölt egyén rokonaié; egy meg a gyilkos feleségeé és fiaié. Ha pedig a gyilkos vagyona nem ér száztíz pénzt, megszűnik szabad ember lenni. Ez a törvény tehát enyhébb, mint Szent-Istvané, Szent-Laszlé a hatalmaskodéval szemben is erélyesen lép fől. Ha valamely nemes vagy vitéz nemes ember házára tör és itt csetepatét kezd s a nemes feleségét ostorral megveri: ha van száztíz pénz értékű vagyona, ennek kétharmada bírságul esik, egy harmada meg a támadó feleségeé és fiaié marad, Ha pedig a támadó vagyona nem ér föl száztíz pénzzel, akkor őt lenyir k, összekötözik, megostorozzák, a piaczon körülvezetik és eladják. Szent-István törvénye minden szigora mellett sem ritkította a lopás eseteit; söt Szent-László korában egész falvak lopásból éltek. Ezért szükségesnek bizonyult a törvény szigorítása. Szent-Lászlónak két rvénjköngve joglalkozik a: tcl ha valamelyik főúr egy tyúknál yi jokkal, Szerinték, értékesebbet lop, akasztófára jut és vagyona is utána sir, ha csak a templomba nem menekül. Ha szabad ember lop tyúkot vagy ludat, az egyik szemét kitoljak és a lopott tárgyat vissza kell adnia. Ha a szabad ember tíz dendr értékiit lop, az eltolvajlott tárgy tizenkétszeresét téríti meg és egy ökröt fizet. Ha szabad ember lop és a templomba menekül, ezen egyháznak szolgája lesz. S ha őt ezen egyház papja szabaddá teszi, ez lesz helyette szolga; magát a tolvajt pedig eladják más vidékre s ha visszatérne, a szemeit tolják ki. Ha a szabad embert lopáson kapják, felkötik, Ha pedig az akasztófa elől a templomba menekül, innét kivonszoljak és megvakítják. Tíz éves vagy ennél fiatalabb gyermekei szabadok maradnak; de a tíz évnél idősebbek szolgaságra jutnak és minden vagyonukat elvesztik. Ha férjes asszony lop, az orrát levágják, őt magát eladják és összes vagyona utána vész. Ha a tolvaj özvegy asszony, fél szemét kítolják, a vagyonát pedig — leszámítva a fiúknak esedékes részt — elveszti. Ha leány lop, szolgálónak adják el és szabad291 ságát soha sem nyeri vissza, Ha pedig valaki felszabadítaná, a leány árát elveszti, a leányt magát meg a király udvarába viszik. Ha a szolga lop, az orrát vágják le, ha csak a templomba, a király udvarába, vagy a püspökhöz nem menekül. Ha szolga másodízben lop, akasztófára kerül. Ha a szolga ludat vagy tyúkot lop, egyik szemét kitolják és a lopott tárgyat vissza kell adnia. Ha a szolga tiz denár értéküt lop, ennek kétszeresét fizeti és az orrát veszti. Ha szökevény szolga lop, a szemét tolják ki. Szent-László a boszorkányokat a püspök igazságos ítéletére bízza. Az esztergomi zsinat szerint a rontó, ha a vád reá bizonyul, vezekel. A ki hamisan esküszik arra, hogy nem tudja, ki a tolvaj, tíz pénzt fizet és kánonilag vezekel, Aki a király és az előkelők határozatát megsérti, ha püspök, a király akarata szerint bűnhödik; ha ispán vagy száznagy, állását veszti és ötvenöt pénzt fizet; ha pedig vitéz, ötvenöt pénznyi birság alá esik. S mindezt nemesen egészíti ki az esztergomi zsinat, midőn a király jóléteért és az ország fenmaradásáért az egyházakban naponkinti imát rendel el. ZENT-ISTVÁN KERESZTÉNY Magyarországának teljes kiépítése Kálmán királyra várakozott. Nyitrán, hol már a IX. században volt püspökség Szent-Emmerán tiszteletére, új piispokséget állít. A püspökök, ispánok és mások káplánját a püspök vagy a főesperes pecsétjével idézik meg. Ha papnak világi emberrel van pere, ezt a világi bíró idézi meg. Ha pedig világi ember pereli a papot, ezt a püspök vagy a főesperes idézi meg. Világi bíró papra nem küldheti a pecsétjét, Ispán, katona és egyáltalán világi ember az egyházban semmi hatalmat sem gyakorolhat, mert ez a püspököt illeti meg. Kálmán király eleinte nem tiltja el a papok nésiilését; hiszen így rendelkezett: Olyan pap, a ki másodszor nősül vagy vegy, esetleg elkergetett nőt vesz feleségül, váljék el feleségétől vagy a papságból zárandó ki. II. Paschalis pápa azonban nagy
Strukturalno
Custom
Image Metadata
- Širina slike
- 1280 px
- Visina slike
- 1820 px
- Rezolucija slike
- 300 px/inch
- Veličina originalnog fajla
- 788.62 KB
- Permalink ka JPG-u
- vis_000001/0347.jpg
- Permalink ka OCR-u
- vis_000001/0347.ocr