Page 335 [335]
letek után s a meglevő földrajzi és politikai
viszonyok között nincs mit remélnie, Ellen¬
ben a nyugati kereszténység feje, Róma, a
k biz¬
ug Z
tositékait ekkor már lerakta ; az uralkodók
tekintélyér a királyi koronával emelte; a
a
ópai államok f
népek szellemét a keresztény vallás esz¬
méivel nemesbítette, jólétét növelte, művelő¬
dését előbbre vitte. Természetes tehát, hogy
Szent-István a keresztény vallás átültetése
végett nem a keleti, hanem a nyugati egy¬
házhoz fordult. Egyben — miként Koppány,
Gyula és Ajtony esete bizonyítja a pogány¬
ságot fegyverrel is kész volt letörni.
Szent-Benedek rendje a kereszténység ter¬
jesztése s a fársadalom szellemi, erkölcsi
és anyagi művelődésének emelése által vi¬
lágtörténelmi jelentőségének ekkor már fisz~
teletet és bizalmat keltő példáit ragyogtatta.
Corvey, Fulda, Reichenau és Szent-Gallen
teljesen igazolta a Szent-Benedek-rendhez
füződő reményeket. Szent-István is öröm¬
mel fogadta Szent-Benedek fiait, kik Szent¬
Adalbert nyomán Olasz-, Cseh-, Lengyel¬
és Németországból érkeztek magyar földre.
Anasztáz, Asztrik, Brunó, Radla és Szent¬
Gellért a magyarországi kereszténység apos¬
tolai sorában helyezkednek el. Részökre
építi föl Szent-István a Géza fejedelem
által kezdeményezett monostort Szent-Már¬
ton szülőföldjén, Pannonhalmán, a szent
hegyen (Győr várm.), Szent-Márton tisz¬
teletére és Koppánynak Veszprém mellett
történt leverése után
tizedekkel. Zoboron
(Nyitra varm.) Szent-Ipoly, Bakonybélben
(Veszprém várm.) Szent-Móricz, Szalavá¬
rott (Zala várm.) Szent-Adorján és Pécs¬
váradon (Vasashegy, Baranya varm.) Szent¬
megajándékozza. a
somogyi Ezenkívül
Benedek tiszteletére emel monostort a bene¬
dekrendieknek, hogy imádságukkal Magyar¬
országra Isten áldását esdjék le; jámbor
életőkkel saját boldogságukat alapítsák meg
és a magyar nemzet előtt az erény buz¬
dító példájával járjanak; tanításukkal a
keresztény vallást terjeszszék ; k
Istvan ad: szentírást két kötetben, 4 zso¬
lozsmás könyvet, 5 antiphonariumot, 2 lecz¬
geli könyvet, 6 köny
kés és
4 zsoltárkönyvet, 5 gradualét, 2 Szent¬
Benedek-szabályzatot, 2 keresztelő könyvet,
2 glossariumot és 40 szentbeszédet egy kö¬
tetben ; 29 misemondó-ruhát, 14 dalmaticat,
18 tunicát, 60 kápát, 27 oltáröltözöt, 29
oltdrabroszt, 4 szék-fakarst, 50 miseinget,
22 superpelliceumot, 10 selyem és 15 más
függönyt,
7 ereklyetartó szelenczét, 5 hordozható ol¬
10 olfarszényeget, 9 keresztet,
tárt, 4 tömjénezőt, 6 gyertyatartót, 11 kelyhet,
12 medenczét, 4 korsót, 3 ezüst dobozt,
30 stólát és karba-vetőt,
A benedekrendi monostorok jog és
tekintély dolgában a pannonhalmi az első.
Megkapja a monte-cassínói monostor sza¬
badságát ; az apátot a rendtagok szabadon
választhatják ; ő magát bármely pűspök¬
kel fölszenteltetheti, szandalban misézhet s
a hely tisztelete és szentsége következtében
csak ő előtte járhat kápolna ; a szerzetesek
meg az egyházi rendeket bárhol és bár¬
mely püspöktől fölvehetik.
E monostorok lakói a keresztény vallás
terjesztésén nemes buzgalommal fáradoztak.
Szent-Gellértet Bakonybélből szólítja elő a
királyi bizalom a kereszténység szervezé¬
sére a nagy magyar Alföldön, Marosvárott.
Az ő segítségére, Szent-István rendelete
alapján, Pannonhalma négy, Bakonybél,
Pécsvárad, Szalavár és Zobor meg két-két
szerzetest küld. Közülök heten jól tudnak
magyarul és éppen ezért a népnek nagy
sikerrel hirdetik a keresztény vallást, Itt is,
meg az ország egyéb részeiben is serényen
folyik a prédikálás, melynek hatása alatt a
magyar nép pogány vallását elhagyja és
ked A ván ispűroked
k
megker yeisp
népet tömegesen vezetik keresztvizre.
A szent életű király ezenkívül még szer¬
vezetről is gondoskodik, mely az ifjú ma¬
gyar kereszténységet fölnevelje, megerősítse
és fentartsa. Megalakítja a püspöki egy¬
ék i és ka¬
él
sukkal a magyar nemzet lelki életét gon¬
dozzák, művelődését szolgálják és anyagi
jólétét előmozdítsák.
A pécsváradi apátságnak az alapító¬
levél XV. századi átirata szerint Szent¬
n az gi
locsai érsekséggel.
Az esztergomi érsekség alá rendeli az
egri, győri, pécsi, váczi és veszprémi, a
kalocsai alá meg a bihari, csanádi és er¬
délyi püspökséget.