OCR Output

vetve találjuk, A XIX. század elején a
kettőhöz harmadikul Mik
kozott s mind az «Antiquitates»-ben, mind

csatla¬

az «Elaboratior Grammatica»-ban félhasz¬
nálta a magyar szavak és nyelvtani alakok
megmagyarázására a finnugor nyelvek ada¬
fait, Ezután hosszú szünet következett, a
melyet a Horvát István-féle romantikus ís¬
kola délibábos nyelvéfkedése töltött be.
A harminczas évek végén indult el Reguly

Antal az ő hosszú és sok fáradsággal, sok

járó északi a;
hét évig tartózkodott Orofországban és tö¬
mérdek finnugor nyelvanyagot jegyzett össze,
A századnak a derekán kezdte meg alap¬
vető munkálkodását az összehasonlító nyelv¬
tudomány terén Hunfalvy Pál, s azóta nem
szűnetel e téren a munka, Hunfalvyhoz
csakhamar Budenz József is csatlakozott,

Szívvel-lélekkel ráadta magát az ú n
ural-altaji és később majdnem teljesen a
Óriási

munkásságot fejtett ki; harmincznégy éven

finnugor nyelvek. tanulmányára,

ar szakadati

I dolgozott, írt ér
y :
és végre munkássága betetőzéséül megírta

ótárakat, közölt szövegeket,

két főmunkáját: a «Magyar-ugor össze¬
hasonlító szótárs-t és «Az ugor nyelvek

összehasonlító alaktanás-t, S a mi (szintén

igen nagy érdeme: iskolát alapított, új
nyelvéB-nemzedéket nevelt, a mely aztán
folytatta az ő munkálkodását.

De nemcsak mi nálunk, hanem a külföl¬
dön is serényen folyt a munka a finnugor
nyelvészet terén a mult század második felé¬
ben és foly ma is, Finn, észt, dán, svéd,
norvég, német és orosz tudósok vállvetve
dolgoztak és dolgoznak a finnugor nyelv¬
tudomány elébbrevitelén,

És a míg ekkép hazánkbeli és külföldi
komoly, lelkiismeretes tudós férfiak nyugod¬
tan építik tovább a megkezdett épületet, a
melynek alapja az ő meggyőződésük —
tehát a hozzáértők meggyőződése — szerint
olyan erős, hogy soha meg nem rendülhet:
nem különös dolog-e az, hogy mi nálunk a
hozzá nem értők ki

vannak, a kik ezen épület

mintha valami tudományos dívat volna, a
mely majd idejét fogja múlni, mint min¬
den más divat? Vannak óvatos írók, a
kik nyelvünk eredetéről szólva konstatálják,
hogy a nyelvtudósok egy része finnugor
nyelvnek tartja a magyart, de el nem mu¬
lasztják hozzátenni, hogy mások szerint a
török-tatár nyelvcsaládba tartozik, Vannak
kevésbbé óvatosak, a kik semmibe sem ve¬
szik a efinnugor elméletets és egyenesen
török-tatár eredetűnek mondják a magyar
nyelvet. Sét olyanok is akadnak, a kik a
mi nyelvünket a mongollal, a tamullal, a
kabarddal, a sumirral és Isten tudja még

miféle nyelvekkel rokonítják, mert hiszen a

papiros türelmes, és a laikus közönség szi¬
vesen elhisz mindent, csak a finnugor ro¬
konságot nem.

Hogy mi az oka ennek az igazságtól
való húzódozásnak, azt kimondtak már
nem egyszer, Semmi egyéb, mint a gyer¬
mekes nemzeti hiúság, a mely már jó
Barcsay Ál
a követke:
ójuk nemzetünket, ki Lappóniából hur¬

unknak a tolla alá adta

szavakat: «Sajnovics jármától

czolja nyelvünkets, s a mely a <halzsiros
atyafisága, a «csiribiri népek», a «dib-dab
népecskék» szálló igéknek adott szárnyat.
A finnektől most már, hogy nálunk is tud¬
ükre

nak róluk egyetmást, a mi becsülei
válik, nem idegenkednek a nemzeti hiúsá¬
guktól elfogultak sem, de a többi finnugor
néppel és nyelvvel való rokonítás nincs
ínyükre,

Ez azonban az összehasonlító nyelvtudo¬
szán amfedlétaei kásságát legkevésbbé
sem zavarja, nem hogy megakasztaná, Ők

a maguk útján haladnak, tudván, hogy az
a helyes út. Nem a népszerűséget hajhász¬
szák, hanem az igazságot keresik és nyu¬
godtan hirdetik tudományos kutatásaik ered¬
ményeit, akár tetszenek a laikusoknak, akár
nem. És el fog jönni
minden művelt magyar ember csodálkozni

mikor

az az i

fog azon, hogy valamikor akadtak olyanok,
a kik kételkedtek az igazságban,

ségében kételkednek? Nem különös dolog-e
az, hogy a magyar nyelv finnugor voltának
hirdetését sokan még mindíg olybá veszik

tt még mindíg sokan A finnugor összehasonlító nyelvtudomány
Piának erős- fő ényeinek a köztudatban való meg¬
gidkerztső anit foi az

g
hogy nagyon kevesen vannak tisztában a

tegezte GIRS GS el aval
J 3. GS}