OCR
molekulák attól fogva, hogy kijöttek a kipufogón, még évezredekig fogják a légkört melegíteni. A végeredmény, vagyis az összhatás borzasztó nagy, és akár emberéletekben is mérhető. A fentiekhez hasonló kínos kérdéseket még felvetni sem szeretjük, nemhogy megválaszolni. Vajon mi lehet a magyarázata annak, hogy nem akarjuk meglátni tetteink következményeit? Mickey Gjerris dán filozófus a fent ismertetett jelenséget szándékos vakságnak (willed blindness) nevezi,* és a húsfogyasztás példáján keresztül mutatja be. Gjerris érvelése szerint szeretjük magunkat — hibáink ellenére — alapvetően jó embernek látni. Úgy véljük, ha nem is mindig sikerül, de az esetek többségében igyekszünk helyesen cselekedni. Ez az önkép azonban hibás, másként hogyan fordulhatna elő, hogy húst eszünk, ami rengeteg negatív következménnyel jár. Nyilvánvalóan nem mentegetőzhetünk az információ hiányával. Az ipari állattartás borzalmaira sokan felhívták a figyelmet, a klasszikusok közül többek közt Ruth Harrison, Peter Singer és John Lawrence Hill." A művelt és tájékozott emberek — bár a részletekkel nem feltétlenül vannak tisztában — bizonyára tudnak az ipari állattartásnak az állatokra, a környezetre és egészségünkre gyakorolt káros hatásairól. Közismert, hogy az állatok rendkivül szűk és sivár helyen, rettentő túlzsúfoltságban vagy örök magányra kárhoztatva élik egyhangú és rövidke életüket. Természetes viselkedésük eltorzul, gyakran többféle betegségtől is szenvednek, az újszülötteket rendszerint rövid időn belül elkülönítik anyjuktól, a , fölöslegesnek" ítélteket pedig születésük után azonnal , megsemmisítik". Az ipari állattartás emellett jelentős környezetterheléssel is jár, többek között üvegházhatású gázok kibocsátásával, a vízkészletek pazarlásával és a talaj szennyezésével. A hústermékek előállításával járó szennyezés sokszorosan felülmúlja a növénytermesztéssel járó károkat, aminek hátterében ökológiai törvényszerűségek állnak. Minél magasabban helyezkedik el egy élőlény a taplalékpiramisban, annál nagyobb terület és 285