OCR Output

érhettünk, Fokozott mértékben kell ezt érez¬
nünk a jelen kérdésben, midőn a nemzet és
kírály kegyeletének irányításáról van szó.

Ki kell tehát mondanunk, hogy a törté¬
nelmi és régészeti kutatás, a melynek azon¬
ban épen úgy, mint a honalapító iránti ke¬
gyeletnek, ezután sem szabad megszünnie, —
eddigelé azzal a szomorú eredménynyel zá¬
ródott, hogy a honalapító Árpád fejedelem
sírját, jóllehet annak holfekvését a fentiek¬
ük, mind

ben nagy valószínűséggel megjel
e mai napig még nem találtuk meg.

Porai bizonyára rég elvegyültek a haza
földével; s immár a történelem dícső lapjai
és a késő utódok lelkében élő, sohasem
hervadó kegyelet és hála őrzik közöttünk,
minden fejedelmi fényű sírnál maradan¬
dóbban és mindörökre az ő halhatatlan
emlékezetét.

Dr. Szendrei János,

(Az e fejezet igazolására szolgáló művek
és czikkek a Függelékben vannak 6ssze- 7
állítva. )