Stranica 270 [270]
5. , Maximális haladás minimális idő alatt”®
Az idézet ezúttal is Julian Huxley művéből, az UNESCO alapvetéséből való, és jelzi,
hogy a haladás — bármit is értsünk alatta — valami olyasmi, amit a haladás ügyének
elkötelezett tudós mérni tud: a megtett út elosztva az eltelt idővel. A képletbe behelyet¬
tesítve azután a haladás szempontjából sikeresnek és sikertelennek minősülő nemzetek
jól megkülönböztethetőek, mondjuk az egy főre jutó jövedelem vagy az IO-teszt ered¬
ményei alapján, és a lemaradozók a helyes útra szelid rábeszéléssel vagy gazdasági
nyomással, esetleg a tengerészgyalogság bevetésével ráterelhetőek. Eszünkbe juthat,
persze, hogy az idézett formula — maximális teljesítmény minimális ráfordítással —,
nem egyéb, mint az üzleti befektetés hatékony megtérülésének mutatója, és korántsem
bizonyos, hogy a kulturális haladás mértékegységeként is beválik. Huxley számára
mindenesetre , a (biológiai) evolúcióra épülő haladás elemzése olyan kritériumokat
nyújt, amelyek alapján elbírálhatjuk céljaink vagy tevékenységiink helyességét vagy
helytelenségét"." Arra a következtetésre jut, hogy a haladás szempontjából legelőnyö¬
sebb a nemzeti hovatartozás és a nacionalizmusok meghaladása volna, a teljes szuve¬
renitas átadása egy vilagszervezetnek, amelynek a nemzetközi nevelésügyi, tudomá¬
nyos és kulturális együttműködés eszközeivel , egységes hagyományt kell létrehoznia
az emberi faj egésze számára" és , meg kell próbálnia beengedni a fényt a világ sötét
szegleteibe (...) ahol a babona és a törzsi gondolkodás uralkodik a tudományos hala¬
dás és a lehetséges egység eszméi helyett". A szerző egy percig sem hagy kétségben a
felől, hogy az emberiség kulturális egységének , kötelezően magában kell foglalnia az
egyesített, közös világszemléletet és a közös célok rendszerét", " ugyanis maximális
haladást minimális idő alatt csak egy világnézetileg egységes emberiség érhet el — állít¬
ja, nem, nem a marxista-leninista esti egyetem tankönyve, hanem egy liberális angol
tudós a huszadik század közepén.
Korábban jeleztem súlyos elvi fenntartásaimat ,,az egész emberiséget lefedő közös
hagyomány" lehetőségével kapcsolatban. Ezúttal már csak a politikai következmé¬
nyekre utalnék. A kulturális imperializmus és tudományos elbizakodottság e mai szem¬
mel döbbenetesen őszinte dokumentuma alig számol azzal, hogy a hagyomány tényle¬
gesen nem egységes, és a népek, különösen a világ , sötét szegleteiben”, ragaszkodnak
a saját kulturális örökségükhöz. Azzal sem törődik, hogy hagyományt egészen egysze¬
rűen nem lehet teremteni, mert a hagyomány egy-egy közösség életében spontán for¬
málódik. Semmi kétség, Huxley a maga részéről elutasított volna minden erőszakos
megoldást. Az egyetemes ésszerűség tudományos hitében nevelkedett más értelmiségi¬
ekhez hasonlóan egyszerűen el se tudta képzelni, hogy az élenjáró tudomány vívmá¬
nyait a népek ne áldásként fogadnák. S azt még kevésbé, hogy a kötelezően egyesített
közös világszemlélet másként nem teremthető meg, kizárólag durva kényszerrel. Pedig
a nemzeti és nemzetközi szocializmus kortársaként már találkozhatott ennek figyelem¬
re méltó bizonyítékaival.
270