OCR
Attila), Bendacuz fia volt, kinek testvérei Reuwa (Rőva, Rof?) és Buda szintén vezérek lettek az Érd nemzetségből; a hetedik köztük Kádár bíró volt a Turda (Torda) nemzetséghi A hun honfoglalók száma e szerint a magyar utédokéval teljesen megegyezett. Sőt a három nemzetség és Kádár bírói szerepe még arról is biztosít benniinA déli magyar hadjáratok ezen emlékei W. Bela király jegyzőjének krónikájában szintén nyomot hagytak maguk után. A hun hagyományokat lehetőleg mellőző, vagy a magyar honfoglalás számára visszahódító krónikás szerint Kadusa és Zuard, Álmos anyai nagybátyjának, Hüleknek voltak fiai. Előbb Zobor nyitrai vezér ellen, majd a ket, hogy a halványuló magyar h itt a magyar kende (nagyfejedelem), gyula (fővezér) és harka (vérbíró) hármas feje delemségét is meg akarta örökíteni. Ezt egyébként a mondát megfigyelő krónikás szintén felismerte, mert a hun-magyar azonosság hitétől áthatva megjegyezte, hogy a vezérek és birák választásával együtt járó intézmények a magyar Geicsa (Gyejcsa, Géza) fejedelem idejéig fenmaradtak. A XIII. század elején azt már senkisem sejtette, hogy csak Bendacuz, Ethela, Buda s talán Reuwa neve származik a hun hagyományból. Béla, fehéret jelentő flav eredetű magyar nevet kapott. Köve, a ki utóbb a fehérmegyei Köve-aszón (Kö-völgyön, vagyis a bálványkőről elnevezett völgy oldalán) temettetett el, nevét a köve-aszói hun temető bálványkövétől nyerte. Testvériik, Kaducha, a magyar honfoglalás hőse volt. Sőt a magyar hagyomány Kaduchának egy Zuard (Szóard) nevű máismeri sik testvérét is, a ki a hunok közé keveredve, Attila hadainak fővezére gyanánt szerepel. A hunok bejöveteléről szóló részben ugyanis az van róla elmondva, hogy Attila seregével Apulidba rontott, majd feldúlta Terra laborist (Terra di Lavorót) egész a Cassinus hegyéig (Monte Cassinoig). A magyar honfoglaláskori olasz kalandok koronafanuja, Liutprand viszont azt állítja, hogy egy Salardus (Szalárd, Szóárd) nevű magyar vezér 921-ben Felső-Olaszországot fosztogatta. A vele egybehangzó Chronicon Monasterii Cassinensis viszont a következő 922-ik évnél azt beszéli el, hogy a magyarok Apuliát dúlták, a 937-ik évnél pedig arról számol be, hogy Terra Laborist és a gazdag monte-cassinoi kolostort fosztogatták. E hiteles följegyzések nevei tehát azt bizonyítják, hogy a hun mondában csakugyan honfoglalás. utáni magyar események emlékei lappanganak. Fe az utóbbi sikeres hadjárat után pedig Arpad 5g Gládja ellen vitézkedtek, engedelmével Görögországba mentek fogZuard Görögországban maradt s népe itt Sobalalni. Innen Kadusa visszatért, de mogera (Csaba magyerja) néven lett ismere tes. Az a krónikás, a ki a hazai hun hagyományokat felkarolta, szintén ismeri Zuard nevét. A szűkszavú régebbi krónikák nyomán megemlíti, hogy a hatodik magyar honfoglaló Lél volt, a ki Nyitra táján lakott és ott alapítója lett a Zuard törzsnek és égnek. Ez a Lél dig együtt szerepel Bulcscsal. Együtt szeremin peltek a 955-iki augsburgi ütközetben is, a hol őket elfogták és utóbb Regensburgban felakasztották. E Bulcs atyja a monda szerint Bogát volt, a kíről viszont Liutprand följegyezte, hogy Szalárddal, vagyis a magyar mondák Zuárdjával Felső-Olaszországban szerepelt. Ezen adalékok összessége tehát azt bizonyítja, hogy az ország dunántúli végein kialakult s a dunántúli végek regősei által fentartott magyar hun-monda Kaducha és Zuard emlékét nem az ottani hun-avar hagyományokból, hanem a nyugati országrész honfoglaláskori magyar helyi mondáiból merítette. A hun hagyományból csak a Bendacuztól származó Reuwa, Ethela és Buda neve került ki. Mert ha kútfőink Jordanes jól ismert krónikájából merítettek volna, akkor helyettük Ruast, Attilát és Bledát szerepeltetnék. Tudnák továbbá azt is, hogy Ruas nem Attila testvére, hanem nagybátyja volt. Ép így a dunántúli hagyományból tudták meg, hogy a honfoglaló hunok Pannónidban a longobárd nemzetből származó Macrinus nevű római tetrarchát találták s hogy Rómából Veronai Ditrik, a magyar monda Haldltalan Detréje jött a szorongatott fetrarcha segítségére. Ezek a jövevényeket Százhalomnál és a Duna melletti
Structural
Custom
Image Metadata
- Image width
- 1280 px
- Image height
- 1820 px
- Image resolution
- 300 px/inch
- Original File Size
- 722.92 KB
- Permalink to jpg
- vis_000001/0209.jpg
- Permalink to ocr
- vis_000001/0209.ocr