Page 74 [74]
Valóban jól kellett választani a törzsek¬
nek, hogy a nagy vérveszteség után, a melyet
Etelközben a besenyő támadás következté¬
ben szenvedtek, új területet tudtak meg¬
hódítani. Hatalmas egyéniségnek kellett a
megtizedelt hadsereg, a könnyen széteső
törzsek élére állani, hogy meg lehessen
teremteni azt a fömörülést, azt a pontos
összeműködést, a melynek ereje egyedül
menthette meg a magyarságot az elpusz¬
tulástól, vihette az új hazába s emelhette
magasabb élet felé. Nem a véletlen műve,
hogy a magyar törzsek állandó együtt¬
működésének kezdete egybeesik Árpád nagy¬
vezé megválasztásával. Hogy a törzsek
egyesülése tartós legyen, s ne csak mecha¬
nikus, hanem lassankint szerves egységgé
váljék: meg kellett tudni találni az egyedül
alkalmas nagy egyéniséget, és ennek az
egyéniségnek csakugyan meg kellett lenni.
Szükséges volt a törzsek készsége, politikai
érzéke ís, hogy az új élet megnyiljon szá¬
mukra, de még nagyobb szükség volt olyan
egyéniségre, a ki a kész erőt fel tudja hasz¬
nálni s tudja irányítani. Mit ér a fegyel¬
mezett, begyakorolt sereg kitűnő hadi tak¬
tikájával, bajt és fáradságot nemesen tűrő,
hideget, meleget kiálló katonáival, ha nincs
a katonai lángész, a mely vezesse a diadalra?
Mit ér az összetartás, együvé tartozás erős
érzése, ha nincs nagy politikus, a ki meg
tudja érteni a helyzetet, a mely az állami
és társadalmi élet fejlődésére alkalmas?
sÁrpád, a bölcs tanácsú és gondolkodású,
a kíválóan vitéz, ily fejedelemségre alkal¬
mass, Konstantin e néhány szavának eleinte
közönségesnek látszó jelentése tehát nagy
mélységeket mutat, S mily háttérből világít
felénk, ha a honfoglalás kész eredményeit
nézzük !
De kövessük a történet útját.
A szövetkezett, és egy nagy-fejedelem :
Árpád alatt álló törzsek eljutnak napkelet¬
ről Nyugat felé tartó százados útjokon az
utolsó, folyamok közt elterülő nagy sik
vidékre, Az ázsiai, orosz steppék után végre
a magyar puszta fogadja be őket. Nem
tudjuk szabatosan megállapítani, hogy az
egyes törzsek, nemzetségek mely területeket
szállottak meg. Ha nem indulhatunk el a
krónikák általános kijelentésén, a mely sze¬
rint a törzsek szabadon választottak terii¬
letet, nem követhetjük szó szerint a Névtelen
jegyzőt sem, a ki nagyobbrészt Árpáddal
osztatja ki a birtokokat. De, nekünk, a kik
távolabb állunk a helyi genealogiai vonat¬
kozások kutatásától, nem is ez a fontosabb.
Árpádnak, mint nagy-fejedelemnek állásá¬
ból következtethetjük, hogy neki lehetett be¬
folyása (már csak stratégiai tekintetből is,
mint hadvezérnek) a törzsek elhelyezkedé¬
sére, de másrészt a szövetkezett törzsek friss
tömörülése, az őket átható szabad szervezet
érthetővé teszi, hogy az ő akaratuk érvé¬
nyesülésének is megadjuk a kellő tért.
Az egész sereg vezére a hódítás hadi
műveleteiben kellett, hogy meghatározza a
támadás irányát, a meghódított területek
fő védelmi pontjait, sőt neki kellett kijelölni
a megfelelő katonai erőt és ennek parancs¬
nokait is, És itt Árpád nagy-vezér nemcsak
mint hódító katona jelenik meg előttünk,
hanem mint az új területet szervező állam¬
alapító. Az ő befolyásának kellett érvénye¬
sülni az új haza nagy határvonalainak
megállapításánál. Természetesen a végbe¬
ment hódítás után a nagyfejedelem katonai
hatalma alól felszabadult törzsek mozgása,
hullámzása sokat változtathatott az eredeti
helyzeten. A földrajzi keretek azonban már
meg vannak teremtve, ép úgy, mint a poli¬
tikaiak. A terem
sszetartó nagy egyé¬
niség, Árpád kiesik, de az ő uralmához
fűződő keretek megmaradnak,
Nem szabad azonban figyelmen kívül
hagynunk azt sem, hogy ez a törzsekből
alkotott sereg még a harcz idején is be¬
folyásolja saját parancsnokát, A katonai
fegyelem alatt is a puszta fiai maradnak
a magyarok, szabad, önálló kemény har¬
czosok, a kik maguk választják maguk közül
vezérőket, A parancsolónak számolni kell te¬
hát a tömeg hangulatával, ki kell elégíteni
kivánságait, meg kell vele értetni magasabb
terveit, Igy jut rész a területszervezés nagy
munkájában a vezér mellett a népnek is.
Igy érthető a krónika, a mely szerint a Tisza
mellé jutván a hunok (azaz magyarok), az
egész nép tetszése határozza el, hogy ott meg¬
szálljanak. Ide vág krónikáink demokratikus
szinezetti előadása is a községről.