Page 253 [253]
együttesekben nem értékelhető túlságosan magasra. Annak érdeme viszont tudatosítás¬
ra vár, hogy egy olyan törekvésről ad számot, amely az anyanyelvi irodalmat nem el¬
zárkózásában, nem önmagába fordulásában képzeli el, hanem nyitottságában. Olykép¬
pen, hogy (ezúttal szerb—magyar viszonylatban) az ismerkedés, a fordítás révén új
mozzanatok épülhetnek be, olyan új terület megszemlélésére kínálkozik alkalom, mely
az anyanyelvi irodalom műfaji, hangvételi stb. gazdagodását eredményezi. Míg a köz¬
vetlen haszon emlegetése (irodalom)politikai jellegű (és némileg naiv is, az irodalom¬
tól várván a politikai ellentétek csökkentését), az irodalmi értékek cseréje, más irodal¬
mak tanulmányozása az anyanyelvi irodalom tájékozódását jelentékeny mértékben
szélesíti, a regionális irodalmi tudat honosítására utalhat.
2) Ennél mai nézőpontból minden bizonnyal érdekesebb, egyben mindkét, azaz a szerb
és a magyar irodalom alakulástörténete szempontjából lényegesen több tanulságot rej¬
tő, ha olyképpen keressük a tipológiai analógiákat (adott esetben a fin de siécle irány¬
zatpoétikai jellegzetességeit, valamint azt a stiluspluralizmust, amely az 1890 és 1918
közötti periódus szerb—magyar változataira jellemző), hogy a genetikus érintkezések
belekomponálódására is figyelünk. Annyi az eddigi szakirodalomból kitetszik, hogy a
franciás érdeklődés fölerősödése poétikai paradigmaváltást eredményezett, részint a
költői magatartásokat, társadalom és művész viszonylehetőségeit illetőleg, részint a
eper
eze,
igen beszédesen, hogy nagyjában-egészében egy irányba tart a két irodalom, a francia¬
(és részben angol: Oscar Wilde!) költészettörténésekhez közeledve, megvalósul a kon¬
zervativ—népies irodalmi elgondolásoktól távolodó, a hazai tájlírától és az idillikus—
régimódian historista elképzelésektől idegenkedő, Nietzschét olvasó, szecessziós festő¬
iséget megvalósító költészet legitimalasa. Ebből nem hiányzik a korszak alapvető mo¬
tívumainak (femme fatale, a tékozló fiú, az elvadult-átkozott földként szemlélt , haza")
lírává építése. A szerb és a magyar modernségnek ezért válhatott jellegadó költői sze¬
mélyiségévé Ady Endre, aki Todor Manojlovié modern irodalmakat feldolgozó," es-¬
széisztikusan fogalmazott történeti munkájában szintén olyan költőként jelenik meg,
mint aki a 19. századi francia poéták nyomába lépve egymással ellentétes tényezőket
mutat föl, méghozzá az ellentétek kereszteződési pontján, a régi kifejezéssel élve a
locus terribilis és locus amoenus vidékeit bejárva, erotikus és metafizikus, pogány és
keresztény szólamaival egy új vizionárius líra megszólaltatója, a modern európai élet¬
érzésnek éppen úgy reprezentánsa, mint a tragikus kettősség másikjának, az ázsiai
nosztalgiának, azaz Kelet és Nyugat összeütközésének, egy dionysosi nyelviségnek és
mentalitásnak jelződése. Isten, lázadás, nő, bor, haza egyidejűleg, összefonódottságá¬
ban, életigenlő és szatirikusba hajló pátosszal jut kifejeződéshez. Az 1918-as demokra¬
ta és köztársasági Magyarország teljes joggal ismerte el a magáénak Adyt.
Ezek a lelkesült sorok szembesíthetők egyfelől Manojlovié életrajzi adataival, nagyvára¬
di jelenlétével, melynek során a magyar modernség meghatározó kiadványának (Holnap¬
antológiák) szereplőivel találkozhatott, Adyval, Juhász Gyulával, továbbá a német verse¬
253