OCR Output

Szent-Ansgar IX. századbeli életírója em¬
lékezik róluk, mint a svédek alattvaldirdl.
A régi kúrfőnökök ivadékai közül 1853-ban
még 343 úgynevezett király élt.

Az észtek magukat mámieszeknek (fold¬
művelőknek) nevezik. Térzsekre oszolva,
egy vana (vén) vezetése alatt védelmezték
hazájukat az idegenek ellen. Ezeréves föld¬
hányásaik, földváraik nyomai Treydennél
és ISegewoldnál most is láthatók.

A lappok főleg Skandinávia északi részé¬
ben és Kóla-félszigeten laktak. Other, a ki
870 táján Halogalandból a Dvina torkola¬
táig hajózott, az Északi-fok körül s a Kóla¬
félszigeten mindenütt kóbor-lappokat talált,
a kik vadászattal, madarászattal, halászat¬
tal foglalkoztak. A vele egykorú Ravennai
. Névtelen szerint a Scytha-tenger (Jeges¬
a óczeán) partjain laknak úgy a scridifinnek,
mint a rerefinnek, vagyis a rénszarvastartó

lappok.

AGYARORSZAG TER۬
LETE A HONFOGLALÁS
ELŐTT. Nagy, szinte megold¬
hatatlan foladat megrajzolni Magyarország
honfoglaláskori térképét. Pedig ennél köny¬
nyebbnek semmi sem látszott, mig Bela
király névtelen jegyzőjének tekintélyét meg
nem ingatták. "Szerinte a Duna, Ipoly és

a Morva közt a Kárpátokig terjedő területen
a nagy-morva birodalom tótjai laktak.
A Dunántúl és a Dráva-Száva-közben a
frankok uralkodtak. A Duna, Ipoly és Tisza
közt a Kárpátokig Zalán, a Temesközben
pedig Glad uralkodott a bulgárokon. A két
Bolgárország és Erdély közt Marót Kozár¬
országa, Erdélyben pedig Gyeló vlach és
szláv országa feküdt. A székelyek a Har¬
gitta lejtőségein húzódtak meg. Szó sincs
magukról az avarokról, a kiknek országa
pedig a verduni szerződésben 843-ban is
szerepel, és a kiket 870-ben még a frankok
adófizetői közt emlegetnek.

Azokat az avarokat, a kiknek Nagy
Károly hódító hadjáratai után par évtized¬
del majdnem nyomuk vesz, bolgár vagy
kozár hegemonia alatt nem ok nélkül keres¬

"4
sik, Még az avarok uralkodása idejében,
677-704 közt történt, hogy a bolgár Kuvrát
fiai közül kettő Magyarországban telepedett
le, s az avarok alattvalója lett; de Krum feje¬
delem idejében (802— 815.) önállóvá lévén,
a Nagy Károlytól elűzött avarokat uralma
alá vetette. Kevéssel azután, 818-ban, a bol¬
gároknak egy másik töredéke a frankok
szomszédságában, a Száva partján telepe¬
dett le és a frankokkal szövetkezett; miért ís
a balkáni bolgárok fejedelme tíz év mulva
a frankok Pannoniájában a mai Zalavár¬
megye déli részeit puftitotta. Kuvrát két
fiának betelepedése megfelelhet a hazai ket¬
tés bolgár fejedelemség hagyományának.
Árpád kortársa: Alfréd angol király tudta, , e
hogy Karinthiától keletre, a (pannoniai és 5
az avar) pusztaságon túl Bolgárország fek¬
szik. A Duna, Ipoly és Tisza közt s a
Temesközben a Névtelen szerint szintén ez

az ország fekszik. A Fuldai Évkönyvek
szerint 863-ban a bolgárok hasonlókép kelet
felé laktak a morváktól. 892-ben a frank

király: Arnulf, arra kérte őket, hogy a mor- (;
vákhoz ne engedjék bevifetni a sót, a mit

hettek; mivel azonban Zventibald morva
fejedelem cselétől félt, Brazlav országán
kereftiil az Odagra (Odra), Kulpa és Száva
folyamon át küldte követét a bolgár ckírály¬

akár a balkánit, akár ezeknek hármas szö¬
vetségét értette, bizonyos, hogy Keletet bol¬
gárok zárták el Nyugattól. A Temesközben
még a XIII. században is éltek elmagyaro¬
sodott mohammedán bolgárok, a kik Alep¬
psig jártak tanulni. De a magyarok, Nesz¬
tor krónikája szerint, a bolgárok keresztény
flav alattvalóitól foglalták el a Duna-Tisza
közét.

A kozárok bihari országát voltakép csak
a Névtelen említi, Feltiiné, hogy Konstan¬
tin császár szerint Lebédia honfoglalója:
Lebédias, a kozár kagán kívánságára kozár
nőt vett feleségül; Árpádot a magyarok a
kozár kagán buzdítása következtében válasz- (
tották meg fejedelmöknek; s Árpád a bihari
kozárokat azzal nyerte meg, hogy fejedel¬
mök leányát választotta menyének. Ez, ha
költemény is a Névtelennél, nagyon logikus
költemény, s talán némi magyarázatul szol¬