OCR Output

oltalmazta s a honfoglalás sikerének is
> kétségtelenül jelentékeny tényezője vala.
Alapja e szervezetnek, hogy modern ki¬

x
yee fejezéssel éljünk, az általános védkétele¬

7. zettség volt, a mennyiben hadba sz6li¬
tás esetén a család minden fegyverfog- =

a nemzetségfő zászlaja alá sorakozni volt
köteles. A nemzetségek harczosai ezután a
törzsfőnök, a vajda, vagy vezér által ki¬
jelölt helyen gyülekeztek, s ennek zászlója
alatt egy-egy hadosztályt képezve, indultak
a harczba.
EL hed

dok leszámítása után, mintegy 3000 4000

létszáma, a

lovasra tehető, Oly erő ez, mely egy ügyes
parancsnok által még könnyen és biztosan
vezethető; minélfogva csatákban, vagy na¬

ték a szervezetszerű

A magyar törzsek e hadosztalyaibél,
melyek, hogy úgy mondjuk, a csatalovas¬
ságot alkották, alakították a harczvonala¬
4 kat és tartalékokat; de ugyanebből vették
a mindenkor és pedig igen sűrűn alkal¬

mazott járőröket és portyázó különítménye¬

megzavarása nélkül, a családok, illetőleg

rendelték ki. Ellenben a harcz bevezeté¬

hódolt vagy önként csatlakozott idegen né¬
pek harczosait alkalmazták.

Az a körülmény, hogy a magyarok a had¬
ban családok, nemzetségek és törzsek szerint
szervezkedtek, s ezek mindegyike a család,
nemzetség, illetőleg törzs mindenkori fejé¬
nek parancsnoksága alatt állott, a fegyelem
fentartását nagy mértékben megkönnyítette.

ZA Hiszen a parancsnok egyszersmind atya,
rzsfő is volt, kihez
a harczosok vérségi kötelék által fűzve, az

nemzetség-, illetőleg

irántuk való szeretetben és tiszteletben fel¬
nevelve, megszokva ahhoz, hogy azokat a
vitézségben példaképnek tekintsék, kicsi ko¬
ruktól kezdve tőle nyerve oktatást és buz¬

dítást, tőle várva és remélve az elismerést,

a r
4

kellett, hogy viseltessenek, a mi pedig a
föltétlen engedelmességnek és szigorú, katonai

zonyára sokkal hathatósabb eszköz ez, mint
a Bölcs Leó által említett súlyos büntetések,
melyeket a vezérek kétségkívül inkább csak
az idegen népekből álló harezosok ellen
7 alkalmaztak.
A felszerelés és fegyverzet az akkori ¥
keleti harczias nomád népekével, a bolgá- /
rokéval, kozdrokéva! és bessenyőkével volt
egyenlő, a kik hasonlóképen erős, hatalmas
népek valának. :

Első helyen áll természetesen a ló, A ma¬
gyarok nagyszámú lóval rendelkeztek. Mert
hiszen a ló náluk nemcsak kitünö harcz¬
eszköz, de egyszersmind fentartásuk egyik
főfeltétele volt; húsát etiék, fejét részint
nyersen, részint erjesztve itták ; bőréből ru¬
hát, csizmát, sz6rébél kötelet, fonalat, idegei¬
ből ijjaik hurját stb. készítették. Lovaik kis
termetűek, de igen gyorsak, tanulékonyak,
és Leó császár szerint rendkívül kitartók
valának. A magyar élete nagyobb részét
a ló hátán töltötte, minélfogva attól soha
meg nem vált; még éjjel is közelében tar¬
totta, kikötve vagy kipányvázva. Csak ter¬
mészetes ezért, hogy minden magyar har¬
czos kitűnő lovas volt, mert hiszen kora
ifjúságától fogva a lovaglás, a lovon való
testgyakorlatok, képezték legfőbb foglalko- ?
zását, míg a fegyverek kezelésének meg¬
tanulása és begyakorlása csak később, ereje
gyarapodásával következett,

Fegyvereik közt legkiválóbb volt a nyíl,
melyet lóhátról is, a legsebesebb vágtatás¬

közben, rendkívüli ügyességgel kezeltek, akár “*
egyenkint véve czélba elleneiket, vagy el- 33,
árasztva őket a nyilak záporával, akár neki- 7
rontva az ellenségnek, akár pedig tettetett.
futással hátat fordítva neki, A saját készi- 71
tette nyilakból puzdrájában minden lovas e
ötven darabot hordott; de a szekereken ezen- ey,
kívül nagy tartalék-készlet is volt. A nyil !
után következett a fokos, a csákány; az 76
egyenes, egyélű, vége felé kissé görbülő ez
kard; a buzogány (bár ez inkább hatalmi <>
jelvény volt); a gerely (lándsa); végül védő / A}
fegyveriil a vért (mellvas) és a sisak.

Lovaikat elől szintén vassal vagy bőrrel

vérteztek, sh
NG
A pajzs mint általános védő fegyver nem? mód
szerepelt, mert ez az ijj kezelését megnehe- 77
4