Stranica 231 [231]
OCR
tünk ugyanezt a jelenséget mutatja, Atillát és Árpádot ugyanebben a viszonyban és már említettük. De utóbb a XVII. század műköltészetében sem találunk értéklésben: változást, Listius László a Reges Hungariaet, a magyar kirdlyokrél írt történeti versezeteit Atillával kezdi s utána Csabáról és Aladárról, mint a korábbi században Valkai András, egyszerre Taksonyra tér; Árpádról csak a gubernátorok után következő függelékben, mint a hét kapitányok elsejéről szól, i y melynek eredményeiil megszületnek az Arpad népe és Árpád apánk ma már kézhelyckké lett szólamai, melyek közül az elsőt valósziniileg Kisfaludy Sandor Somlója népszeriisitette. A XVIII. század közepe táján történik a változás, kétségtelenül egy bizonyos irodalmi hatás következtében, de talán a nemzet életösztönének sejtelmes közreműködésével is. A nemzetietlenség szomorú korát dzs Ekkor, nemzeti érzésünknek, ki «szive felgerjedésében és vére felbuzdulásábans a régi hon új keresőinek élére áll. Történetének egész tartalma . A nagy Zrinyi Miklós első epigrammija is, költőjére még mindig a fehér ló mondé nézve oly hatalmasan jellemző vonásokkal, Atillát énekli: Én vagyok magyarnak legelső királya, Utolsó világrészről én kihozója. Én lehetek tehát magyarnak példája, Hírét s birodalmát hogy nyújtsa szablyája. Íme Atilla körülbelül azzal a költői eszmével, annak a nemzeti ideálnak kifejezőjéül és czélzatnak hordozójául, a melyet a nemzeti lélek utóbb költői által Árpádra ruház, A nemzeti nagyságnak biztató, a nemzeti kötelességérzetnek serkentő képe, multunknak jövőnk útját mutató első hőse. A fordulat csak a XVIII. század közepén történik, Meglepő, de összes adataink azt bizonyítják, hogy ez a fogalom: Árpád a honalapító, mai értelme szerint, a nemzeti köztudatban és ezt a köztudatot kifejező költészetünkben alig régibb másfél századosnal. Árpád alakja, történeti jelentőségének egész nagyságában, mint a magyar nemzet egységének és erejének legelső hatalmas képviselője, mint a honszerzés vezére, hőse, végrehajtója: megillető helyét csak ekkor kezdi elfoglalni a nemzet köztar és tör feélráta é& i fel. eler eleddig nyedésében jelenik meg és hédit magának mind nagyobb helyet népének képzeletében és szívében Árpád, a honalapító. Dicsően betöltött feladatának mintegy új betöltésére érkezik, hogy nagy emlékével, feltámadó árnyékával egy új magyar nemzeti életnek Mikor gondolata és és jövőnek megalapítását segítse. ennek a nagy feladatnak vágya csak kevesek lelkében és homályosan ébredez, ezeknek az első apostoloknak, a költőknek általa, az időknek titokban érő szelleme szerint, kezdi elfoglalni a nemzet lelki világában a nagy rombolónak: Atillának helyét, a nagy alkotó: Árpád. Ennek a fejlődésnek azonban megvan konkrét, irodalmi forrása is: a Névtelen Jegyző krónikája, mely ebben az időben kerül nyilvánosságra, foglal helyet, új tartalmával, a nemzet képzeletében. A Gesta Hungarorumot Schwandtner 1746-ban adta ki először magyar fordítása is megjele zör s még a XVIII. században két : Lethenyei Jánosé 1790-ben és Mándi Istváné 1799-ben. Anonymus is fentartja a hún rokonság hagyományát, Árpád nála is Atilla utóda és örököse, a honfoglalás nála is visszatérés és visszafoglalás; a honfoglalók mindenütt hún őseikre való hivatkozással terjesztenek azt ett maguk előtt. A mi azonban a két tudatában és közérzésében. illdnale az a hinnak és magyarnak, jelentőségében való egész Európa fölött átrepült káprázatos sugárkévéjéből csak ekkor válik ki és tűnik szemünkbe önfényével; nemcsak amannak méltó utóda, hanem nekünk legnagyobb elődünk. Csak ez időtájt indul meg a nemzeti lélekben az őstörténeti és mondai hagyományos képzeteknek az az illeti: ELETE éppen fordítottja a Budai Krónikának és Turéezinak. A milyen röviden végeznek ezek a magyar honfoglalással: még kevesebb szóval, csak bevezetőleg emlékezik a Névtelen Atilláról és hunjairól. Munkájának igazi hőse Árpád, kit szinte
