Stranica 204 [204]
tartották őket ördögöknek, holott ők varázs¬
lásaik hatalmával bő áldást és boldog há¬
zasságokat jövendöltek.
hogy a eregő rejt, az ének megigéz, ön¬
kívületbe, a varázslók isteni réülésébe ej
Hogy aztán az önkívület csakugyan bekő;
tkezzék, a kok
A pogány eredetű ünnepi
régi emlékeinek e teljessége kizárja azt,
hogy
dolgunk. Hiszen a nép mai énekmondói¬
nak ama vallomása, hogy idegen országból,
fagyosan érkeznek haza, s hogy itthon őket
kölcsönzéssel volna
vetlen népi
Szent-István király üldözi, nyilván elárulja
azt, hogy ők tulajdonképpen az így pa¬
naszkodó régi énekmondók alkalmi meg¬
jelenését utánozzák. A Pozsonyi Krónika
feljegyzéséből pedig tudjuk azt, hogy a
XIV században csakugyan élt még a Szent¬
végén
kel nagy zajt csaptak és őrülten ugrálni
kezdtek.
Mivel e sajátos szereplésnek a téli nap¬
ban nincs nyoma, arra az eredményre ju¬
tunk, hogy nálunk a szlovén szomszédok
újévi alakoskodása alkalmából azok a va¬
meg, a kiknek társait minden velünk rokon
keleti és északi nép ismeri. A nemzetközi
Istvánkori házaló
emléke. Sör ugyane följegyzésből megtud¬
tuk azt is, hogy az üldözöttek a 955-iki
hét menekülttől származtatták magukat.
A nép tehát az idegen országból hazave¬
tődő hét menekült Szent-Istvánkori utódait
utánozta. Mivel pedig a nép az üldözött
énekmondók regi nevét
színtén megtar¬
totta, többé kétséget sem szenvedhet az, hogy
az oklevelek XIII—-XIV. századi regös nevű
udvari énekmondói voltak az utánzott XI.
századi regősök utódai.
Az Árpádkori énekmondók történetének
ez a meghatározható korai időpontja igen
értékes adalék. Mert ha tudjuk azt, hogy
őket az egész ural¬
altáji mithoszt átható hitvilagukat és szerep¬
kö
dozatokat,
et pedig samánizmusnak nevezi. Al¬
varázslatokat, gyógyító ráolva¬
sásokat és egyéb bájolásokat végző magyar
társaik utolsó szereplése az 1046-iki székes¬
fehérvári pogány lázadás emlékeiben ha¬
A közelkorú
a bálványimádó, pogánymódra lovat ál¬
gyott nyomot. latin krónikás
doztató, rossz szellemekkel társalgó és po¬
gány igék éneklésével lázító magyar samá¬
nokat
ruspexeknek nevezte. De egyik elfogott nő¬
társuk neve szerinte is Rasdi (Bonfinius
soknak, phítonissáknak és ha¬
szövegélen Marasolo) volt. Ugyanez volt
a többi phi
népünk azokat a kott karácsony-új
a kik az ünnepi
szokással kapcsolatban Szent-István király
üldözéséről panaszkodtak, akkor azzal is
lehetünk,
szlovén eredetű
évi látogatókat utánozta,
tisztában hogy énekmondóink a
szokást már korábban, a
pogány korban elsajátították, az üldözés
után pedig gyorsan abbanhagyták. A XI.
századi kialakulásra vonatkozólag ily pon¬
tosan tájékoztató népszokás tehát egy rend¬
kívül szívós életű pogány emlékünket őrizte
meg. Ebben az emlékben maradt aztán
megrögzítve a varázsdobbal, lánczos bot¬
tal, fakéreg lábbeliben, fekete hajdinaszal¬
mába burkolva megjelenő regősök és állat¬
bőrben alakoskodó társaik hű képe is. Sot
a nép ajkán élő eme csodálatos régiségből
még azt is megtudjuk, hogy az utánzott
regösök a dob és csörgős bot döngésével
kísért éneknek varázserőt tulajd.
p és haruspex
is. A magus fogalmát XV—XVI. századi
nyelvemlékeink már ak. nevezik.
Mivel mi e név tartalmát korábbi nyelv¬
történelmi adatokkal tűzetesen meghatározni
nem tudjuk, meg kell nyugodnunk abban,
hogy a rokonnépek samdnjaival azonos
pogdnykori magyar varázslók XJ. századi
utódai a néphagyomanyban szereplő XI.
századi regösökkel azonosak.
Mivel ez egyszersmind aztis jelenti, hogy
az Árpádházi királyok udvari énekmondói
a XI. század elején üldözött dunántúli ma¬
gyar samánok utódai voltak, immár nem
lehet feltünő az a jelenség sem, hogy az
udvari énekmondók ajkán megmaradt ha¬
gyományban sok pogány mithoszi elem és
nég ennél is több dunántúli emlék maradt
reánk. Csak így lesz érthetővé, hogy az
Ezért a versszakok végén mindig jelezték,
újévi csodaszarvasnak szerep jutott a ma¬
gyarok eredetének mondájában. Söt nyom¬