Stranica 270 [270]
OCR
5. , Maximális haladás minimális idő alatt”® Az idézet ezúttal is Julian Huxley művéből, az UNESCO alapvetéséből való, és jelzi, hogy a haladás — bármit is értsünk alatta — valami olyasmi, amit a haladás ügyének elkötelezett tudós mérni tud: a megtett út elosztva az eltelt idővel. A képletbe behelyettesítve azután a haladás szempontjából sikeresnek és sikertelennek minősülő nemzetek jól megkülönböztethetőek, mondjuk az egy főre jutó jövedelem vagy az IO-teszt eredményei alapján, és a lemaradozók a helyes útra szelid rábeszéléssel vagy gazdasági nyomással, esetleg a tengerészgyalogság bevetésével ráterelhetőek. Eszünkbe juthat, persze, hogy az idézett formula — maximális teljesítmény minimális ráfordítással —, nem egyéb, mint az üzleti befektetés hatékony megtérülésének mutatója, és korántsem bizonyos, hogy a kulturális haladás mértékegységeként is beválik. Huxley számára mindenesetre , a (biológiai) evolúcióra épülő haladás elemzése olyan kritériumokat nyújt, amelyek alapján elbírálhatjuk céljaink vagy tevékenységiink helyességét vagy helytelenségét"." Arra a következtetésre jut, hogy a haladás szempontjából legelőnyösebb a nemzeti hovatartozás és a nacionalizmusok meghaladása volna, a teljes szuverenitas átadása egy vilagszervezetnek, amelynek a nemzetközi nevelésügyi, tudományos és kulturális együttműködés eszközeivel , egységes hagyományt kell létrehoznia az emberi faj egésze számára" és , meg kell próbálnia beengedni a fényt a világ sötét szegleteibe (...) ahol a babona és a törzsi gondolkodás uralkodik a tudományos haladás és a lehetséges egység eszméi helyett". A szerző egy percig sem hagy kétségben a felől, hogy az emberiség kulturális egységének , kötelezően magában kell foglalnia az egyesített, közös világszemléletet és a közös célok rendszerét", " ugyanis maximális haladást minimális idő alatt csak egy világnézetileg egységes emberiség érhet el — állítja, nem, nem a marxista-leninista esti egyetem tankönyve, hanem egy liberális angol tudós a huszadik század közepén. Korábban jeleztem súlyos elvi fenntartásaimat ,,az egész emberiséget lefedő közös hagyomány" lehetőségével kapcsolatban. Ezúttal már csak a politikai következményekre utalnék. A kulturális imperializmus és tudományos elbizakodottság e mai szemmel döbbenetesen őszinte dokumentuma alig számol azzal, hogy a hagyomány ténylegesen nem egységes, és a népek, különösen a világ , sötét szegleteiben”, ragaszkodnak a saját kulturális örökségükhöz. Azzal sem törődik, hogy hagyományt egészen egyszerűen nem lehet teremteni, mert a hagyomány egy-egy közösség életében spontán formálódik. Semmi kétség, Huxley a maga részéről elutasított volna minden erőszakos megoldást. Az egyetemes ésszerűség tudományos hitében nevelkedett más értelmiségiekhez hasonlóan egyszerűen el se tudta képzelni, hogy az élenjáró tudomány vívmányait a népek ne áldásként fogadnák. S azt még kevésbé, hogy a kötelezően egyesített közös világszemlélet másként nem teremthető meg, kizárólag durva kényszerrel. Pedig a nemzeti és nemzetközi szocializmus kortársaként már találkozhatott ennek figyelemre méltó bizonyítékaival. 270
