OCR Output

sem adhat fényt, mert maga is belső bajok¬
kal küzd: lázadó alattvalókkal és eretne¬
kekkel.

Azonban — ugyancsak a fuldai följegy¬
zésekben — Kelet képe sem vigasztaldbb.
A kelet-római császárságnak még mindig
barbárokkal {kell küzdenie. A bolgárok, a
birodalom északi
rög fővárosíg portyázgatnak. A császár,

szomszédai, egészen a

régi római módon, az egyik barbár ellen a
másikat küldi: a bolgár ellen a magyart
De mikor emez győz, nem ejti el amazt,
hanem a vallás vigaszával s a fegyver ere¬
jével egyaránt segíti, hogy az új s talán
még fenyegetőbb ellenséget legyőzze. A kró¬

nika nem mondja, mert ösmeretesnek véli,
"hogy a második mérkőzésnél ilykép vesztes
magyarok Bulgáriából Pannonia felé for¬
dulnak, Ott levő hűbérének roncsait a görög
császár merő biztatásokkal akarja meg¬
menteni és csak annyit tesz, hogy követe
útján a nyugati császárt: Arnulfot is figyel¬
mezteti a bajra.!

Az új, szabad nomád népek ősi, nyers
| erejével szemben ott van Nyugat és Kelet
© fabadsdgot nem dsmeré jobbágysága, mely

k

ipa

tötte el Nagy Karoly szívét, a század vé¬
gén Kelet népének: a magyaroknak meg¬
jelenése s honfoglalása járult.

Európát idáig az ázsiai és afrikai népek
körülbelül félezredév óta úgyszólván ki¬
vándorlásra, gyarmatosításra való földnek
tekintették. Ázsia felől még egyre tartott a
turáni népek beszivárgása. Pusztai államaik,

a melyeknek igazi középpontja a dolog
természetéhez képest nem is lehetett, nem
csak terjeszkedni, hanem úgyszólván tovább¬
haladni kívántak. Azonban már a bolgá¬
rok és kozárok is városépítők voltak; az
arabok pedíg, kik Afrikának kerülve jöttek
Ázsiából, a városi életet Spanyolországban
olyan fokra fejlesztették, a hová az, Európa

Augustusok korában

más részeiben, még az
mal edi

ában

ís csak

Kelet-Európa még nem volt egységes nagy
birodalom, mint napjainkban, de ilyenné
alakulásának föltételei már megvoltak az
ott tanyázó néptőrzsek nagy számában.
Azonban Európa legterjedelmesebb biro¬
dalma, Kozárország, több mint másfél¬
millió négyszögkilométernyi földön már is
ottan. alakult meg. Nemcsak monarchikus

főlött önző nagyok zsar inak. De a
nagyokban sincs erő, Róma forradalmának

eltiprására — a fuldai följegyzés szerint
elegendő egyetlenegy nap; a nyugati csá¬
szár fiának Milanóból s Olaszországból

kik =
kikergetés€r

egy másik. P vedel¬
mére a görög császárnak sincs erősebb fegy¬

vere egy fintelemnél. A régibb hatalmak

yadtak, a fejlődök
csak az emberek, hanem a népek is napról¬
napra élnek. Alapításoktól irtóznak, mert
tartósságukban nem bíznak.

Elernyesztő,
akkori Európa

Nem¬

lankasztó hatása volt az
levegőjének. Azok közül a
hatalmas népek közül, melyeket Ázsia nagy
kerülő útakon küldött ide, az arab már

teljesen elveftette államfentartó erejét, s az
arabok kordovai kalifasága szintén emir¬
ségekre kezdett szétbomlani. Nagy Károly¬
nak a kettő közt levő birodalma hasonló¬
képen herczegségekre, örgrófságokra, gróf¬
ságokra bomlott szét s így fjintén veszített
cselekvő képességéből. De ahhoz az aggo¬
dalomhoz, melyet a század elején Észak
népeinek: a normánoknak megjelenése től¬

rvezetben élt, hanem kagánja egyúttal
az első volt, ki magyarjainkat ennek a szer¬
vezetnek jó oldalaira figyelmeztette. És
mondhatni a honkereső magyarok szeme¬
láttára keletkezett ottan Oroszország is,
mely 862-ben egy uralkodóház tekintélyén
s egy maroknyi nép vitézségén alapult.
Három évtizedig folytonosan küzdve a kez¬
det nehézségeivel, még távolról sem gon¬
dolhatott a kormányzat alapelveinek meg¬
határozására; de nem is úgy indult, hogy
a szomszéd Kozárország példájára — ehhez
a nép tanácsát kérje.

Nyugat-Európa az ókor vége felé reá¬
erőszakolt egységről és az ennek örökébe
lépő. gőrőg-frank dualizmustól csak most
szabadult meg igazán; csak most szakít a

világbirodalmak eszméjével s alapítja meg 42
nemzeti államait.

5; sft}

Legnagyobb és nagyságra nézve egész(. 2)

Európa harmadik országa Francziaország |
(500,000 [1 km-nél kisebb területen) a ka¬
pitularék hagyomdnyain csüggött s nem
volt alkotmányos élete, Normandia el sem
ösmerte hatalmát s Bretagne és Aquitania

a,