Stranica 216 [216]
árja szomszédok ős-mithoszában szintén
megtalálható, mi azt hiszsziik, hogy a turul¬
monda indítékát az alacsonyabb művelt¬
ségi fokon álló ural-altáji népek a szeren¬
s korábban is
csésebb viszonyok közt élő
fejlődött déli árjáktól kölcsönözték.
Ez a régi mithoszi elem azonban csak
elkésve, már az Árpádházi királyok és
udvari énekmondók korában férkőzhetett
Árpád emlékének közvetlen közelébe. Ugyan¬
ől is, ki¬
ezt mondhatjuk az álmodó Em:
nek neve az Árpádkori nyelvben még szop¬
tató nőstény állatot és szoptató anyát jelen¬
regösök nyomán hangsúlyozza tehát azt,
hogy Árpádnak már az őshazában ekülö¬
nös méltésdga» volt, törzsének pedíg az a
«scythiai törvénynyel megerősített szokása
vala, hogy a hadba menőknek előtte, a
visszatéréknek pedig utána tartozik járnis.
Csakhogy II. Ulászló 1499-iki leveléből
utóbb kiderült, hogy ez a súlyos hadi köte¬
lezettség nem Árpád törzsét, hanem a végek
székelyeit terhelte meg. A magyarok elé
Ruthéniába menő avar néptöredék dunán¬
túli székely végeinek hagyománya őrizte
meg annak emlékét is, hogy a honfoglalók
tett. E név tehát egy szár nd élén
olyan mondai ősanyát jelez, mint a milyen
a csodaszarvas mondájában Enech neve
kinek neve
volt. Ezért lett a férje is El
épp úgy őst (elédét) jelent, mint a hogy
ennek atyjáé, Ügeké is a szdrmazdsrend
ükét kivánja jelenteni. Sőt mivel Emes nem
magyar (Dentumagyerbeli), hanem Oned¬
beli asszony volt, az sem lehetetlen, hogy a
fiági leszármazást alapító idegen ősanya itt
ugyanolyan exogam úton lett egy őselőd fele¬
ségévé, mint a hogy az egyik elrabolt alán,
illetőleg bulgár herczegkisasszony is felesége
lett a magyarok ősapjának, Magyernek.
A régi emlékek e késői keveredése iga¬
zolja végül még azt is, hogy a dinasztia¬
alapítás körébe sorozott fejedelemválasztás
emléke miért társult a vérszerződés történel¬
mileg nem bizonyítható mondájával. Egy¬
szerűen azért, mert a paizsra emelés kozár
szokás volt, a véreresztéssel járó szerződés
pedig a keleti népek ősi hítvilágának álta¬
lánosan elterjedt szívós életű emléke volt.
Hiszen a vér összeömlesztésével együtt járó
vérivást a XVI. században szerződő magya¬
rok még éppúgy gyakorolták, mint akár a
XII. századi kunok, vagy Herodot seythák¬
nak nevezett ókori, Pomponius Mela, Lu¬
cianus és Solinus 1—III. századi szintén
ural-altáji eredetű keleti idegen népei.
Elképzelhető, hogy a fényes királyi udvar
együgyű krónikása a pogány emlékekkel
telített genealogiai mondák meghallgatása
után mohón leste a hagyományban dúskáló
énekmondók szavát akkor is, midőn a hon¬
foglaló hősök közül diadalmasan kibonta¬
kozó Árpád bemutatására került a sor!
A dunántúli székely végek tájáról származó
176
k-keleten, Munká át jöttek be az
országba. És ha az udvari énekmondók
ismereteinek mondai forrását tudjuk, akkor
azon sem csodálkozhatunk, hogy az ének- }
mondókra hallgató krónikás szerint Árpád¬
nak csak az ország nyugati részén ural¬
kodó Szvatoplukot kellett legyőznie és ezzel
meg volt a honfoglal
A kevés adalék birtokában is teljes pom¬
paval ragyogó monda szerint Árpád a ha¬
t, Kundu (Köndö)
fiát, hogy tekintse meg az egész elfogla¬
tárról előre küldte Kusi
landó földet és ismerje ki a lakosokat.
A követ eljutott Szvatoplukhoz, a ki Mikolt
hazáját, Braktát és Pannóniát is meghó¬
dítván, «Attila után uralkodott valas. A
morvák és bulgárok e lengyel eredetű
fejedelme, kinek atyja, Marót,
már Veszprém várában lakott, a jövevé¬
állítólag
nyek jelentkezésén nagyon megőrült, mert
azt hitte, hogy parasztok és földet mívelni
jöttek. A lelkendezve elbocsátott követ a
kulacsát megtöltötte, perje¬
ömlőjét megrakta s a fekete homokos
földből is mutatót vivén, visszatért övéihez.
Árpád az eredménynyel meg volt elégedve.
Kürtjét a Duna vizével megtöltötte s iste¬
neihez fohászkodva, kérte, hogy a kiszemelt
földet megkapk
Szvatopluknak a
Ez után
Idért egy nagy fehér
lovat küldött arábiai aranynyal díszített
nyereggel és aranyos fékkel. Mivel a szláv
fejedelem az ajándéknak még jobban meg¬
örült, a követnek készséggel megengedte,
hogy magával földet, füvet és vizet vihes¬
sen. Mikor ez a követ haza érkezett, Árpád
és vezértársai már nem mint jövevények,
hanem «mint a föld örökös jogú birtokosais