Stranica 9 [9]
óvó kezekkel gondozó idős kertész vaskos, barázdált tenyereinek látványával, az egyszerűség
nagyszerűsége. Különös érzékelnünk, hogy míg képriportjai nagyon is a valóság vonzásában
születnek meg, addig egész életében távol tartotta magát egyfajta dokumentarista felfogástól,
nem állt hozzá közel a szociofotó. A választ e kérdésre így fogalmazza meg: , A dokumentaris¬
ta fényképésznek az a módszere, ami tárgyszerűen tekint a témájára, és nem foglal állást, ne¬
kem nem megy. Mindenben, amit megörökítek, benne van a szenvedély, az a szeretet, amivel
feléje fordulok." S erre a szenvedélyre szuggesztív ,képérvek" például jazz-fotói, amelyek kö¬
zül emeljük ki a Jazz (Preservation Hall, New Orleans, 2008) című képét, amely talán riport kép
egy jazz eseményről, de mintha valamiféle tudatmódosított állapotban készült volna, olyan
absztraktba átemelődő expresszív, bemozdult kompozícióról van szó.
PORTRÉ, ARC, TEST
Eifert pályaindulása kezdetétől számít tehát - hagyományos kifejezéssel — portré-fotósnak
(is). Mint más esetben, nyilvánvalóan nála is érintkeznek és összefolynak a különböző mű¬
típusok, így a riportfotó természetesen lehet portré is és ez fordítva is igaz. Egy jó portré is
magától értetődően lehet része egy riportnak. S a portrénak is több megvalósulási lehető¬
sége van, melyből a legjellemzőbb a fej- vagy arc-portré (ennek is kiváló művelője), ám ez
kitágulhat az egész test megjelenítésére, sugározhat egyfajta zsáner, életkép jelleget. Eifert
János a portré fényképezés teljes spektrumában otthonosan mozog, és vegyük ide a pálya¬
indulásától máig ikonikus képének számító Marcel Marceau felvételt, amely ugyan sorolható
a táncképek, az életképek, sőt még a riportfotók közé is, de leginkább ez portré, méghozzá a
leglényegibb. Eifertnek a francia pantomimművész 1968-as, Erkel Színházbeli fellépése kap¬
csán sikerült őt lencsevégre kapnia. A felvétel azért is jelentős, mert a végső kép kialakításá¬
ban a fotográfus már ekkor és itt is élt a két fotóból egyet készíteni (montázs) gyakorlatával.
Eifert János utazásai során hatalmas mennyiségű riportképet készített, amelyek tudósítások
is egyben kultúrákról, életformákról, civilizációs állapotokról. Például Calcutta című, 1974¬
ben készült képén a városi élet eseményeibe illeszkedően otthonosan érzi magát az aszfal¬
ton egy tehén. De éppúgy készít portrét ismeretlen emberről (Gondterhelt nyugdíjas, 2011),
mint ismertről (Dömötör János múzeumigazgató), exponál fekete fehérben (/mre Bálint) és
színesben (Ujgur kislány — Kína, Urumai, 2011). Készít fejportrét (Calcuttai férfi — India, 1974)
és olyat, amikor az ábrázolás összetettebb, mélyebb, amikor a személyiséghez szorosan
hozzátartozó attribútumok is megjelennek a képen (Fodor József festő, 2004). Egész arckép¬
életművére jellemző, amit így foglal össze: , Amikor embereket fényképezünk, nagyon fontos,
hogy tiszteljük a megörökítendő személyt. Mindenkinek joga van eldönteni, hozzájárul-e kép¬
12
mása megörökítéséhez, nyilvánosságra hozatalához."" Portréinál legtöbb esetben különös
figyelmet szentel a környezetnek is.
A TERMÉSZET
Első pillantásra azt gondolnánk, hogy Eifert Jánost, aki leginkább az emberi test fotográfusa,
igazán nem foglalkoztatja a természetfényképezés. Ám ez messze nincs így. Egyrészt szociali¬
zációja ültette el benne az egész életére szóló mély érdeklődést (Vásárhely, Mártély). Másrészt
olyan sok helyén járt a világnak, s olyan természet megfigyelőnek bizonyult minden helyszí¬
nen, ami ritkaság kortársai között. Tömör, asszociatív képe Az Éj madara (Schönbrunn, 1983),
amely szorongató képzeteket kelt, miközben puritán éj-ábrázolás. 1995-ben készült Mártély,
holt Tisza télen vagy a 2007-es Mártély, Tisza című képei is jelzik intenzív gyökerezettségét e
rekszik az úgynevezett szép tájak megörökítésére, hanem az e kategóriába sorolható munkák
is nagyon rákoncentrálnak egy-egy látott mikroklímára, olyannyira, hogy a természeti formák,
anyagok már-már absztrakttá válnak (például Part, 1997). Nem is véletlen, hogy a Vigadó
Galériában 1997-ben megrendezett Találkozások a természettel című csoportos természetfo¬
tó kiállítás kapcsán (szervező a Nimród Fotóklub, melynek ekkor Eifert János még az elnöke
volt) Mányoki Endre így ír: , Szerzőket kiemelni mindig nagy kockázat. Most kötelező. [...] Eifert
Jánost [...] az ősmítoszt elemi erővel megjelenítő életfaképe emeli (nem ki, hanem) föl, a szel¬
lemi létezés magasába."" Ez a minősítés plasztikusan jelzi, hogy a művész a természetfotográ¬
fiát is mindig többnek tartotta, mint a látott és átélt élmény puszta megörökítését.
OKTATÓ A VILÁGBAN ÉS ITTHON
Közben pedagógiai, ismeretterjesztő vénája is felszínre kerül, és 1984-ben a Sebesvíz nem¬
zetközi fotóművészeti alkotótábor művészeti vezetője, az 1. Werkschule für Fotografie, Soltau;
Höhere Graphische Bundes- Lehr- und Versuchstanstallt, Wien; BodyArt, Bayreuth meghívott
előadója, workshop-vezetője, majd a Magyar Fotóművészek Szövetsége szakkollégiumá¬
nak, mesterkurzusának vezető tanára lett. A tanítás éppúgy szenvedélye, mint a fotografálás.
Szemlélete itt is tág horizontú, a gyakorlat, az elmélet egyaránt fontos. Ismereteit, tapaszta¬
latait, széles általános- és fotográfiai műveltségét a ma már alapműnek tekinthető könyvében
foglalta össze (KÉPÍRÁS Fotóakadémia, Kossuth Kiadó, Budapest, 2012).
13