Stranica 425 [425]
nyoknak olyan változtatása nélkül, amely változtatások az emberiséget érhető hasonló
világkatasztrófáknak elejét vegyék. Nos, van-e a földön állam, melynek a javítások
iránti közkövetelésekre komolyabb méltánylással kellene figyelnie, mint kettős monar¬
chiánknak avagy Magyarországnak? Hisz, — bármennyire más mozgató erők hajtották
a nagy nemzeteket a háború folyamán egymás öldöklésére, — maga az egész világ¬
égést lángralobbantó zsarátnok itt minálunk, a mi nehéz, bonyolult államfejlődési kö¬
rülményeinkben fogott tüzet. (...)
Mi módon, minő eszközökkel lehetne azonban a Kárpátoktól, vagy éppen a Balti¬
tengertől le az Égei-tengerig az itt keverődő s már külön nemzettagokba tömörülő sok¬
féle nép vágyait, érdekeit, önfenntartási és művelődési szükségeit akként hozni össz¬
hangba, hogy e népkeverék sokfélesége ne katasztrofális politikai robbanásoknak, ös-¬
szeütközéseknek, hanem a sokféleségből kiválható nagyobb lendületű haladásnak vál¬
jon éltető elemévé.
Az egyes nagy nemzetek műveltségének kifejlődésében a történetírás oly gyakran iga¬
zolta már a helyességét annak a megállapításnak, mely szerint épp a sokszerű összeté¬
teli nemzetek tanúsítanak legnagyobb fejlődési képességet, hogy időleges nehézsége¬
ink dacára saját magunknak és szomszédainknak a nyelvi határok szerinti elkülönülés
után is fennmaradó kevert néprajzi jellegében inkább szerencsét, mintsem szerencsét¬
lenséget kellene látnunk.
Mindenesetre van egy igen lényeges, politikai következményeiben nagy horderejű kü¬
lönbség az egymást kölcsönösen megtermékenyítő idegen népelemek régebbi és mai
keveredési módja között. A művelődésnek régebbi, jobbágy- vagy éppen rabszolga¬
rendszerű korszakaiban a munkások urai és a közművelődés munkásai önkényt,
örömmel olvadtak bele más fajú nemzetek egységébe. (...) Hanem a népek önkor¬
mányzati rendszerének általánossá válása ezt a helyzetet végleg megváltoztatta. A
közműveltség hordozói ugyanis most már nem a kevés kiváltságosak, akik könnyen és
készséggel alkalmazkodtak az államfenntartó nemzet igényeihez, hanem a milliókat
számláló tömegek, amelyek — a társadalmi és politikai alkalmazkodásnál sokkal fon¬
tosabb létfenntartási teendőkkel lévén elfoglalva — maga az állami berendezkedés
köteles és kénytelen e tömegek szükségeihez alkalmazkodni.
E tagadhatlan nehézségek fennforgása dacára a magyar nemzet állami fennmaradása
megköveteli azt, hogy a nemzetiségeknek régi határainkon belül bekövetkező állami
önállósulása után is kiküszöbölhetlen nemzetiségi kérdés megnyugtató rendezésére
valami állandóságot ígérő, gyökeres intézkedés történjék. A legnagyobb oktalanság
lenne bevárni azt, amig az egyfajú népek államalkotó tömörülésének az Oroszbiroda¬
lom felbomlásával megindult folyamata akként hatolna át hozzánk, hogy — a régi sé¬
relmektől ösztönzötten — tőlünk elzárkózó délszláv, román, tót országrészeket szakít¬
son ki a magyar államterület kerek egységéből. Sokan úgy vélik, hogy Monarchiánk¬
nak az Adriai-tengeri kijárattól s a mihozzánk való behozataltól Szerbiát elzáró politi¬
kaja volt a legfontosabb ok, amely ezt ellenünk halálosan kétségbeesett gyűlölködésbe
hajtotta. Képzeljük el hát, minő hatással lenne a magyar nemzetre az, ha az adriai kikö¬
425